Lombiknapló, 4. rész, 2. fejezet
Az első nagyon komoly mélypont 2.
Kétségek
Három, kétségekkel teli nap az ünnepi hosszú hétvége után - ennyit kellett végül várnunk a genetikai vizsgálat eredményére a Klinikától. Hosszú volt, a harmadik napon én már borzasztóan dühös voltam, és a monológot próbálgattam magamban arról, hogy hogyan képzelik ezt már. A negyedik napon reggel aztán két megbeszélés között sikerült végre telefonvégre kapnom az ottani biológusnőnket: az 5-ből 2-en nem hordozzák a Turner-t, és ezzel alkalmasak a beültetésre - két kislány. Nohát, ki hitte volna, két kislány! Hi-hi, hát lányos szülők leszünk. Kiszűrtek két Klinefelter-szindrómás kisfiút, és egy Turner-es kislányt, akik nem – de a hármas és a négyes számú kislány alkalmasak. Ez aztán a meglepetés! Annyira arra koncentráltam, hogy csak minél több fiú legyen közöttük, hogy teljesen megdöbbentem. Örömmel, már-már sírva hívtam P-t, hogy a többnapos várakozás után végre ő is megtudja a jó hírt.
Várakozás, beültetés ... számoljunk csak!
Egy hónap szünet következett tehát, egy hónapra elmentek a fagyasztóba aludni a kislányok. A Kaáli-ban azzal bocsátottak utunkra, hogy a következő ciklusom hetedik napján jelentkezzek ultrahangra, addig nincs is szükség hormoninjekcióra. Ilyenkor az történik, hogy a szervezet természetes működését próbáljuk meglovagolni, és megtalálni a beültetéshez legoptimálisabb időpontot. Ezt a bizonyos hetedik napi ultrahangot nem a saját ottani orvosom, hanem egy helyettesítő orvos végezte: húsvét következett éppen, amit plusz egy nap szabadsággal meghosszabbított az orvosom. Igen, jól látjátok, nincs szerencsém a hosszú hétvégés ünnepekkel. Így esett, hogy kiderült: bizony az intézetben sem minden doki szimpatikus nekem. (Nem részletezném, legyen elég annyi, hogy lazán eleresztett egy durva káromkodást a jelenlétemben, amikor az egyik aznap punktuált páciense telefonált, hogy rosszul van, fájdalmai vannak, és inkább visszafordulnának.)
Egyetlen tüszőt, petesejtet sem látott!
„Kedveském, ne szomorkodjon, inkább várjanak egy-két hónapot a beültetéssel, kár lenne ezért a szép embrióért.”
„Ohhó, várjunk csak, doktor úr, nem kettő az az egy? Én kettőről tudok.”
„Semmi gond, beszéljen a vezető biológussal, ő majd elmegyarázza, hogy mi is a helyzet, mert én nem nagyon tudok kiigazodni az ő jegyzetein.”
Ellátott a tüszők fejlődésének beindításához szükséges recepttel. Az ő irodájából az utam rögtön az intézet vezető biológusához vezetett: hányan is vannak tehát? Mi is történt a március 15-i hosszú hétvége alatt? A következő derült ki: mivel az ötödik napon még sehol sem volt a genetikai vizsgálat eredménye, ezért mindegyiküket lefagyasztották, akik eljutottak addig a fejlődésben – ez három embrió volt az ötből. Ezt a három embriót összevetve a genetikai vizsgálat eredményével, az derült ki, hogy csak az egyikük alkalmas a beültetésre. Konklúzió tehát: az egyik nem Turner-hordozó kislány megállt a fejlődésben valahol a harmadik és ötödik nap között. Hát ez van, pech – kár, hogy erről senki sem szólt, és így kellett megtudnom, megtudnunk.
IVIG infúzió
Közben a professzor úrral egyeztettük az IVIG infúzió napját is: végül 17 nappal a beültetés előttre sikerült beütemeznünk. Ez egész napos kórházi jelenlétet igényelt: fekvőbetegként felvettek a klinikára, pont úgy, mint a nőgyógyászati kisműtéteseket szokás. Hatan voltunk a kórteremben a terhespatológiai osztályon, rajtam kívül mindenki másnak kisműtétje volt. Igen, persze, természetesen, volt egy abortuszos lány is, ezen már meg sem lepődtem. Valahogy nem volt kedvem mesélni a lombikról, a Turner-ről, a vetélésekről, ezért bizony én szótlanul feküdtem végig azt a pár órát. Lefolyt az infúzió, négy kicsi üvegcse, én közben olvastam és szundikáltam. Élveztem a hirtelen jött szabadidőt. Ebédre még maradnom kellett, de utána kora délután hazaengedtek.
Beültetés
Újra szúrtam magam tehát (még jó, hogy már megtanultam kezelni a fecskendős injekciót!), és néhány nappal később a fagyasztott beültetés előtti második ultrahangot már a saját dokim végezte az intézetben – a különbséget zongorázni lehetett! Megnyugtatott, hogy a beültetésnek semmi akadálya, megkaptam a tüszőrepesztő receptjét, valamint receptet hatalmas adag progeszteronra (gél és hüvelykapszula formájában) – ezeket már a beültetés előtt öt-hat nappal el kellett kezdenem alkalmazni.
A kitűzött nap a 21. ciklusnapom volt. Délelőtt 10-kor kellett telefonálnom az intézetbe, hogy hogyan alakul a „kiolvasztás” és hány órára kell mennünk. Ismerős környezet, ismerős személyzet: csak annyi változott, hogy ezúttal P. is bejöhetett a műtőbe, hogy mikroszkópon át megnézhesse a kis „blasztocicánkat”, én az orvosi köpeny alatt meztelenre vetkőzve, szám előtt a maszkkal – P. szintén köpenyben és maszkban – vicces látvány voltunk, bár ott persze teljesen megszokott.
P. úgy döntött, nem marad bent a műtőben velem, inkább kint vár meg. A beültetés gyors volt, természetesen fájdalommentes, utána már nincs is lehetőség beszélni a dokival. Ultrahangképet adnak, melyen légbuborékban látszódik a beültetett embrió – bizonyítandó, hogy tényleg betették. Bő fél óra fekvés és pihenés után azzal az instrukcióval engedtek haza, hogy a 14. napon jelentkezzek hcg vérvételre. Aznap még ágynyugalom, másnaptól kímélő életmód. Hatalmas vigyorral a számon hagytam el az épületet, az anyósülést hátrahajtottam a kocsiban, és fekve utaztam hazaáig.
Az a bizonyos embert próbáló két hét...
És igen, két hét. Két iszonyú hosszú hét, amíg kiderül, megtapadt-e. Mindenki másként éli az életét ezalatt az idő alatt. Táblázat jár kézről kézre a Facebookon arról, melyik nap minek kell történnie elviekben, ha rendben halad a folyamat. Másik táblázat arról, hányadik napon milyen határértékek között kell lennie a hcg hormonnak. Feküdj, pihenj, ne menj sehová. Kell a mozgás, sétálj, dolgozz, tedd a dolgod, mintha azt sem tudnád, mi történik (vagy nem) éppen odabent.
Rajtad múlik, neked kell eldöntened, biztos sikerrecept nincs. Én négy napra kiírattam magam a háziorvosommal, és otthon maradtam. Az első másfél napot feküdtem, utána egyre több időt töltöttem ágyon kívül. Minden nap sétáltam: lementem a Duna-partra (nincs messze tőlünk az egyik forgalmas sétány), és ott olvastam a egy órát padon a napsütésben. Élveztem a szép tavaszi időjárást, élveztem, hogy pihenhetek, nem kell dolgoznom.
És igen, kitalálhatjátok: a 14. nap ismét munkaszüneti napra esett, május 1. Négynapos hosszú hétvége. Felhívtam előre az intézetet: április 30-án a munkaszüneti nap ellenére is van hcg vérvétel, az az egy nap eltérés nem számít, menjek nyugodtan. Rendben, még jobb is, hogy nem kell a 15. napig várnom.
Ólomlábakon járt az idő, még úgy is, hogy időközben visszamentem dolgozni. Döntést hoztam és közöltem P-vel, hogy én bizony már a 10. napon tesztelni fogok, tudni szeretném már a vérvétel előtt. Rezignált mosollyal vette tudomásul – hát jó, tedd azt, persze.
FET +10. nap, péntek. Hajnali 5.30-kor, negyedórával a szokásos telefonos ébresztő előtt ébredtem. Hát akkor hajrá, derüljön ki végre. Szó szerint tényleg remegett a kezem, annyira izgultam! Annyira szerettem volna, hogy sikerüljön. Nagy büdös negatív – ez volt a teszten. Hófehér volt. Visszabújtam még egy kicsit P. mellé az ágyba, odasúgtam a fülébe, hogy negatív. Biztos? Igen. Nem baj, hétfőig még bármi lehet. Igen, még bármi lehet, az lesz a hivatalos, ez csak egy buta pisi-teszt, ami tévedhet is.
Belül azonban én már éreztem, hogy három nap alatt nem lesz változás. Hogy már látszódnia kellett volna, ha ott lett volna. De nem volt.
Csüggedten mentem a vérvételre három nappal később, és még csüggedtebben vártam a telefont az eredménnyel pár órával utána. A dokim nem dolgozott a négynapos hosszú hétvége alatt, így egy másik orvos hívott fel:
„Nincs jó hírem, Monique, hcg = 0,1. Semmi, zéró. Három nap múlva hívja fel a saját orvosát, hogy a továbbiakat megbeszélhessék.”
Egy dolgot tudtam: nem adjuk fel. Nem adhatjuk fel rögtön az első kör után. Nincs az az isten, hogy én ilyen hamar feladjam. Azonban az is biztossá vált, hogy a második körnek már államilag támogatottnak kell lennie. Anyagi lehetőségeink ugyanis jelentősen lecsökkentek: vettünk egy új autót.
Folyt köv.
Monique
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
