Erős lendülettel kezdtem a hetet, aminek a vége egy komoly elgyengülés lett. Minden értelemben. Mivel az előző napokban betegek voltak a gyerekek, nagyon sokat kellett szerveznünk, hogy megoldjuk a felügyeletet, orvoshoz hurcibálást, vásárlást, egészségesek logisztikáját, ja és mellette a munkáinkat is.
Mire minden jóérzésű ember már kidöglött volna (értsd: hétvége), nekünk akkor indult a második felvonás: 16-án Julcsi lányunk és Anyukám névnapja. 18-án házassági évforduló. 19-én Zsénap. Csütörtökön egy szuper edzést nyomtam végig, úgy éreztem, én vagyok az élet császára, még a kislányom névnapozása is klasszul sikerült. Utána viszont még aznap este sokat kellett dolgoznom (a betegségek miatti elmaradások a héten szakadtak a fejemre), így péntek reggel, frissen-fitten támolyogtam elő, kemény három óra alvás után.
Segond, véltem, dolgozom egy jót, irány haza, kialszom magam, szombaton egy remek edzés, határokfeszegetése, izzadás, faszacsajság, után évfordulózás, másnap névnap…. hejj, kéthetente szilveszter…. na, ja.
Úgy alakult, hogy nővérem ötlete nyomán még péntek délután elautókáztunk a 160 km-re lévő anyukámhoz és megköszöntöttük a névnapján. Plusz megtekintettük, hogy milyen pocsékul van, így a hazaúton már kevésbé voltunk vidámak. Éjfélkor értem haza, addigra már fizikailag voltam rosszul a fáradtságtól. Komolyan, én még így nem éreztem magam. Szinte a hányásig fáradt voltam, csak remegtem, úgyhogy bár szegény Férj megvárt és érdeklődőnek bizonyult, képtelen voltam kommunikálni. Írtam egy SMS-t sógornak, hogy másnap ne számítson rám, mert belegondolni se mertem, hogy ezek után én reggel fél nyolcra ott legyek és eddzek.
A szombat még egy fokkal rosszabb volt, az alvás sem segített. Lehangolt, fáradt, rosszkedvű voltam (ahogy azóta is egyébként). Ettől függetlenül össze kellett magam kapni, mert vásárlós napot tartottunk, megejtettünk néhány ritkán látott boltlátogatást, pl. a nagy kék-sárga lapraszerelt áruházat, meg azt a centert, ahol mindenki szeme ferde, de az árak jó irányba vannak nyesve. Jó volt pénzt költeni, bevallom, mert mióta dolgozom, szinte semmit sem vettem kaján kívül, úgyhogy most beszereztem egy-két luxuscikket, úgymint tisztasági betét, extra luxus kávé, málna illatú körömlakklemosó, illetve a sportos áruházból egy jesszus-pink cicanaci hétkilencvenért. Gondoltam, ez majd feldob, ha edzeni kell menni.
Estére a nagylányom két barátnője jött, ottalvós bulira. Csípem a lányokat, de most a hátam közepére kívántam őket. Amíg a Férj fürdette a kicsiket, gondoltam, rendet teszek néhány papírom között. Az étkezőnkben van egy szekrény, amiben alul munkához szükséges papírokat, felül ezeréves családi porcelánokat tartunk. Guggoltam és tuszkoltam be a papírokat a helyükre, és valszeg meglöktem a szekrényt. Merthogy egy kurva nagy ütést kaptam a fejemre, és mire annyit mondtam: jaj, már jött is a többi: a dédnagyanyám 100 éves Herendi levesestálja esett a fejemre, majd ott széttört. Háááát, anno tudtak porcelánt készíteni: olyan tetves nehéz volt, akkorát ütött, azt hittem, ottmaradok.
Aztán, mint a tomésjerryben, megérkezett csilingelve még három pezsgőspohár, és azok is széttörtek a fejemen. Szerintetek? Asse tudtam, honnan támadnak…. A fejemhez kaptam, a hajam tele volt szilánkokkal. Dőlt a vér. De honnan? Később kiderült, hogy „csak” az ujjam vágtam el. Egyszerűen sokkot kaptam. Nekiálltam feltakarítani, közben csöpögött a vérem (azért nem volt egy ütőeres vágás), meg a könnyem is folyt. Viszont kiderült, hogy valamikor évekkel ezelőtt ebben a tálban dugtam el két ötezrest, úgyhogy legalább nem ingyen szenvedtem.
Másnap megtudtam, hogy kínai hagyomány a porcelántörés esküvőkor állítólag szerencsét hoz. Namármost: házassági évforduló napján a fejemen tört szét a nemes porcelán, benne 10 ezer forinttal… Hát, ez akkora szerencse, hogy most már csak hátradőlök és várom a sok jót!
Vasárnap igyekeztem kipihenni a kalandokat, mégpedig úgy, hogy mostam három menetet, leellenőriztem két gyerek leckéjét, segítettem a nagylányomnak pályázatírásban, főztem, plusz fogadtam anyósomékat, akik jöttek ünnepelni. Este – pihenésképpen – kicsit leültem dolgozni. És megy a reménykedés ezerrel, hogy nem lesz megint gond, mert a legkisebb már megint lázas. Nincs megállás srácok, akinek van virtuális Snickers-e, küldje, mert már kivagyok.
Jóállapotú energiát, kihasználatlan időt, Snickerst, valamint megunt kabaré-gyűjteményeket a BA szerkesztőségében tudtok leadni a nevemre.
Zsé
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
