A lombik központba az első konzultációra remegő lábakkal és rengeteg kérdéssel érkeztünk. Ahogy beléptünk az intézménybe, otthonos környezet és segítőkész, mosolygós recepciósok fogadtak minket. Segítettek kitölteni a papírokat, majd egy több oldalas tájékoztatót is kaptunk. Nem is kellett sokat várni, hiszen itt a megbeszélt időponttól max. 5 perc eltérés volt, és akkor már elnézést is kértek. A doktor úrral mindent megbeszéltünk, készségesen válaszolt az összes kérdésünkre, és megbeszéltük a következő időpontot is.
Az eljárás megkezdésének már csak egy akadálya volt. Nem voltunk sem bejelentett élettársak, sem házastársak, ezért egy szép pénteki napon összeházasodtunk a legszűkebb családi körben, minden egyéb felhajtás nélkül.
2018. januárban már semmi nem állt a kezelés útjába, és már kezdődhetett az eljárás. Először teljes kivizsgálás, majd gyógyszeres kezelés, és petesejtleszívás altatásban. Természetesen az akkor már férjemnek is mintát kellett adni, és a biológusok már tették is a dolguk. Pár nap múlva már telefonálhattunk is, hogyan fejlődnek az embrióink. Mivel minden rendben volt, megtörtént az első beültetés. Ekkor egy embriót ültettek be. Idegölő két hét, majd vérvétel.
Az orvosunk még aznap felhívott és közölte, gratulál, terhes vagyok. Az öröm felülmúlhatatlan volt számunkra. De később rájöttünk, az öröm korai volt. A nyolchetes ultrahangon kiderült, nincs a kicsinek szívhangja. Ott összeomlottunk. A vetélés itthon elindult pár nap múlva, így ismételten a kórházban kötöttem ki. Már szinte úgy éreztem, hazajárok oda, annyit voltam már ott. Sajnos.
Eltelt három hónap és úgy döntöttünk, hogyha egyszer már sikerült, miért ne sikerülne megint. A következő eljárás ősszel volt. Megint vizsgálatok, gyógyszerek, amiktől ugyan rosszul voltam, de már tudtuk, mire kell számítani. Mivel az első alkalommal történő leszíváskor több embriónk is lett, ezért ez már egy fagyasztott embriós beültetés volt. Ekkor két embrió került felolvasztásra, azonban csak az egyik élte túl, még egy embrió kivettek a fagyasztottak közül, így két embrió került beültetésre.
Vigyáztunk megint mindenre. Ismételt két hét és vérvétel. Az orvos rossz hírrel hívott minket. A beültetés nem sikerült, nem voltam terhes. Ekkor már rögtön kértük is a következő időpontot, ugyanis már az eljárások elején egy nagy igazságra rájöttünk. Egyvalamink nincs, és ez a valami az idő. Ekkor már 38 évesek voltunk. Mivel két beültetés között, hogy megkaphassuk az állami támogatást, így is három hónapnak el kellett telnie. Úgy éreztük, az idő ellenünk játszik. Majd jött a harmadik és a negyedik beültetés is sikertelenül. Persze közben jött a vírus, és az intézet is bezárt, ezért többet kellett várni.
A környezetünkben már szinte mindenki babázott vagy éppen várandós volt, elkezdtem magamba fordulni. Egy-egy sikertelen beültetés után kellett pár nap, míg újra tudtam bízni önmagamban. A jó az volt, hogy a férjemmel át tudtuk beszélni az egészet, és nem őrlődtünk magunkban. Mondhatni kibeszéltük magunkból. A szűk baráti kör és egy-két munkatárs is tudott a dologról. Soha nem rejtettük véka alá, hogy lombikozunk, és ha valaki kérdezett, elmondtuk neki, amit szeretett volna tudni.
Nem is értjük, hogy történhet meg, hogy ma az országban ennyire tabunak számít egy olyan eljárás, amire ilyen sokan szorulnak, és lelkileg ennyire meg tudja viselni az embert. Természetesen vannak segítő csoportok, de olyan érzés volt, mikor valaki megtudta, hogy lombikeljárásra járunk, mintha loptam volna.
Mivel ma Magyarországon öt kezelést támogat az állam (és ez a lombik eljárást végző országok közül a legtöbb, mivel általában két-három beültetést támogatnak), arra jutottunk, hogy mivel még volt lefagyasztott embriónk, mivel a negyedik beavatkozás előtt újabb petesejtleszívásra került sor.
2019. januárban megvolt az ötödik beültetés, szintén két embrió és ismételten sikertelen. Ekkor megbeszéltük, hogyha itthon nem sikerül, és már elfogyott az összes embriónk, akkor megyünk külföldre, hátha ott sikerül. Sajnos Magyarországon ma csak rokon adományozhat petesejtet, és elég komoly feltételek között. Nekünk ilyen rokon nincs, viszont külföldön vannak olyan intézmények, ahol lehet petesejt-donációt végeztetni. Ilyenkor a petesejt adományozott, a hímivarsejt apáé.
Ugyan közben volt egy újabb jogszabályváltozás, és a lombikkezelés és a kezelés során használt gyógyszerek 100 százalékban támogatottá váltak, mivel ez nekünk már önköltséges volt, így perkáltunk rendesen. A sikertelen beavatkozás után áprilisra kaptunk újabb időpontot. A pandémia azonban újra közbeszólt, így a beültetés átcsúszott júliusra.
Folyt. köv.
A.
Méhen kívüli terhességről itt olvashatsz még:
A műtőből egy babával és egy petevezetékkel kevesebbel távoztam
Elsőre sikerült a lombik, a második babát nem vették észre, a harmadik méhen kívüli volt
Terhesség: "Ott van, baszki, a jobb petevezetőben!"
Méhen kívüli terhesség: a bal petevezetéknek annyi
Nemcsak a babát vesztettem el, a reményt is
Szétrepedt a bal petevezetőm, nem sok kellett, hogy ne éljem túl
