Nemrég parázs vita alakult ki az oldalon az abortuszt illetően egy lengyelországi javaslat kapcsán. Nem tartom jó dolognak az abortuszt. Egyértelműen rossz dolog, de szükséges. Mert nem jó, ha életképtelen baba születik, ha erőszak eredménye, ha nem akarták, ha az anya belehal a terhességbe, szülésbe. Láttuk, hogy a történelem folyamán a kormányok mit értek el oktalan tiltásokkal. Véleményem szerint nem az fogja demoralizálni a társadalmat, ha értelmes keretek között lehetővé teszik az abortuszt, sokkal inkább az, ha megtiltják és illegális, életveszélyes megoldások felé hajszolják az embereket. Mert az a nő, aki nem akarja a gyereket, mindent el fog követni, hogy ne legyen.
Megdöbbentett, hogy néhány hozzászóló a régmúltat hozta fel példának. Azt, hogy akkor mennyi gyerek született, és a családok mindet békés belenyugvással fogadták. Él az emberekben egy idillikus kép a régmúltról, de a valóság teljesen más. Mivel nem volt fogamzásgátló – néhány kezdetleges és egyáltalán nem biztos módszertől eltekintve – a nők számos praktikát ismertek a magzat elhajtására. Írásomban erről adnék egy kis történeti áttekintést, természetesen a teljesség igénye nélkül. Nem az a célom, hogy népszerűsítsem az abortuszt, nem az, hogy bebizonyítsam: régen is volt, és része az emberiség történetének. Csak szeretném bemutatni, milyen veszélyes – gyakran gyomorforgató – eszközöket talál ki az emberi elme, nők és férfiak egyaránt. Nem lenne jó, ha a steril és biztonságos kórházi műtőt újra barbár és életveszélyes megoldások váltanák fel.
Már az ókorból maradtak fenn ehhez kapcsolódó írások, leletek, domborművek. Az 5. században élt Hippokratész híres esküjében említést tesz róla. Azt írja, hogy nem ad nőnek magzatelhajtás céljából mérget, pesszoszt. Ez egy zsíros, vattaszerű anyagból készült kúp volt, melybe különféle gyümölcsök, növények, gyökerek főzetét, ásványi és állati eredetű anyagokat tettek. Hippokratész használatát is leírja: „Miután a terhes asszony két napot böjtölt, dagasszál kovásztalan kenyeret közönséges magrugó levével, és ezt helyezze fel. Patkánymagból mintegy két maréknyit oldjál fel mézes vízben, majd add inni […] Tengeri skorpióepét csavarj gyapjúba, és szárítsd meg árnyékos helyen, majd helyezze fel. Közönséges magrugó magvát és égetett kagylóhéjat oldjál fel nyúlszőrt tartalmazó borban, majd gyapjúba téve helyezze fel.” Hippokratész – bár a kúp és a mérgek használatát tiltotta – más módszereket engedélyezett. A magzatelhajtást orvosok nem végezhették, hiszen az eskü tiltotta nekik. A bábáknak viszont nem, így az ő feladatuk volt. Azok közül a nők közül kerültek ki, akik már szültek, de koruk miatt nem lehet több gyerekük.
Az ókori Rómában nem tiltották az abortuszt, közel 300 féle szert ismertek. „Forralj fel ecettel két csésze egész finomra megtört lóbabot. Mikor félig megfőtt, adj hozzá csipetnyi aloét, ezzel főzd péppé, s azt egyenletesen kend a hasadra” – írta Galenus i. sz. II. században. Vázák képein maradt fenn kép, mely szerint állapotos nő kettős fogaton utazik, gödrös úton. Régészeti leletek között fennmaradtak tompa horgok, gyűrűs kések, vagy az embriosfacte, egy bronztű, mely az orvosok legfőbb eszköze volt. Hírnevet szerzett a birodalomban egy görög származású nő, Elephantisz, aki Hippokratész receptjeit használta.
A középkorban – a reformáció megjelenéséig – az egyház ugyan rossz szemmel nézte a magzatelhajtást, de néhány száz Miatyánk és Üdvözlégy ellenében szemet hunytak felette. Ez csak a magzat három hónapos koráig volt lehetséges, hiszen az akkori keresztény gondolkodók szerint akkor alakult ki a lélek. A nők először szájon át szedhető szerekkel próbálkoztak, s ha ezek nem voltak hatásos, bábákhoz fordultak.
A különféle főzeteket az újkori Magyarországon is ismerték. A paraszti közvélemény elítélte a gyerek „elcsináltatását”, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne alkalmazták volna. Természetesen babona és misztikum keveredett a népi gyógyászattal. „Hármas útkereszteződésnek a szögeibe amilyen füvet csak meg lehet találni, ahány fajta, mindegyikből szedni, nagy üstben felforralni, és legalább egy hétig minden nap inni belőle és benne megfürödni” – a Bács–Kiskun megyei Bócsáról ered a recept. A hármas útkereszteződésben álló feszületet búcsújáráskor a pap megszentelte, a permetből hullt a füvekre is. Így kisebb bűnnek számított az abortusz. Esztergomban a gyöngyvirágról, Szekszárd környékén a bürök száráról, Kalotaszegen a nadragulya főzetéről terjedt el, hogy ilyen hatással bír. Délvidéken a sáfrányt részesítették előnyben. Nem riadtak vissza a higany alkalmazásától sem. Az alkalmazott szerek sora szinte végtelen. (Petrezselyem élesztővel kevert főzete, rutafű pálinkában, kovászlé, citromlé – általában savanyú italok; ricinusolaj, szappanlé, anyarozs főzete, kékköves víz, füzzőrózsát megfőzni egy liter borban és meginni, muskátlilapit vagy citromot kell dugni a hüvelybe.
Ezek azonban nem mindig bizonyultak hatásosnak. Ilyenkor a nők attól sem riadtak vissza, hogy a méhükbe juttassanak különféle szereket egy tölcsér vagy purgáló fecskendő segítségével. Az oldat alkoholt, jódot, ásványi anyagokat, szappanos vizet tartalmazhatott.
Próbálkoztak a terhes nő legyengítésével (érvágás) vagy túlerőltetésével (súlyok emelgetése), forró vizes fürdővel, gőzöléssel (sziksóval vagy főtt burgonyával). Előfordult, hogy a méhet horgolótűvel, orsóval, tollszárral szurkálták meg. Ha a nő kötelet kötött a derekára, és megnedvesítette, a kötél megduzzadt, így kiszorította belőle a magzatot. Az ún. „kenőasszonyok” masszírozással próbálkoztak. Vallási tiltások és babonák fonódtak a magzatelhajtás gyakorlata köré. A hiedelem szerint a mérlegre állított terhes asszonytól elmérték a gyereket. A gyerek sírján hétévente „ártatlan láng” lobbant fel, figyelmeztetve az anyát tettére. Az anya halála után „tüzes nyoszolyára” került, és a pokolban meg kell ennie magzatát. Ha a terhesség elérte a harmadik hónapot, kevesebb eszköz állt a nők rendelkezésére. Tehetősebb nők az angyalcsinálónak is nevezett fűzővel, szegényebbek kötéllel szorították el hasukat. Kampókkal vagy kaparókanalakkal emelték ki a magzatot a méhből. Ilyenkor a méh nyálkahártyáját eltávolították a magzattal együtt, hasonlóképpen a későbbi kürethez.
A törvényi szabályozás hol megtiltotta, hol engedélyezte az abortuszt. A Ratkó-korszakban propagandát folytattak a születésszám növelése érdekében. Bár az ismert jelmondat szerint igen, a valóságban még mindig nem volt dicsőség leányfejjel szülni – főleg falun. A nők elképesztő dolgokat találnak-találtak ki azért, hogy a nem kívánt terhességtől megszabaduljanak. Ljudmila Ulickaja regényében egy, az abortusz elfogadtatásáért küzdő nőgyógyászról ír. A Kukockij esetei Oroszországban játszódik a háború után. Mivel tilos az abortusz – pótolni kell a háborúban elesett népet – bevett szokás, hogy a nők csírázó vöröshagymát dugnak a méhszájba. A hagyma elpusztítja a magzatot, talán kijön vele együtt. Ha nem, a nő műtőasztalra kerül, elveszítheti a méhét vagy bele is halhat akár.
A 20. században a vákuumszívásos módszer terjedt el. Csövet vezettek a méhszájba, majd elektromos szívógéppel vagy kézi vákuumfecskendővel kiszívták annak tartalmát. Hiába tették legálissá az abortuszt, a nők mégis alkalmazták a házi praktikákat. Még a hetvenes években is használtak mérgező dohánylevelet, melyet a hüvelybe helyeztek. Gyakran röntgeneztették magukat, vagy otthon kvarclámpát használtak a vetélés reményében. Hiszen ha kórházba mentek volna, az kitudódik a közösségben. Ma már létezik egy olyan tabletta, mely szigorú orvosi felügyelet mellett alkalmazható. Sajnos még ma is előfordul, hogy illegális úton szerzik be a nők ezt a tablettát, és otthon végzik el a kényes és veszélyes műveletet.
Remélem, ezek a módszerek örökre a múlt homályába vesznek, és csak a néprajzkutatók könyveiben láthatjuk viszont őket. Sajnos a legális kórházi abortuszra szükség van. Jó lenne, ha mindenkinek lenne lehetősége és tudása a fogamzásgátláshoz. Jó lenne, ha minden megfogant gyermeket szeretettel fogadnának. Jó lenne, ha nem lennének éhezők, hajléktalanok, és a lista végtelen, hogy mi lenne még jó. De sajnos amíg a világ nem ilyen szép, amíg van „becsúszott” terhesség, erőszak meg sorolhatnám, addig abortuszra is szükség van.
Juditty
Források:
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/3-1452.html
Gradvohl Edina Női fortélyok. Születésszabályozás a görög világban
http://www.interpressmagazin.hu/index.php?page=archivum&cid=121
Gémes Balázs: A népi születésszabályozás (magzatelhajtás) Magyarországon a XIX-XX. században I.
http://mindennapi.hu/cikk/tudomany/szaz-miatyank-abortusz-elott/2011-05-25/3491.
