Fiús anyák! Sorstársaim!
Jön a vonat, jön a vonat!/Mindjárt itt az állomáson./Akinek még jegye nincsen,/egyszeribe jegyet váltson! (Benedek Elek)
Zajosak, büdösek, koszosak, kerekeik vannak. A fiam rajong értük úgy másfél éves kora óta. Akkor jártunk először a Vasúttörténeti Parkban. A gyerek megállíthatatlanul rohant hatalmas gőzösöket nézni, hallgatni, szagolni. Ott álltunk órákig a vonatfüstben, a párom nyakában a szerelembe esettel, aki a hajszárítótól is retteg. Mozdonyversenyt néztünk tökéletesen értetlen anyákkal, bezsongott apákkal, rengeteg gyerekkel, nemzetközi vonatbetegekkel, szaki bácsikkal.
Ez nem Thomas, ez a nagy büdös valóság, mozdonyfordítón innen, kerti vasúton túl. Terepasztalok, megmászható vasúti kocsik, szimulátor, mozdonyszín. Minden évben hatalmas felhajtás, de a tömeg kényelmesen elfér. Kürtős kalács, étkezőkocsi, zenés gyerekdarab, relikviabolt, óriási játszótér. Rengeteg gőzmozdony. Megunhatatlan.
Április első hétvégéjén (2-3.) Mozdonymatiné 10-18 óráig.
Anyáknak a nap folyamán stresszoldó technikákat tanít egy terápiás stúdió. (A fentiek ismeretében nem minden ok nélkül.)
Odajutni sem egyszerű (Bp. XIV. Tatai út), de eljönni sokkal nehezebb. Ortodox fanok vonattal érkeznek a Nyugatiból. Négyéves korig ingyen lehet tobzódni. Családi jegyet egyszeribe’ háromezerért adnak.
Két hétre rá ugyanitt oldtimer autók. Mondom én, megunhatatlan.
Jön a vonat! Jövünk!
Citabella
