29. hét

Az elmúlt héten ott hagytam abba, hogy lassulok és befordulok. A fordulatszámom ugyan nem nőtt, de a lelki helyzet határozottan jobb lett a 29. hétre. Az elején itt voltak a szüleim, mert - egy ideje már készülnek rá -, sikerült egy minigarzont venniük tőlünk nem messze, és ennek a dolgait intézték. Nem nálunk kell aludni, ha jönnek unokázni, főleg három gyerek mellett ez nehezen lenne kivitelezhető, és a tervek szerint az első időszakban anya lesz az újdonsült nagycsalád meleg étel-felelőse. Emellett, ha a lányunk olyan passzban lesz, egymást is szórakoztathatják, nem kevésbé pedig viszonylag korán bevonnánk őt a babavigyázásba is. Ettől kicsit tart, nem mondja ki, de látom, érzem rajta, hogy fél attól, két csecsemővel egyszerre hogy bírna el. Minden bizonnyal a fokozatosság lesz a kulcsszó, mert a lánykánknak feltehetően kell majd, hogy csak velem is lehessen néha napközben.

Nem megy még oviba a nagy

Nem írtam még erről, hogy a kislányunknál tolódik az ovi az ikrek érkezése miatt. Tudom, valakinek éppen az válik be, hogy elindult a nagyobbik óvodába, vagy csak fél/pár napos oviba, csanába, stb., amikor bővül a család. Főképp, ahol semmilyen segítség nincsen, vagy egyszerűen csak az anya nem akar bezizzenni – leginkább ezeket a helyzeteket látom magam körül. Ám ebben a kérdésben is az ösztöneimre hallgattam, és – konzultálva azért védőnővel, gyerekorvossal, óvónőkkel – nem indítjuk még el oviba. Hivatalosan nem is mehetne szeptembertől, mert csak abban a hónapban tölti a harmadik évét; gyakorlatilag persze tudom, hogy ha szeretnénk, meg lehetne oldani. Viszont nálunk anya itt tud lenni többet az első időszakban, nem leszek napközben teljesen egyedül, és meglátjuk, figyeljük majd az ő jelzéseit, esetleges igényét erre. Az oviról beszélgetünk vele, gyakorta elsétálunk egy-egy mellett, ilyenkor többször kerül szóba. Voltunk nyílt napokon, és mindenki erre biztatott, hogy érezzük-látjuk majd; mi lesz a jó neki, és egyáltalán hogyan alakul majd a családi élet ennyi gyerekkel.

Visszakanyarodva azonban az eredeti gondolatmenetre, a nagyszülői látogatás hatására a gyerek teljesen megkergült, főleg, hogy a nagyapját kevesebbet látja, és az átlag kilenc körüli elalvása kitolódott 10-fél 11-re. Ilyenkor elnézőbbek vagyunk, a legtöbb gyerek úgyis ezt csinálja hasonló helyzetben. Szóval volt egy kis ingyen babysittelés, amit alváspótlással igyekeztem kihasználni; a napokban úgy éreztem, egész délutánokat végig tudnék aludni.

Lakásfelújítás on

Aztán jött a lakásfelfordítás első szakasza. A konyhapultunk a három év alatt nagyon elhasználódott. Már amikor beköltöztünk, sem volt egy szépség, nem volt rendesen lekezelve a fa, és kis penészfoltok jelentek meg a vízcsap mellett, mostanra beérett hát a csere. Ennek okán a konyha egy részét beköltöztettük a nappaliba, amit a gyerek mellett én is kifejezetten élveztem. Egy-egy napokra nem zavar az ilyen felfordulás, sőt, nosztalgiáztam az első lánylakásom kapcsán, ahol minden egyben volt 29 nm-en. Viccesek ezek a mesterváró napok, a nettó másfél óra munkát sikerült késő délutánra abszolválniuk, igaz, két ütemben. Valószínűleg nem vagyok egyedül, de nehezen veszem rá magam, ha bármilyen szakértőt is igénylő munkát kell a lakásban megszervezni, lelkileg is rá kell készülni rendesen.

Másnap aztán megléptük, amit tavaly nyár óta fontolgattunk, nevesen beszereltettünk egy klímát. Alapvetően nem szerettem ezeket a berendezéseket, mert szerintem egy csomó helyen eszetlenül használják, de néha-néha jó lesz az, ha visszajön az őrületes meleg. Mindkét napon itthon volt a férjem is; ezekben a szerelős-munkás helyzetekben igyekszik jelen lenni, ami egy korábban sokáig egyedül élő nőnek igazi felszabadulás és megkönnyebbülés… Mindent megcsinált, kipakolt-bepakolt, közben takarított, lepucolt; nekem csak a gyereket kellett lefoglalni. Engem a család már amúgy is letiltott a hasonló tevékenységekről, de ilyenkor örülök, hogy nem egy önállótlan vagy lusta pasihoz mentem hozzá – bár valószínűleg, ha olyan, akkor korábbi tapasztalatok alapján ez nem is került volna szóba. A lényeg, hogy két és fél nap kisebb zsibvásár után a komfortérzetünk érezhetően és tapinthatóan nagyobb lett. Bónuszként pedig az újnak ható konyhában tudtuk megünnepelni a házassági évfordulónkat, férj enyhe mértékben alkoholizált, mi a gyerekkel almás pezsgővel koccintottunk. Tökéletes befejezése volt az előző napok rumlijának.

Terhesség és nőiesség

Közben megkerestek pár ruha kapcsán, amit feltettem az adok-veszek csoportokba, már szinte el is felejtettem őket. Ez a kismama-biznisz nagyon bejön, nem is az esetlegesen befolyó összegek miatt, mert a legtöbben nem nyerészkedni akarnak, inkább a sikerélmény lendíti fel ilyenkor az otthonülők lelki világát. Plusz leszerveztem egy házhoz jövő pedikűröst a hónap közepére, mert beláttam, hogy az okos tényleg enged. Hiába igyekszem én ugyanazzal az életvitellel végigcsinálni ezt a terhességet is, mint a múltkorit; nem fog menni. A szokásos nőiességi szintemet, vagy annak legalább csak a látszatát kelteni elég nehéz. Főleg úgy, hogy eddig mindent otthon oldottam meg, kozmetikushoz is csak arctisztításra jártam évi kétszer-háromszor. Bár a férjem jó fej, és mindig megerősít egy-egy komikus vagy éppen a magam számára szánalmas helyeztben; megérne egy misét (inkább jelszóval levédett posztot), hogy ki mit hogyan old meg, amikor nagy pocakkal már mások a mozdulatok és a hajladozás sem a legszerencsésebb. A részleteket mindenki fantáziájára bízom.

Nyaralás

A szerelős napok után pedig ismét ruhapakolás volt a két bőröndbe, mert jött a hosszú hétvége a szüleimmel. Egy kis felújított parasztházat vettünk ki Velencén, és már az első délután bejött, amire számítottunk; hiába látták egymást pár nappal ezelőtt Pesten, a gyereket le sem lehetett vakarni a nagyszüleiről. Azért a fél szemét mindig rajtunk tartotta, de nagyon élvezte, hogy - most még - körülötte forog szinte minden.

Az első éjszaka nehezen telt, forgolódtam, begörcsölt a vádlim, csupa jó dolog. Az egyébként kényelmes ágy viszont úgy nyikorgott, hogy szidtam a fejemet; megint nem hoztunk WD-40-et, pedig egy-egy nyaralóhelyen (is) csodákat művel az ajtókkal és egyéb zajos tárgyakkal. Nem tipikus strandidő lévén kirándultunk kicsit, de már a kocsiban tudtam, hogy az éjszaka folytatódik, nekem el sem kellett volna indulnom. Elég erősen éreztem a szalagok nyúlását, és azokat a fránya vákuumszerű Braxtonokat, úgyhogy a 29. hét utolsó napjának délutánján megköszönve mindenki segítségét, kivontam magam a forgalomból. A többiek elmentek játszóterezni, lófrálni; én a magnéziumbogyóimmal bedőltem az ágyba meccset nézni, és megfogadtam, hogy ha épségben hazakerülök; a büdös életben, de legalábbis a szülésig nem mozdulok ki a lakás és a kórház vonzáskörzetéből.

Utóirat: bár a 30. hét témája lesz, de nincs gond, túléltem, a méhszájam zárt, eddig minden OK.

Betti