2014 októberében döntöttünk úgy a párommal, hogy jöhet a baba. Teljesen őszinte leszek, kicsit már besokalltam a munkahelyemen, és szerettem volna minél előbb eljönni táppénzre. Az orvos ki is írt 9 hetesen. Igaz, akkor azért megijedtem, hogy ilyen hamar – gondoltam azért 3-4 hónapig dolgozni fogok. De elég sok nehéz fizikai része is van a munkámnak, és a műszakvezetőm csak annyit mondott: kerüld a fizikai részt. Na, most akkor a nyolc órából kb. hatot végigálltam volna egyhelyben, semmit sem csinálva.
Teltek szépen a napok, hetek, hónapok eseménytelenül, de izgalommal tele. A 18. héten megtudtuk, hogy kislányunk lesz. A pozitív teszt után két héttel én már éreztem, hogy kislány lesz. Abszolút problémamentes terhességem volt, a gyomorsavat leszámítva. Csak úgy fogyott levélszámra a „gyógyszer”.
Párommal egy Pest melletti kisvárosban lakunk, de Debrecenből jöttünk ide. Úgy döntöttünk, a leányzó is szülessen ott. Egyrészt nem ismerjük Pestet, nem szerettem volna, ha bármi adódik, akkor a párom egy nap legalább két órát vezessen oda-vissza. Másrészt itt nincs semmi segítségünk, otthon pedig ott van mind a négy nagyszülő, akik alig várják az unokájukat. Az én szüleimnek ráadásul első unoka.
Így a 35. héten hazamentem, hogy biztosan itthon legyek szülésre. A 39. héten aztán bent fogtak ctg után, mert magas volt a vérnyomásom. Megvizsgált a doki, és mondta, hogy jobb lenne, ha már megszülném ezt a babát. Kicsit hidegzuhanyként ért, hogy csak egy ctg-re mentem be, pár óra múlva pedig már a szülőszobán voltam. Ez volt délután kettőkor. Adatok felvétele és folyamatos vérnyomásmérés következett. A szülőszoba négyágyas volt, függönnyel voltak elválasztva az ágyak, így amíg ott feküdtem, öt kismamát hallgattam végig világra hozni a babáját.
Miután befektettek, szóltam a páromnak, hogy indulhat. Pont délelőttös műszakban volt, így már épp hazaért, amikor elértem, hogy fogja a cókmókját és indulhat a buli. Ez ugye azt jelentette, hogy háromórás kocsikázás következett, mire leért Debrecenbe. De sajnos mivel nem jártunk szülésfelkészítőre, így nem engedték be hozzám. Mivel eseménytelenül teltek az órák, így hazament a szüleihez.
Hajnali fél 5-kor megrepedt a magzatburok. A vérnyomásom egész éjjel sem lett stabil, így a reggeli konzultáció után szóltak, hogy nem várunk tovább, a tágulás se halad megfelelően, irány a műtő.
Kettős érzés volt, kicsit megkönnyebbültem, hogy nagyjából félóra múlva láthatom a kislányom, másrészről rossz volt, hogy nem élhetem át a természetes szülést. Gyorsan előkészítettek, és 7 óra 25 perckor fel is sírt a gyönyörűségem. 3500 gramm és 56 cm volt, amiről később kiderült, hogy csak 49 cm. Édesanyám és párom látták először. Jöhetett a hat órás megfigyelés. Minden rendben, felkeltem, lezuhanyoztam, mehettünk az osztályra. Nem sokkal később behozták, és ekkor volt végre alkalmam alaposan szemügyre venni és belevésni minden milliméterét a fejembe. Természetes tökéletes volt. És most is az. Most már öt hónapos nagylány. Egy igazi mosolyalbum. Az, hogy hazamentünk, nagyon jó döntés volt, így majd három hétig semmire nem volt gondom, csak a lányomra figyelni. Anyáék mindenben segítettek, hiába dolgoztak, anyukám ráadásul két helyen is, de minden hajnalban felkeltek, amikor a baba is felkelt. Ezúton is köszönöm szépen nekik. És a páromnak is, mert napról napra egyre jobb apja a lányunknak.
Tuna
