Ma este az egész ország tűzijátékba borul (a háziállatok legnagyobb bánatára – vigyázzatok rájuk!), az országban 358 tűzijátékot jelentettek be, valamint 340 rendezvényt tartanak az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékének ünnepén. Ezekből válogattunk olyanokat, amelyekre gyerekkel is érdemes kimenni.

Budapest

9.30-tól 11 óráig Vízi és légi parádé lesz a Duna Országház előtti szakaszánál.

11.30-18 óra között koncerteket láthatunk a Várkert Színpadon.

21.00-től kezdődik a tűzijáték.

- Mesterségek ünnepe, Budavári Palota, Oroszlános udvar: Muzsika a családban - A Vujicsics és a Söndörgő Együttes koncertje

- Budai alsó rakpart: Magyar Ízek utcája – megkóstolhatjátok a Magyarország tortáját.

Szentendre

A Betyáros hétvége utolsó napján 11.30-kor és 14.30-kor „veszélyes” betyár különvonat-járat indul, melynek célja, hogy a pandúrok megakadályozzák a tervezett vonatrablás-kísérletet.  

Székesfehérvár

A Székesfehérvári Királyi Napokon a Fehérvári királyok menete nagyszabású történelmi felvonulással emlékezik Szent István királyra, a Kárpát-medencei folkegyüttesek Magyar estjét követően pedig ünnepi tűzijáték zárja a programokat.

Debrecen

Az 1966 óta szinte minden évben megrendezett Virágkarnevál idén sem marad el: járművekkel mozgatott, több méter magas virágkompozíciókban gyönyörködhet a látogató. A programokat táncbemutatók és több száz „virágos” program színesíti. Ugyanitt rendezik meg a Galiba Gyermekfesztivált, ami szintén rengeteg, gyerekeknek szóló programnak ad helyet.

Pécs

A Szamárfül (gyerek)Fesztiválon a 0-13 éves korosztálynak kínálnak szórakoztató programokat.

Badacsony

A Hegy, víz, bor és szerelem jegyében zajló fesztiválon 1-100 éves korig várják a látogatókat izgalmas programokkal, élményparkkal.

Vác

A váci Duna-parton ingyenes koncertek és hatalmas vidámpark várja a szórakozni vágyó családokat. És persze tűzijáték is lesz.

Hollókő

Szent István napi várjátékok látogatói augusztus 20-án a középkorba repülhetnek Hollókő váránál. Fegyveres harcok, csaták forgataga, mutatványosok, táncosok, reneszánsz zenék és királyi lakomák várják a résztvevőket.   

Balaton

Aki a Balatonnál nyaral épp, íme, az augusztus 20-i tűzijátékok helyei és időpontjai:

  • Alsóörs: 22.00
  • Balatonakarattya: 22.00
  • Balatonalmádi: 21.15
  • Balatonberény: 22.00
  • Balatonfenyves: 21.30
  • Balatonföldvár: 21.00
  • Balatonfüred: 22.00
  • Balatonfűzfő: 22.00
  • Balatonkenese: 21.30
  • Balatonlelle: 21.00
  • Balatonmáriafürdő: 22.30
  • Balatonszárszó: 21.00
  • Balatonszemes: 22.00
  • Balatonvilágos: 21.30
  • Csopak: 21.30
  • Fonyód: 22.00
  • Gyenesdiás: 22.00
  • Keszthely: 21.00
  • Révfülöp: 21.00
  • Siófok: 21.00
  • Szigliget: 21.00
  • Tihany: 21.00
  • Zamárdi: 21.00
  • Zánka: 21.30

Ajánlj te is programot!

Ha tudsz olyan programot, ami családosoknak izgalmas lehet, kommentben megírhatod az olvasóknak. 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>