Mottó: „Kultúra nagyjából mindaz, amit mi csinálunk, a majmok pedig nem.” (Lord Raglan)
A kultúra fogalma tág értelmezést is megenged, ezért arra gondoltam, hogy olyan témákról lehetne szó, amelyek nem kizárólag a gyerekekről-gyerekeknek szólnak. Ennek fényében az alábbi témaköröket venném fel a sorozatba: felnőtteknek szóló film- és könyvajánló, kortárs irodalom és zene, híres nők bemutatása. Tervben van még a „népek meséi” is, illetve természetesen minden egyéb ötletet és olvasói posztot szívesen várok erre a címre: baudolinarrator(kukac)gmail.com. Engedjétek meg, hogy egy számomra nagyon kedves könyv ajánlásával indítsam a sorozatot.
Umberto Eco: Baudolino
Baudolino Barbarossa Frigyes császár fogadott fia, János pap országának ki- és megtalálója, Hüpatia hódolója, ereklyecsináló, levélhamisító, a Hazugság Hercege, oszlopszent. Történetíró, narrátor és főszereplő egyben. Aki beszéd közben sokszor laposan néz, és nagyokat pislog mellé, mintha jelezni kívánná, hogy ne vegyék komolyan.
Baudolino Alessandria környékéről származik, és Rőtszakállú Frigyes még kamaszkorában fiául fogadja. Az udvarban Baudolino magára vállalja a szókimondó bolond szerepét, ugyanakkor azonban tevékenyen részt vesz a Német-Római Birodalom sorsának egyengetésében. Párizsi tanulmányai során hall először János pap országáról, és mivel a birodalomnak kapóra jönne a mesés kincsekkel megrakott, távoli keresztény (bár kissé eretnek – nesztoriánus) berendezkedésű ország szövetsége, úgy dönt, hogy János pap nevében levelet ír Frigyes császárnak. A levelet természetesen ellopják, meghamisítják – ahogy azt már szokás –, azonban Baudolino és társai végül mégis útra kelnek János pap országa felé, amely „a Szambatüonon túl” található meg. A regény természetesen nem az utazás kezdetével fejeződik be.
A kiadói fülszöveg kópéregényt ígér, azonban ez sokkal több ennél. A történelmi keretbe beágyazott szöveg a legvérmesebb irodalmárnak is igazi csemegét kínál: Eco a forráskezelést valóban mesteri fokon műveli, ugyanakkor úgy tudja vezetni a történetet, hogy mindenki élvezettel olvashatja, nemcsak a született bölcsészek. Mindeközben pedig nincs olyan érzése az embernek, mintha elszáradt pergameneket rágcsálna egy poros pincekönyvtárban.
Kedvcsinálóként pedig íme egy részlet arról, hogyan „találta meg” Baudolino a háromkirályok testét – Milánóban.
„A bölcsek – mondta a kanonok –, hát igen! A hagyomány folyton utalgat rájuk, és sok egyházatya is emlegette őket, de a négy evangéliumból három hallgat róluk, Izajás és más próféták pedig csak homályos célzásokat tesznek: némelyek szerint a bölcsekről beszélnek, de az is lehet, hogy nem. Kik voltak ők, milyen nevet viseltek valójában? […] szavahihető auktorok szerint viszont Melkon, Gáspár és Baltazár, avagy Melco, Caspar és Fadizzard volt a nevük. Esetleg Malagath, Galgalath és Saracin. Vagy Appelius, Amerus és Damascus. […] de nem hárman, hanem tizenketten voltak.
– Tizenketten? A napkeleti bölcsek? Nem sok az?
– Aranyszájú Szent János is tizenkettőről beszél. Van, aki szerint úgy hívták őket, hogy Zhrwndd, Hwrmzd, Awstsp, Arsk, Zrwnd, Aryhw, Arthsyst, Astnbwzn, Mhrwq, Ahsrs, Nsrdyh és Mrwdk. De vigyázzunk, mert Órigenész meg azt mondja, hogy hárman voltak, mint Noé fiai és mint az Indiák, ahonnan származtak.
Akár tizenketten voltak, akár nem, jegyezte meg Baudolino, Milánóban csak hármójuk került elő, így hát hármójukat kell egy elfogadható történetbe foglalni.
– Legyenek Gáspár, Menyhért és Boldizsár, azt mégiscsak könnyebb kimondani, mint a mi tiszteletre méltó mesterünk iménti fura tüsszentéseit.”
Umberto Eco: Baudolino
Európa Kiadó, 2003.
Baudolina
