32. hét
Családi kör
A 32. hét első napján legkedvesebb családtagjaim a sógorék babájának keresztelőjére mentek, ezt a bulit én már kihagytam. Nem hiányzott a sok ülés, a viszonylag kontrollált beszélgetések, elég sokan is voltak a meghívottak, e mellett számomra ez a szertartás inkább csak egy családi összejövetel. Természetesen nem szoktam ignorálni ezeket az ünnepeket, de most úgy éreztem, a fizikai és lelki békém érdekében maradok otthon a fenekemen. Egyedül maradtam hát a gondolataimmal, kell néha a teljes csend. Megírtam a terhesnapló múltkori posztját; listákat készítettem, mit kell még beszerezni; a tv-ben színes, szagos műsorokban megnéztem, hogy milyen ruhákat nem fogok megvásárolni ősszel. Hazatértük után a férjem még rendezkedett, maradék bútort rakott össze. Mindketten olyanok vagyunk, hogy ha feladat van, gyorsan és hatékonyan tudunk cselekedni, így szerencsére már nem vagyunk messze a végeredménytől.
Anyu elfoglalta időközben a vásárolt kis lakást, és a következő napokban megosztva tudott vagy segíteni pár dologban, vagy a lányunkkal játszott, igény szerint. Szegény gyerek nem tudja hová tenni ezt a helyzetet, hogy a nagymamája nem 0-24-ben van jelen, ahogyan korábban, ha eljött hozzánk, hanem fel-felbukkan, jön-megy. Ezért is jó, hogy nem a végére marad minden hasonló változás, lassan, de biztosan mindketten alkalmazkodnak ehhez a – mindenki számára ideálisabb – helyzethez. Én is végre el tudok fogadni segítséget, ezzel sok bajom volt régen, de ebben a furcsa állapotban valóban nem jön rosszul. Most például azt csináltuk, hogy délelőtt általában játszótereztek, én át- és kimostam a régi és vásárolt kisruhákat, ő meg délutánra, amikor mi pihentünk, átvitte magához kivasalni a cuccokat.
Három éve nem igazán vontam be az előkészületekbe, ezt akkor sérelmezte is. Sosem voltam az a barátnőkkel vagy anyámmal vásárolni járós fajta, főleg nem pasival – ezektől mindig is kirázott a hideg. Rám ne várjon senki, ha éppen hosszabban nézelődöm, én sem szeretek várni a totyorgókra, és nem kedvelem, ha belekotyognak a választásaimba, legyen az bármi/bárki. Azt viszont tudom, hogy ő sem lesz fiatalabb, és sokat jelent neki mindez, úgyhogy egyik nap együtt mentünk el mindannyian egy közeli bababoltba még pár apróságért. A kislányunknál bevált a kókuszpólya, úgyhogy vettünk még egyet; a pelenkázóra tett betét eléggé szétjött, az is kapott egy újat; bővítettük a textilpelusok számát; e mellett mindkét fiúcskának vásároltunk egyénre szabott kifogókat és cumikat. Úgy alakult, hogy zöldet és kéket vettünk ezekből - nahát, nahát -, de hogy melyik kié lesz, azt valószínűleg majd akkor döntöm el, ha már látom őket. Apa és lánya kipróbálták az összes játékot, mi pedig kényelmesen vásároltunk. Felemelő és otthonos érzés volt immáron körön belüliként, tudatosan kérni-kérdezni az eladóktól.
A férjem időközben vagy összeszedett valamit, vagy sikerült a főnöke jégverem-szobájában megfáznia, de egyik napról a másikra köhögni kezdett, fájt a torka, stb. stb. A gyerek rá fél napra ugyanezt produkálta, hogy az a…. már csak ez hiányzott. Sikerült eddig minden komolyabb probléma nélkül kibekkelnünk ezt a terhességet, erre tessék. Kicsit én is elkezdtem köhögni, a franc essen belé, de a csilliószoros C és D vitamin talán erősebben véd, úgyhogy nálam mindössze egy napig jelentkezett a dolog.
Amikor a többiek is jól voltak, pár órára vendégül láttuk a frissen keresztelt kisdedet és családját. Gondolták, megnéznek még a nyaralásuk előtt, ki tudja, később mit hoz az élet. Mindenesetre egy jót beszélgettünk, a lányom folyamatosan a baba körül sertepertélt, simogatta, ahol engedtük neki. Sokat kuncogunk azon, hogy a két nagylány, a két és majdnem hároméves általában cicaharcot játszanak a találkozások elején, aztán az apukák hathatós segítségével átlépnek ezen és kifulladásig tombolnak. Jó lesz pár év múlva, amikor egy komplett bölcsis-ovis csoport rohangál majd körülöttünk.
Lakásméretezés
Egyik este elmentünk a második kiságyért, és legalább kiderült végre, hogy még egy kisebb komód elfér majd a pelenkázó mellett. Ezt anno is szerettem, ha vészhelyzet volt (lásd amikor a nyaka is kakás a gyereknek), és gyorsan át kellett pelenkázni; a kezem ügyében volt a lyány alap ruhatára.
Vannak a családban, akik számára meglepő, hogy szűk hatvan négyzetméteren ennyien fogunk élni, és miért nem néztünk utána a jelenlegi CSOK-nak. Persze az ember tud róla pár dolgot, de való igaz, hogy magát a szabályozást egy az egyben nem olvastuk át. Ahogyan már korábban írtam, egyrészt most meg sem fordult a fejünkben, hogy váltsunk; talán éreztük, hogy ez a pár hónap nem egy könnyített forgatókönyv lesz, másrészt pedig ne legyünk álszentek, sokan összetennék a kezüket ekkora élettérért. Eljön majd az az idő, amikor szűkös lesz a lakás, akkor megnézzük az aktuális lehetőségeket - most marhára nem érdekel sem a CSOK, sem az okoskodók gyülekezete. Ezeket a rendelkezéseket egyébként is folyamatosan módosítják.
A hét vége felé jártunk már, amikor a vörös holdat lehetett volna kémlelni, de a felhők miatt semmi nem látszott nálunk. Mindenki óvott, nehogy történjen valami a szokatlan égi jelenségnek köszönhetően. Aznap természetesen semmi nem történt. Másnap viszont a gyerek annyira begárgyult, mintha legalábbis tripla telihold lett volna vérfarkasokkal. Én is hulla voltam, szóval nem örültem, amikor a lányunk bemondta az unalmast és nem akaródzott neki délután elaludni. Ráadásul megint jött egy bőgős óra a tehetetlenségemet és haszontalanságomat állítva a középpontba, hogy mennyivel gyorsabban haladnánk mindennel, ha én is aktívabb lehetnék, stb., stb. Naná, de akkor minek kellene ennyire rohanni…
Márpedig a múltkor írtakkal egyetértésben tényleg akkor leszek nyugodt, ha legalább a babaszobában minden okés lesz. Ülve egy csomó dolgot meg tudnék csinálni, de a lányom rendesen rám tekeredik, olyan, mint régen volt a szeparációs szorongás, csak most mind tudjuk; más az ok. Az utcán gyök kettővel haladok, valamelyik nap pont ő szólt rám, hogy menjek már gyorsabban, szegényke, ezt is megértük. Egy-egy napon érzem, hogy több az energia, ilyenkor megtolom rendesen, de rá kell jöjjek, hogy napi egy aktívabb történés vagy utcán sétálás már éppen elegendő. E mellett naponta többször kémlelem a lábaimat, nem vizesedik-e, de talán még nem. A kórházi bőrönd még mindig üresen álldogál, nem akaródzik belepakolni.
Betti
A terhesnapló előző részeit itt találod:
0-14. hét: Két vetélés után, túlkorosan ikreket várok
14-24. hét: Az egyik ikerbabám szívével gond van
25. hét: Receptre írnám fel a kismamáknak a munkát
26. hét: Túl alacsony a terhességi vércukor értékem
27. hét: Kismama a strandon: jobb kint, mint bent
28. hét: Kardiológusra lenne szükség a szülésemnél
29. hét: A testem jelzett, hogy pihennem kell
30. hét: Ikerterhesség: nem biztos, hogy császár lesz
31. hét: Kismama bőgőmasina üzemmódban
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
