Időről időre (mostanában érzésem szerint egyre gyakrabban) előkerül a téma, hogy mikor kell aggódni, mikor érdemes autizmusra gondolni, és egyáltalán hogyan működik tovább, ha a gyanú már megvan. Milyen egy autista?
Két kisfiú édesanyja vagyok, akik közül az egyik (3,5 éves) diagnosztizált autista. A tesója 17 hónapos, egyelőre úgy tűnik, hogy valószínűbb, hogy neurotipikus (legalábbis a legtöbb hülyeséget hozza a 3000 forintos babáskönyvből). Külföldön élünk, a férjem diagnózissal nem rendelkező Aspergeres, szintén magyar.
A naplómban arról szeretnék írni nektek, hogy milyen jelek alapkán, hogyan jutottunk el a nagyobb fiam diagnózisáig. (Külföldön, de az eljárás Magyarországon is igen hasonló. Hogyan éltük ezt meg mi, szülők, milyenek a környezet reakciói. Milyen nehézségekkel szembesül(t)ünk a mindennapokban itthon és az intézmény(ek)ben. Szóval egy kicsit mindenről, ami a mindennapokban történt, történik nálunk.
Mivel nem olyan régen felmerült, hogy vajon milyen szándékkal születnek egyáltalán írások ide, ezért így az elején elmondom.
Célkitűzés: elsősorban szórakoztatás, érdekesség, másodsorban ismeretterjesztés. Én vagyok ugyanis annak a fura SNI-s kisfiúnak az anyukája, aki sok oviscsoportban ott van. Aki inkább magában molyol, fura mozdulata, szokásai vannak, amikhez ragaszkodna, és időnként, látszólag ok nélkül, pánikba esik… és akit sajnos sokszor látatlanban, ismeretlenül is ki lehet kiáltani minden baj okozójának a csoportban, mert SNI-s. Szeretném egy kicsit közelebb hozni ezeket a kisfiúkat/kislányokat hozzátok.
A fentiekből következik, hogy mi ebben a játékban egyelőre úgy tűnik, igen jó lapokat húztunk. A fiam magas intelligenciájú, jól funkcionáló, jól kommunikáló autista (nem Aspergeres a diagnózisa alapján).
Ezek az írások a saját tapasztalataink, nem célom általánosítani, mert nem is lehet. Ahány auti, annyiféle, ahogy ahány ember, annyiféle. Esetleges párhuzamokat meg mindenki tud vonni egyedül is.
„Nekem is vannak autisztikus vonásaim, úgyhogy én is rajta vagyok a spektrumon.” „Nekem is vannak autisztikus vonásaim, úgyhogy én tudom, hogy van ez / úgyhogy ha én tudok „normálisan” viselkedni, akkor neki is tudnia kell.”
Ezek és ehhez hasonló mondatok nagyon gyakran hangzanak el, jellemzően olyan emberek szájából, akiknek fogalma sincs, miről beszélnek.
Emiatt választottam a képet a poszthoz. Sajnos nem találtam, csak holland nyelven, de úgy gondolom, még így is viszonylag érthető. A képen az autizmus spektrum fajtái szerepelnek. Fentről lefelé: autizmus, Asperger-szindróma, PDD-NOS (A csoportok pedig: érzékszervi, motorikus, social/emocionális, gondolkodás, nyelvhasználat, szövegértés.)
Az utolsó spektrum pedig az egészséges emberekhez tartozik. Rögtön látszik is, hogy a fenti állítás egy része tulajdonképpen igaz. Mindenkinek vannak autisztikus vonásai. Sok embernek megvan például a kedvenc bögréje, amiből kávét szeret inni, vagy az útvonal, amin legszívesebben megy a boltba/dolgozni, vagy a sorrend, amiben adott cselekedetet végez. Sokan vannak, akiknek nincs millió barátjuk, és sorolhatnánk a végtelenségig. Igen, ezek mind vonások, amik az autistáknál statisztikailag gyakrabban előfordulnak, de egy-két-öt-nyolc ilyentől még nem lesz az ember autista.
Hasonlítsátok össze a képen látható spektrumokat a vonalak vastagsága és száma szerint. Ebben rejlik a különbség gyökere ugyanis. Hogy amíg én mondjuk mindig az út jobb oldalán megyek, ha a pékségbe tartok. maximum minimális diszkomfortot érzek, ha valamiért a másik oldalra kényszerülök. A cicás bögréből szeretem inni a kávét, de ha nem tiszta, akkor fogok egy másikat, rossz érzések nélkül. Értem a szójátékokat, az iróniát, a szarkazmust. Addig egy autistának ezek mind kihívást jelenthetnek. És szintén hangsúly a feltételes módon!
Ez teszi a kórképet nehezen kezelhetővé és nehezen értelmezhetővé. Nincs két egyforma, ahogy egyébként sincs két egyforma ember – ismétlek, tudom. Ránézésre nem lehet tudni, hogy az érintett személy mennyire és miben érintett, ehhez meg kell ismerni. Jóllehet ez szintén igaz a világon minden emberre, legyen egészséges vagy sérült, barna, zöld, vagy hupilila.
A következő posztom egy jellemzés lesz a fiamról másfél évvel ezelőttről. Ebben leírva a jeleket, amik alapján elindultunk az úton.
Hollandrémület
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
