7. Az autista gyereknek szüksége lehet segítségre a szociális interakcióknál
Az autista gyerek érdektelennek tűnhet a kortársaival szemben, sőt lehet, hogy érdektelen is, de sosem fogja megtanulni az élethez szükséges szociális készségeket, ha nem próbálkozunk ezek tanításával folyamatosan. Az iskola erre egy ideális szintér, egy olyan környezet, amit a szülő nem tud otthon rekreálni, ráadásul a gyerek a napja nagy részét is ott tölti. Ezért rendkívül hasznos, ha a pedagógus kihasználja az adódó lehetőségeket a szociális készségek tanításához. A saját tapasztalatom egyébként ezzel kapcsolatban az, hogy ebből nem csak az autista gyerek tanul, hanem a többiek is, főleg óvodás korban.
8. A szenzoros ingerek elterelhetik az autista gyerek figyelmét.
Mások számára alig hallható zajok elterelhetik a gyerek figyelmét tanulásról. Bizonyos texturak undort válthatnak ki, bizonyos szagok öklendezést. Fontos, hogy a pedagógus tisztába legyen ezzel. A túlingerlés meltdownhoz vezethet, ami pont úgy néz ki, mint a hiszti, de nem az. Erről többször is írtam már.
A hallásról meg egy par gondolatot. Az előző posztomban írtam arról ,hogyan érzékelik az autisták a világot és hogyan kirakóznak a különböző ingerdarabokkal, amíg azok össze nem állnak egy egésszé. Említettem azt is ,hogy az autistának nehéz a releváns és nem releváns információt elkülöníteni egymástól. Erre a jelenségre jön még rá a túlhallás ami nagyon gyakori körükben. Egy autista kisfiú, aki az osztályteremben a tanárnénit hallgatja, emellett meg (esetenként ugyanolyan hangerővel, mint a tanárt!!) hallja a szél zizegését az udvari fákon, a társai ceruzáinak a surranását a papíron, a kezeik, lábaik dobogósat, akar még a lélegzetvételüket is. Minden apró neszt. Ezek közül az információ darabkák közül kell neki kisakkoznia, hogy mi az, ami fontos és mi nem. Nincs könnyű dolga, különösen olyan esetekben, amikor a figyelmet meg kellene osztania (hallgass és jegyzetelj).
Egyszer olvastam egy felnőtt autista lelkész vallomását egy napjáról (sajnos nem találtam már meg, hogy pontosan idézhessem), ő valahogy úgy fogalmazott, hogy az egész élete full HD max hangerő Dolby surroundban telik és ez nagyon fárasztó.
9. Az autista gyerekek különös , ismétlődő viselkedést mutatnak, amikor izgatottak, unatkoznak vagy stresszesek
A különös, repetivitv mozdulatok, gesztusok a kortársak szemében furcsának tűnhetnek. Emiatt az autista gyerek könnyen gúnyolódás céltáblája lehet, amit nem is biztos, hogy megért, így segítséget sem biztos, hogy fog kérni. Tanárként, a szülővel egyeztetve, annak segítségével (nem minden szülő mondja el a gyerekének, hogy autista ezért sem árt előre beszélni erről vele), próbálj az életkornak megfelelő magyarázatot adni az osztálynak, arról, hogy mi az autizmus és hogyan segíthetik a társukat.
10. A pozitív megerősítés előre visz, a büntetés viszont nem.
Büntetés, vagy büntetéssel való fenyegetés jó eséllyel idegességhez vezet és akadályozza az előremenetelt. A gyerekek jobban dolgoznak egy jutalomért, de leblokkolnak a büntetéstől való félelemtől.
Ez ugyanakkor egy nagyon nehéz téma, amit ez alapján az egy mondat alapján könnyű kisarkítani oda (találkoztam ezzel már itt is, bár jó régen volt) hogy akkor az autistának mindent szabad, de nem erről van szó. Azoknak a viselkedésproblémáknak az esetén, amik a sérüléséből fakadnak, semmit nem ér a büntetés. Kvázi megbüntetik az autizmusa miatt. Ezekben az esetekben elsősorban az okok megkeresése, és megszüntetése visz előre ,de tény ,hogy az jóval több munka és hosszabb folyamat, mint bevágni egy egyest vagy kiállítani a sarokba. Amikor a gyerek egyértelműen a határokat próbálgatja, akkor lehet akár jogos is a büntetés, de gondoljatok bele abba, amit az előző bejegyzésemben írtam a dolgok összekapcsolásáról. Nem fog belőle rövid úton tanulni, sőt lehet, hogy sosem jut el addig a kapcsolatig , hogy ezt csinálom és bünti lesz belőle. Esetükben jobban megéri “ez a szabály és azért csináljuk így” vonalon maradni, de persze ebben meg fontos, hogy az adott szabály mindig mindenkire vonatkozzon. A büntetés tehát, legalábbis véleményem szerint két célt szolgál: feszültség levezetés és mutatja, a többi gyereknek, hogy az autira is ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Pedagógiai értéke autik esetében jó eséllyel egyáltalán nincsen.
Az alabbi comment pörgö utolso posztja alól van. Napok óta rágodom rajta.
“Az osztályunkban van egy autista kisfiú. Aki nem csak spektrumos papír szerint. Dühös lesz, nehezen kezelhető...stb. De nagyon okos, nem marad el a többitől, integrálható és kell is. Anyukájával sokat beszélgetünk. Nagyon sajnálom szegényt. Egyszerűen tudjuk, h a gyerkőcével aznap is gond volt. De figyelnek is rá. Pedig vannak nála sokkal rosszabb gyerekek is, de nekik nincs papírjuk a “ rosszaságukról”. S gyakran direkt cinkelik a kisgyereket, mert tudják, hogy úgyis őt fogják megbüntetni. A múltkor a szívem szakadt meg. Sírva jött ki az iskolából, mert xy kisgyereket fellökte valaki. Ő meg a közelben volt és magára vállalta. Azt mondta: Anya, nekem úgyis mindegy, mert én mindig rossz vagyok. A “tettes” meg egy papíron “ jó fiú”, okos gyerek volt, aki tudta, hogy kell megúszni a történetet…”
Tényleg az a sikeres integráció, ahol az auti gyerek már iskolás korában tudja, hogy ő ugyis csak rossz lehet? Mi lesz egy olyan gyerekkel később, aki már gyerekként úgy látja, hogy neki úgyis mindegy, mert ő a rossz mindig? Milyen integráció az olyan, ahol mindenképp az auti gyereket büntetik meg a mások hibái miatt is?
Még egy idézet Naokitól:
"Miért csinálsz olyasmit ,amit nem lenne szabad, annak ellenére ,hogy milliószor kértek már, hogy ne tedd?"
Hányszor mondjam még. Mi autizmussal élők folyton ezt halljuk. Engem állandóan lehordanak ugyanazokért a dolgokért. Úgy tűnhet, mintha komiszságból rosszalkodnánk, pedig becsszóra nem. Amikor leszidnak bennünket, borzasztóan érezzük magunkat hogy mér megint olyat csináltunk, amit ne, lett volna szabad. De mire ismét alkalom nyílik rá, többé-kevésbé megfeledkezünk a legutóbbi esetről ls ismét elragadtatjuk magunkat. Mintha valami rajtunk kívül álló ösztökélne minket. Most biztos azt gondolják „hát ennek soha nem jön meg az esze”.Tudjuk, hogy elszomorítunk és felbosszantunk másokat, de sajnos nem tehetünk róla, nem tudunk uralkodni magunkon. Reagáljanak bárhogy, de kérem ne mondjanak le rólunk! Szükségünk van a segítségükre. “
11. Az autista emberek az igazat mondjak, ahogyan ok azt látják
Könnyen előfordulhat, hogy az autista gyerek közli veled, hogy fogynod kéne vagy borotválkoznod…nem akar ezzel megbántani, csak a sérülésénél fogva nem érti ,hogy neked ezzel kellemetlenséget okoz (nem tud a te fejeddel gondolkozni, nem méri fel előre az érzéseidet). Szerencses ezeket a helyzeteket, amellett, hogy tanítási célra használjuk fel, humorral kezelni.
A hazugságról és arról, hogy időnként az autisták másképp láthatják a valóságot, mint amilyen, szintén az előző posztomban írtam.
12. Az autista gyerekek nem félelmetesek vagy szerethetetlenek. Ők csak mások.
Azt hiszem, ez magáért beszél és vissza is kanyarodik az első ponthoz: Egymás megismerése, elfogadása és kommunikáció. Én itt jó helyzetben vagyok, mert nem vesznek ki döntéseket a kezemből. Tudatosan próbálom azokat a pedagógusokat keresni, akik nyitottan állnak hozzánk.
Pedagógusként egy auti gyereket befogadni, beilleszteni az osztályba egészen biztosan ijesztő az elején. Akikkel én találkoztam és megvolt bennük a szándék, ők is tojáshéjon lépdelnek az első időkben, így én például nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy az ismerkedős szakaszban mindig kéznél legyek (napközben elsősorban virtuálisan). Magam keresem az alkalmat a megbeszélésre, értékelésre és tudom, hogy legálabb olyan fontos az, hogy a pedagógus és mi, szülők megismerjük egymást, mint az, hogy a pedagógus megismerje a gyereket. Ehhez viszont szükséges a fogadókészség az intézmény oldaláról.
Hollandrémület
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
