30. hét
Orvos-védőnő
A 30. hét eleje még Velencén ért. Az erősebb nyúló-húzódó tünetek az egész délutáni fekvés hatására eltűntek. Másnap kimentem a családdal szintén feküdni a partra, és a maradék fél nap is zökkenőmentes volt. Hétköznap délelőtt értünk vissza a fővárosba, de a hatalmas forgalomtól és néhány ember vezetési stílusától annyira behisztiztem, hogy szegény lányunk is elkezdett bőgni… Gratulálok, anyuka.
Az agyam már a közelgő kontrollon járt, hazaértünk és rá pár órára mehettem is az orvosomhoz. Mindig nagyon várom ezeket a találkozásokat, még akkor is, ha minden nap többször érzem és látom a babákat mocorogni. A doktornő rögtön a lényegre tért. Sikerült leszervezni a szüléshez a külsős orvosokat; közönségünk is lesz hát a másik problémás kismamával. Amikor az egész terhességem kiderült, olvastam valahol, hogy a kórház oktatókórház is lett, és előfordulhatnak hallgatók - ez a kép is bevillant, hogy többen lesznek a szülésemnél, mint a szokott átlag. Lehet, hogy tényleg bejön?
A méhszájat teljesen zártnak találta, ekkor nagyon megnyugodtam. Az ultrahang alapján a babák a szokásos ütemben gyarapodnak, a nagyobb 1445 gr, a kisebbik 1335 gr. Utána jött a félig fekete leves. Még kétszer találkoznék vele, ha minden rendben, és a 36. hét után szigorúan be kell feküdnöm. Igaz, hogy kb. tíz perc a kórház tőlünk, de egyrészt ez náluk a protokoll, és egyébként is, bármi adódhat. Kaptam termékmintát, amivel az esetleges magzatvíz-szivárgás vagy folyás is kideríthető, megbeszéltünk még pár apróságot és három hét múlva újra kontroll.
Beszéltünk már erről a férjemmel és anyummal is, hogy mi lesz, ha nem a „lazán elindulok itthonról szülni” verzió lép életbe. Orvosi előírásnak nem szoktam nemet mondani, ebben a helyzetben pláne nem. A gyerek simán meglesz anyával napközben, reggel apa majd átadja, délután összeszedi. Az orvosom asszisztense maga is ikres anyuka, vele is beszélgettem erről. Szerinte ilyenkor az anyának kell belül lemeccselni a kórházi lét érzelmi oldalát, az otthon maradt kisgyereket kevésbé szokta megzavarni mindez, illetve hamar megszokják az új helyzetet. A kislányunk nagyon érzi, látja a változásokat, olyan helyzetekben is engem kíván, amikor egyébként nem érdekelte, hogy ott vagyok-e. Szívesen veszem, ha megosztjátok a hasonló tapasztalatokat; én azért belül reménykedem, hogy nem okoz majd nagy zűrt az űröm ezekben a napokban magam után.
Nem biztos, hogy császár lesz
Egy korábbi kommentben írtam már valakinek, hogy nálam eddig nem evidens a császár. Az ikres csoportban több példát látok erre, és a dokim is úgy van vele, hogy ha minden ideális, akkor a sima szülés is bejátszhat. A lányomat viszonylag könnyen szültem, a mukik fejjel lefelé élvezkednek egymással párhuzamosan, az orvos szerint az adottságaim is kiválóak szülési szempontból – éljenek a magas és nemtommilyen csípővel rendelkező nők. Azt sem tudom, ha esetleg ez a verzió maradna, akkor a két külsős orvos hogy jön majd be, és - gyarló az ember - mennyibe fog ez nekünk kerülni. Hiszen bármennyire is tudják majd ezt a tapasztalatot szakmailag hasznosítani, ha nem programcsászárról van szó; őket is ugrasztják majd… Egyelőre azonban koncentráljunk a jelenlegi feladatra; szépen egyben maradni, és utána majd az orvoskák eldöntik, hogy mi legyen. Az biztos, hogy szerettem szülni, így én sem vagyok a hagyományos verzió ellen, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor bármi jöhet, csak legyenek rendben a dolgaink.
A következő nap délelőttjén a védőnőnél volt jelenésem, ahová a BKV-t is igénybe véve jutottunk el a gyerekkel. Nincsen nagyon messze, de hamar elfáradok egy sima rövidebb séta során is, úgyhogy jobb a békesség. Sok különböző sztorit hallottam még az első terhességem alatt a védőnőkről; szerintem itt is csak arról van szó, hogy passzol-e két ember személyisége vagy sem. Mázlista vagyok, én nagyon csípem a védőnőnket, a lányom is kedveli, most is sokat beszélgettek a találkozó alatt. Nem viszi túlzásba a terhesgondozást, de bármikor felhívhatom, és régen a lányunkkal kapcsolatban is mindig készséggel segített.
Beszerzések
A héten volt két rövid találkozóm, amikor üzleteltünk más kismamákkal, eladtam és vettem is pár hasznos holmit. Arra is jók ezek a találkák, hogy délután is kimozduljak, a csajszit megfuttassam, és ne csak benn punnyadjunk a lakásban. Mintha a korábbi állapot megfordult volna, és délelőtt lenne nehezebb létezni, jönni-menni, délután pedig erőre kapok. Az alap bioritmusom is ilyen, terhességen kívül délután 5-6 körül hegyeket tudok megmozgatni, edzeni is akkor tudtam leghatékonyabban.
A heti nagy beszerzésünk aztán a babakocsi volt. A kocsiba épphogy minden egysége befért egyszerre, és a másnapi lomtalanításig a nagyszobánkban landolt, addig nem fért volna el a tárolóban. Olyan szép állapotban van minden egyes eleme, mintha legalábbis egy boltból hoztuk volna el, az eladó család pedig mindenféle apró kütyüt is hozzácsomagolt. Mindenkinek azt javaslom, aki használt babadolgot készül vásárolni, hogy hallgasson a belső hangokra, és aki zsigerileg szimpatikus, azt részesítse előnyben, ne feltétlenül csak az árat – ez nálam eddig mindig bejött.
A másnapi lomtalanítás a szokásos gusztustalan dzsuvával járt; aki nem a fővárosban él, annak előszörre meglepő és váratlan lehet a nagyobb hulladékok, ingóságok ebbéli szemétre hányása. Gondolkodtam, miért nem lehet egyszerűbben ezt kezelni, egy csomó helyen vidéken konténerekbe kell pakolni ilyenkor, és nem egyszerűen csak kidobálni a járdára, út mellé a lomokat.
Kapcsolatok hormonális megközelítésben
Minden hétre jut egy kis lelkizős rész, ezt most lazán a hormonokra fogom. Egyik délelőtt VIP vendégünk volt, egy barátnőm, akivel ritkán látjuk egymást, lévén ő már háromgyerekes anyuka, de elképesztő módon mindig szakít időt a találkozásokra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a kapcsolataim többsége már 23 évre nyúlik vissza, és az egyetemi kollégiumból datálódik, vele is onnan ismerjük egymást. Nagyon vártuk őt, a gyerek imádja, fantasztikus kisugárzása van; a puszta jelenléte is mindig feltölt. Olyan energiákat kapok tőle, hogy ilyenkor két napig szárnyalok. Mintha még mindig a pici kollégiumi szobában ülnénk, csak a témák és a szereplők változnának körülöttünk. Vele nem kínos bőgni, ha úgy adódik, és most kifaggattam; mennyire zavarta, amikor ő várta a babákat, vagy már otthon volt a gyerekekkel, és én még annyira máshol tartottam, hogy nem tudtam neki segíteni. Nem értettem, mi történik vele, nem kerestem, talán még empatikus sem voltam eléggé.
Azért foglalkoztat mindez, mert vannak, szintén hasonlóan a régi időkből való kapcsolataim, ahol (még) nincsen gyerek, és az ikerterhesség bejelentése után érezhetően eltávolodtunk egymástól. Ennek több oka van, és én is ludas vagyok benne rendesen, de megélni, főleg hormongőzös állapotban nem jó. Amikor érzed, hogy nem úgy megy a beszélgetés tovább, mint korábban, hogy magyarázkodni kell, és döcög az egész kommunikáció. A minket látogató barátnő úgy tekint az ilyen kapcsolatokra, mint amiket hibernál az ember. Ez, ha valóban kölcsönös szereteten alapul, valószínűleg így is van. Azt nem tudom csak, vissza lehet-e hozni majd a régi hangulatot, vagy hagyjuk már a nosztalgiát és később meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok?
De hogy ismét valamilyen praktikus dologgal zárjam a hetet; ez a kórházi befektetős hír arra ösztökélt, hogy akkor nosza, most már forgassunk fel mindent. A hitvesi ágyunkat feltettem pár oldalra, hogy aztán kialakítsuk helyén a második gyerekszobát, és lélekben már a kórházi csomagot is összekészítettem.
Betti
A terhesnapló előző részeit itt találod:
0-14. hét: Két vetélés után, túlkorosan ikreket várok
14-24. hét: Az egyik ikerbabám szívével gond van
25. hét: Receptre írnám fel a kismamáknak a munkát
26. hét: Túl alacsony a terhességi vércukor értékem
27. hét: Kismama a strandon: jobb kint, mint bent
28. hét: Kardiológusra lenne szükség a szülésemnél
29. hét: A testem jelzett, hogy pihennem kell
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
