Történt, hogy a múlt hétvégén anyósomékat és sógornőméket vártuk vendégségbe kisebbik gyermekünk névnapja alkalmából. Mivel még nem látták a házunkat, mióta beköltöztünk, igyekeztünk annak legjobb formáját mutatni. Ebbe a nagytakarítás is beletartozott, így szombat délután megejtettük a férjemmel. Sajnos a fal néhol penészes volt, így erősebb vegyszert is bevetettünk, a férjem hipóval takarította a fürdőszoba falát, én meg addig levegőztem a két gyerekünkkel. Persze közben ezerrel ment a szellőztetés, mert ugye erős a vegyszer, nehogy gond legyen. Amúgy is félek az ilyenektől, mert a kolléganőm pár éve takarítás közben ment el végleg. Szóval megvolt a takarítás, a szellőztetés, másnap az ünnepi ebéd, nyüzsgés. Enyhén érződött még a hipo szaga a lakásban, de nyitva volt egy ablak, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán estére olyan rosszul lettem, hogy a férjem bevitt az SBO-ra. Segítség híján a két gyerek is velünk tartott.
A nővérkék készségesek voltak, gyorsan behívtak. Elmeséltem a doktor úrnak, hogy mi hogy történt, hogy egész nap tüsszögtem, apró gombóc van a torkomban, és bár szerintem csak a tüsszögéstől, de fáj a mellkasom és a torkom. Gyors vérvétel és EKG következett, majd a másik karomba kaptam egy branült, hogy a gyógyszer gyorsabban hasson. Az eredmények értékeléséig mindenki eltűnt, magam maradtam a pittyegő gépekkel. Néha jött a nővérke, egyszer mondta, hogy fogok valami gyógyszert kapni vénásan. Rákérdeztem, hogy ugye szoptathatok a gyógyszertől, mert a 7 hónapos kisfiam 99 százalékban anyatejet fogyaszt, és így vasárnap este 11 tájékán más lehetőséget nem látok a táplálására. Biztosított róla, hogy a gyógyszer mellett lehet szoptatni.
Jött a doki, beadta a szteroidos gyógyszert, majd lassan elkezdte mellé adagolni az infókat. Azt nem mondta, hogy milyenek az eredményeim, de elmondta, hogy reggelig bent kellene maradnom. Mondtam neki, hogy nemigen szeretnék, mert ott vár kint a két gyerekem, és a 7 hósom nem bírja anya és anyatej nélkül reggelig. Erre jött a válasz: az mindegy, mert úgyse szoptathatok a gyógyszer miatt. Kicsit (nem kicsit, NAGYON) kétségbeestem, hogy mi lesz az én kicsi fiammal, és főleg az apjukkal meg a két gyerekkel, hiszen így hármasban még nem voltak nélkülem egy percet sem. Na, sebaj, határozott vagyok, kérdezem van-e más megoldás, haza mehetek-e vagy bent maradhat-e legalább a fiam velem.
Kérdezi a doki, hogy érzem magam. Elmondom, hogy jobb a helyzet, csökkent a „gombóc mérete” a torkomban, rendesen kapok levegőt, nem hiszem hogy gond lenne. Mondja, hogy nem szívesen enged haza, mert bármikor rosszabbodhat az állapotom, és nem is lakunk túl közel a klinikához, nyilván félti a beteget, mint orvos. Megértem. Mégis ragaszkodom hozzá, hogy hazamenjek. Kimegy, hogy utánaérdeklődjön, van-e más lehetőség. Pár perc múlva visszajön egy határozottabb doktornővel. A doktornő megpróbál meggyőzni, hogy „ne csak azért mondjam, hogy jobban vagyok hogy hazaengedjenek”. Pedig én tényleg jobban éreztem magam! Elmondják, hogy az éjjel bármikor rosszabbul lehetek, aminek akár végzetes következménye is lehet.
Kimegyek, hogy megbeszélem a férjemmel. Azt mondja, akkor menjünk haza. Visszamegyek, szólok a határozott doktornőnek és a kevésbé határozott, de sokkal kedvesebb doktor úrnak, hogy hazamennék a családdal. A doktornő még egyszer megpróbál meggyőzni, konkrétan azzal, hogy „ugye nem szeretném, ha a gyermekeim anya nélkül nőnének fel”, és elmondják, hogy tanúkkal íratják alá a papírt, hogy saját felelősségre távozom, ezzel védve magukat egy esetleges bírósági perben (ha meghalok). Itt már nem a klórmérgezés, hanem az idegesség miatt szorított a mellkasom, de kimentem a családhoz, megpróbáltam megnyugtatni a nagylányomat, hogy anya jól van. (Szegénykém csak annyit látott, hogy mindkét karom le van ragasztva, és fehér köpenyes nénik meg bácsik között vagyunk. Meg bevallom, a könnyem is folyt.) Szóval alig vártam, hogy elinduljunk hazafelé.
Útközben beugrottunk anyukámhoz, aki javasolta, hogy aludjunk nála. Közelebb voltunk jóval a klinikához, így nem tiltakoztam. Azon az éjjelen alig aludtam, végig a doktornő szavai csengtek a fülemben. Közben elolvastam a zárójelentést, és megnéztem a gyógyszert a neten, ami miatt a doki szerint napokig nem szoptathatok. A doki elmondta, hogy másnap haladéktalanul keressem fel a nőgyógyászom, és ő majd elmondja, hány napig nem szoptathatok. Szerencsére találkoztam már korábban egy honlappal, amit elég kevesen ismernek (www.e-lactancia.org). A neten ma már mindenről hiteles információt talál az ember, csak jó helyen kell keresni. Megkerestem a szteroidos gyógyszer hatóanyagát, amit bepötyögtem a fent említett honlap keresőjébe és láss csodát az eredmény: a gyógyszer nem befolyásolja az anyatejes táplálást, igény szerinti szoptatás mellett is nyugodtam alkalmazható. Tehát az orvos nyilván nem ismeri az összes gyógyszer összes hatóanyagát és főként azoknak az anyatejben való kiválasztódását, hiszen nem minden ember szoptat csecsemőt.
Viszont ha én korábban nem találkozom szoptatási tanácsadóval, aki megismerteti velem ezt a honlapot, akkor azon az éjjelen elküldtem volna a férjemet az ügyeletes gyógyszertárba, hogy egy vagyonért vegyen valamilyen babatápszert, amit a kisfiam lehet hogy el sem fogad. Illetve mivel a nőgyógyászok általában nem szoptatási tanácsadók, nem biztos, hogy a nőgyógyászom is hiteles információt tud nekem adni másnap. A gyógyszer betegtájékoztatójában sincs meggyőző információ a szoptatásra vonatkozóan. Tehát ha csak egy anya olvassa ezt a cikket, és adja tovább a későbbiekben egy másik anyukának, hogy mielőtt bármelyik gyógyszer betegtájékoztatóját kezdi böngészni, elég, ha bepötyögi a neten a hatóanyagot és máris megtudja, szoptathat-e vele. Illetve, ha csak egy orvos elolvassa ezt, megnézi a honlapot és egy kávézás közben megemlíti egy kollegájának, én már kerekebbnek érzem a világot! Nem akartam megbántani a határozott doktornőt, hogy „én úgyis 102 évig fogok élni és egy kis klórmérgezés nem állhat az utamba”, de azért most szívesen az arcába vágnám, hogy „kössz, jól vagyok!” Az már csak mellékes, hogy még így egy hét távlatából is fekete a vérvétel körül 5 centivel a karom és a kést alig bírom megemelni. Az majd elmúlik.
B.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
