Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Már a bölcsiben kiderült: a gyerekem más, mint a többi

Ezek a tipikus mondatok elég jól jellemzik az első időket. A kétkedéstől/tagadástól az elfogadásig vezető utat. Ezt valamilyen módon mindannyian bejárjuk, akiknek...
A bejegyzés folytatódik
 

Autizmus: megtanultuk látni, hogy mi a nehéz a gyereknek

Ennek a posztnak az elején szemléltető ábra helyett szeretnék veletek megosztani egy gondolatot tavalyról. Elsősorban azoknak szánom, akik még az út elején érzik magukat,...
A bejegyzés folytatódik
 

Jelek, amik alapján felmerült: autista a kisfiam

Ahogy írtam az előző posztomban, az autizmus számtalan formában és tünettel jelentkezik. Ezt a sérülést egy háromszög segítségével szokták megmutatni, amit a mára...
A bejegyzés folytatódik
 

Szörnyű volt, hogy nem érinthetem meg kiborult fiamat

Szabika a 14. házassági évfordulónk napján született 2010 december 28-án. Viccelődtünk a szülőszobán, hogy én vagyok az aranyhal, aki teljesítette Édesapa harmadik...
A bejegyzés folytatódik
 

Másfél éve tudom, hogy autista a kisfiam

Időről időre (mostanában érzésem szerint egyre gyakrabban) előkerül a téma, hogy mikor kell aggódni, mikor érdemes autizmusra gondolni, és egyáltalán hogyan működik...
A bejegyzés folytatódik
 

Mindenkinek igaza volt, csak én tagadtam. A fiam autista

Mindig is a nagycsalád volt a vágyunk a férjemmel. Itt szeretné megjegyezni, hogy ő egy csodálatos „full extrás” Apuka és Férj! Gyermekeink között 6-6 évkülönbség...
A bejegyzés folytatódik
 

Megijesztheti a fény és a zaj az autista gyermeket

Minden posztom alatt felmerül egy-két olyan kérdés, ami fontosnak tűnik, és nem lehet rá egy rövid kommentben rendesen válaszolni, mert akkor „zanzásított”...
A bejegyzés folytatódik
 

„Minek a debilekre pénzt áldozni, kapnák inkább az egészségesek!”

Tartozom még egy pár válasszal egyes konkrét kérdésekre, de az elmúlt napok eseményei inkább egy másik tervezett poszt megírására ösztönöznek. Most az elmúlt jó...
A bejegyzés folytatódik
 

Autista kisfiamat alig akarták felvenni az oviba

Szeretném megosztani veletek, hogyan sikerült óvodát találni autista (nem beszélő) kisfiamnak, hátha valaki hasonló cipőben jár, és ezzel segítséget nyújthatok neki....
A bejegyzés folytatódik
 

Az autizmus nekem...

Sok-sok vicces, bosszantó, szívszorító pillanat. Az, amikor üvölt, és sikít, hogyha a kikészített ruha nincs sorrendbe rakva. Minden nap pontosan ugyanúgy,...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (50)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (219)anyatej (20)anyós (30)apa (69)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (116)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (140)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (28)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (238)családtervezés (51)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (195)Down (33)drlucifer (36)egészség (93)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (148)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (473)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyermekágy (20)gyász (46)Halacska (37)halál (60)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (90)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (65)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (70)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (148)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1046)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (80)kutya (33)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (330)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (108)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (28)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (89)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (96)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (45)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (23)születésnap (34)szülés (1186)szüléstörténet (676)szülő (32)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1319)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (578)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (25)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (22)Őrjöngő Farkas (45)