Szabika 2. osztályos lett. Visszatekintve az elmúlt néhány évre, elképesztő, hogy már itt tartunk.
Az előző tanév végi elszámolásunk:
Az első osztály igazán szép eredménnyel végezte. Matematikából és testnevelésből dicséretet, szorgalmáért pedig oklevelet és jutalomkönyvet is kapott. A gyönyörű eredményéért kérhetett egy ajándékot tőlem, ez pedig egy akvárium volt halacskákkal. Ennek berendezésben és halak kiválasztásában aktívan részt vett. Azóta is boldogan gondoskodik róluk minden nap, ennek köszönhetően mára igazi halacska baby bumm lett az akváriumban.
Középső gyermekünk a nyolcadik évfolyamot elvégezte, és felvételt nyert a szakközépiskolába, kertész lesz. Nagyon jól érzi magát az új suliban.
Nagylányunk sikeres érettségi vizsgát tett, elég heroikus volt, de megvan! Bánatomra nem megy továbbtanulni, viszont dolgozik és kezd saját lábra állni.
Én a tanévet sikeresen befejeztem, a komplex szakmai vizsgát halasztottam. Nagyon sok volt a feladat a tanév végén, fáradt voltam. Ez volt a legjobb döntés.
Összegezve, tehát egy igazán sikeres évet tudhatunk magunk mögött, annak ellenére, hogy az én tanulmányaim még nem készek. Így a nyári szünetbe nyugodt lelkiismerettel vághattunk bele.
Az érettségi és a tanévzárás nekem dupla feladat volt, hiszen gimnáziumban dolgozom, és az érettségi jegyzői feladatokat is én láttam el. Így a regenerálódás miatt a szünet első hetében inaktívvá váltam. Szó szerint otthon lógattam a lábam a gyerekekkel együtt, ami nagyon jólesett mindenkinek.
Nyaralásügyileg több éves vágyunk volt, hogy az Őrséget egyszer felfedezzük. Szabival eddig rövidebb időkre tudtunk csak elmenni, hiszen az otthon biztonsága neki nagyon fontos. Ám mégis úgy gondoltuk, ha időben elkezdjük a felkészítését, és sokat beszélgetünk róla talán már nem lesz probléma vele. Így ezen a nyáron belevágtunk a tíznapos őrségi nyaralásba.
Az előkészületeknél mindent bevetettünk: képek, térkép, beszélgetés, naptár, minden napra egy program kiválasztása, még egy kisfilmet is megnéztünk az Őrségről. Többször is megnéztük a térképen, hogy mennyire messze van és milyen hosszú lesz az út. Sőt! Mértük az időt, ha valahova mentünk, hogy ehhez képest hány óra lesz az út, míg oda érünk a szálláshoz. Persze megbeszéltük azt is, hogy annyiszor állunk meg útközben, ahányszor csak kell, hiszen nem sietünk sehová. Szabi többször is megnézte a képeket, amiket az internetről letöltöttünk neki. Minden alkalommal megbeszéltük, mennyire gyönyörű helyre megyünk. Az ágya felett lóg egy falinaptár, ezen minden este állít egy napot lefekvéskor, hogy már ez a nap is elmúlt. Ebben is bejelöltük, mikor utazunk és meddig maradunk. A látnivalók és a programok kiválasztását Apa végezte, ennek eredményeit mi csak élveztük.
Négyen utaztunk, hiszen nagylányunk frissen helyezkedett el a munkahelyén. Apával naivan a létszámcsökkenésből azt feltételeztük, hogy húha, mennyi helyünk lesz a kocsiban (ami kombi egyébként). Hát nem így lett, természetesen! Ó, Istenem, mennyi mindent nélkülözhetetlennek gondol az ember ilyenkor… Apa belenyugvóan sakkozott a csomagokkal, amiből végül csak jutott az én lábaimhoz is, mint mindig. Sebaj! Az odafelé tartó út közel 6 órás volt, a dugókat sikerült túlélni egy kis „csőre töltött” keksszel és mp3-ra töltött-fülesben hallgatott kedvenc zenével. Szabika az előre beígért pihenőket szigorúan betarttatta velünk, persze nekünk sem esett nehezünkre egy kávé vagy süti a hosszú úton.
Istenem, milyen gyönyörű az a táj! Szó szerint tátott szájjal szálltunk ki a kocsiból. Erdő-mező, dombok, míg a szem ellát. A gyerekek kirobbantak a kocsiból, és már futottak is a szénabálákra. A szállásunk kényelmes volt, bár a srácok nehezen viselték, hogy egy szobában laktunk mindannyian. Minden napra Apa korábban összeállított programjaiból válogattunk, együtt. Voltunk sokat kirándulni, strandoltunk, kilátót másztunk, kastélyt látogattunk. Megnéztük a skanzent, ez Szabinak különösen tetszett, nagyobb fiunknak kevésbé. A hármas határt is megjártunk minden oldalról, átmentünk Ausztriába, és megnéztünk Szlovéniában az orchidea farmot. Iparkodtam minden helyi specialitást megkóstoltatni a családdal, ettünk dödöllét és tökmagos lángost, de főztünk és szalonnáztunk is.
Még otthon megbeszéltük, hogy nagyon szeretne „tüzezni”, így egyik délután elkezdte begyűjteni a fát az erdőből a tábortűzhöz. Annyira édes volt, ahogy húzta ki a száraz fákat egymás után a bozótból, majd precízen egymásra rakosgatta, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Már teljesen besötétedett, amikorra sikerült Apának tüzet csiholni. Szabi meglepően jól viselte a sötétséget, igaz, idővel kért egy fejlámpát. A füst sem nagyon zavarta, néha-néha azért helyet kellett vele cserélni, de végül megsütötte, amit eltervezett. Alma és szalonna volt a menüje, amit jóízűen el is fogyasztott. Ezt az élményét Szabi meg is örökítette rajzban az első iskolai napján, mint legkedvesebb emlékét a nyárból.
Esténként kártyáztunk, dámajátékot és ki nevet a végén-t játszottunk. Szabika döbbenetes gyorsasággal megtanulta az UNO kártyajáték szabályait, és felháborítóan sokszor győzött. Azóta is többször kéri itthon is, hogy játsszunk! A meleg napokon strandra is mentünk, ahol örömmel mutatta Szabi az iskolában megtanult úszástudását. Nagyon ügyesen úszik ám!
Egy nap kisvonatoztunk, ami Lentiből Csömödérig zakatolt, gyönyörű hatalmas erdőkön keresztül. Szabi elvarázsolva ülte végig a hosszú utat, menet közben minden kilométerkőről leolvasva a számokat, majd a következő kőig összeadta a felolvasott számjegyeket. Ezzel a bravúrral nem kis ámulatba ejtve az utazó közönséget. Amikor éppen megállóban voltunk, mindent tudni akart a mozdonyról. Így hát jöttek a kérdések felváltva Apának és a Mozdonyvezetőnek. Majd visszaérkezve a kiinduló állomásra közölte:
„Anya! Én mozdonyvezető leszek!”
Az első hosszabb nyaralásunk élményekkel teli és csodás volt. Bár őszintén nagyon jól esett hazaérkezni. Még a napokban is rajzolt az őrségi élményeiről Szabi, így azt gondolom, igazán sikeres volt a nyári szünet.
Augusztus 20. után már mindannyian munkába álltunk, Szabi napközis táborba ment a saját sulijába, amit már nagyon várt. Csak úgy ragyogott az arca, hogy végre találkozhat kedvenc tanító nénijével és a kis barátaival. A tanévet is sikerült mindannyiunknak gördülékenyen megkezdenünk. Azóta is tapossuk a hétköznapokat, és próbálunk a nyári élményeinkből töltődni nap nap után.
Pörgő
A szerző korábbi írásaiból...
Anya, én is autista vagyok?
Anya újra tanul a gyerek mellett
Autista kisfiam elkezdte az iskolát
Így telik egy autista kisfiú napja
Autista a kisfiam: szeretni kell, ennyi az egész!
