Akik követték a terhesnaplómat, tudják, hogy húgommal egyszerre voltunk várandósak, és egész végig azon izgultunk, vajon kinél hogy indul be a szülés, esetleg egyszerre indulnak-e be a babáink, a terminusunk között mindössze tíz nap különbség volt. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen erős testvéri kapocs mikre képes.
Március 13-án hajnal kettőkor hívott a húgom, hogy elfolyt a magzatvize, indulnak be a kórházba. Aznap töltötte a 39. hetet. Én akkor már 40+2-nél jártam, naponta mentem ctg-re. Ahogy meghallottam a hírt egy óra múlva kezdődtek a fájások nálam. Rendszertelenek voltak, volt köztük 7-8 perces, de volt 10-20 perces is. Teljesen felvillanyozódtam, aludni sem tudtam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy reggel, mikor a nagylányunk felébredt és őt rendeztem, teljesen le is állt a folyamat. Ahogy elment oviba, és kicsit befelé tudtam figyelni, újra jöttek a hullámok, aminek nagyon örültem. Elmentem a napi ctg-re, ami után méhszájvizsgálat is történt, egyujjnyi.
Időközben tesómmal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Dél körül már annyira izgultam értük, hogy megint teljesen leálltak a fájásaim. Sajnos a közös orvosunk beteg lett aznapra, így a szülésznőjével és párjával vajúdott. Szépen tágult is, jól haladtak a dolgok. Délután már csak a sógorom közvetített, megkezdődött a kitolási szak délután öt óra körül. Hatkor kaptam a hírt, hogy felment a tesóm vérnyomása, de rendezték hamar, és az ügyeletes orvos azt mondta, ha fél hétre nem lesz meg a pici, műtőbe tolják. Ez volt az utolsó hír, amit kaptam.
Este 19.45-ig bírtam, akkor felhívtam a szülőszobát, hogy mondjanak valamit, lassan két órája nem tudok semmit. Remegtem az idegtől. A szülésznőjét hívták telefonhoz, aki szűkszavúan annyit mondott, éppen most született meg a baba, jól vannak. Hála égnek, megkönnyebbültem, biztos babáznak épp, lekapcsolódtam a netről, és elmentem gyorsan aludni, mert hajnal kettő óta voltam ébren, és tudtam, ránk még vár egy kemény menet.
Két óra alvás után, éjjel 11-kor valamiért felébredtem. Írtam tesómnak, felhívott, sírva elmondta, hogyan történtek a dolgok. Közel három órás kitolási szak után egyik percről a másikra leálltak a tolófájásai, kimerült ő is, a méhe is, ketten nyomták ki a hasából a babát, a harmadik orvos a vákuumot használta, négyes fokú legsúlyosabb gátsérülést szenvedett, két órán át csak varrták.
Lesokkolódtam. Nem értettem. Hajnal kettőig agyaltam. Akkor elaludtam valahogy, és hajnal háromkor pukkanásra ébredtem, folyik a magzatvizem. Fájások sehol. Kísértetiesen mint három évvel ezelőtt... Felhívtam a dúlámat, megnyugtatott, pihenjek, várjunk picit, hátha jönnek a fájások is, nem kell a kórházba berohanni azonnal. Persze aludni már nem tudtam. Jöttek is fájások rendszertelenül, és rövidek is voltak.
Nagylányt újra útnak indítottam oviba, és reggel kilenckor anyósom bevitt minket a kórházba. Addigra voltak már hosszabban tartó fájásaim is, a babám mozgását is éreztem, de már nem éreztem magam biztonságban otthon. Megtörtént a felvétel, méhszáj egyujjnyi továbbra is, kaptunk egy vajúdót, megérkezett a dúlám és a szülésznőm is. Az orvosom előző nap arról tájékoztatott, hogy ha össze tudja szedni magát a náthából, akkor fél egytől ő lesz az ügyeletes. Jött is, megvizsgált, és felajánlotta az oxitocin infúziót. Elmondta, hogy a víz szivárgása miatt sem várhatunk sokáig, és valljuk be, nem tágulok villámgyorsan (hétfő óta ugyanez a méhszájérték volt). Már akkor kilátásba helyezte, hogy ha este hatig nem halad a tágulás, megcsászároz.
Hatott is az oxitocin, egyre sűrűbben jöttek a fájások, és egyre erősebbek lettek. Kipróbáltam mindenféle pózt és alternatív eszközt. Fekve volt legnehezebben elviselni a fájásokat. Biztatott a férjem is, dúlám is, szülésznőm is. Én pedig bíztam benne, hogy ezek az erős egy-két perces fájások elég hatékonyak, és meghozzák a várt tágulást. Öt óra körül vizsgált meg az orvosom újra, sajnos érdemben nem változtak a dolgok, jóindulattal is csak kétujjnyi a méhszáj, irány a műtő.
Elmondta, hogy tudja, hogy a tesóm esete is a fejemben van, nem látja értelmét a további próbálkozásnak. Rengetegen szültek aznap is és előtte való nap is, teljes teltház volt, most épp szabad a műtő. Bocsánatot kértem a férjemtől, és bólintottam, hogy mehetünk. A műtőben már szünet nélkül fájtam, megváltás volt, amikor beszúrták az érzéstelenítőt.
17.22-kor emelték ki a mi kis hajasbabánkat, 3010 gramm, 48 cm. Csodálatos hosszú fekete haján meglepődtem nagyon, mert az első lányunk inkább világosbarna, szöszi. Adtam neki egy puszit, és ment is apa mellkasára megpihenni. A varrás után az őrzőbe toltak, ahol tesóm már várt. Olyan sokan szültek abban a két napban, hogy nem volt hely az osztályon, ott maradtunk az őrzőben egy teljes napot. Azonnal megkaptam a babát, és onnantól végig velem/velünk volt.
A történetekre visszatekintve nincs bennem hiányérzet, hogy nem sikerült a VBAC. Az orvos műtét közben elmondta, hogy a baba feje nem a méhszájat nyomta, ferdén volt, így nem tudott segíteni a tágulásban. Örülök annak is, hogy a vajúdás részét átélhettem. Négy napot voltunk még az osztályon a tesómmal közös szobában. Ugyanúgy utáltam a műtét miatti fájdalmat és mozgáskorlátozottságot, mint három éve. De így két hét után már sokkal könnyebb. Tesómra hosszú rehabilitáció vár, támogatom, amiben csak tudom, és bízom a mielőbbi felépülésében. Remélhetőleg a héten már ők is hazamehetnek.
Itthon a helyzet idilli, férjem második hete itthon van, sokat segít, akárcsak anyósomék, egy szavam nem lehet. A nagylánnyal egyelőre semmi gond, szeretettel fogadta a tesót. Utólag azt mondom, felesleges volt aggódnom mi lesz vele nélkülem, míg a kórházban leszek. Sokat önállósodott, elfogadja jobban apát is, az oviból haza sem akar jönni, olyan jókat játszanak az udvaron délután. Várom a jó időt, a babakocsis, hordozós sétákat, és remélem, hamar belerázódunk a kétgyermekes életbe.
Pirilány
Pirilány terhesnaplójának részei itt olvashatók:
Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?
24. hét: Ne reménykedjen természetes szülésben
25. hét: Kiköhögöm magamból a gyereket
26. hét: A védőnő öt perc után elviharzott
27. hét: Megúszom a szájsebészt terhesen?
28. hét: Hülye, vízfejű gyereke lesz!
30. hét: Engedélyt kaptam a dúlás szülésre
31. hét: Úgy szédültem, hogy nem tudtam felvenni a kislányomat
32. hét: Spirituális oka van, hogy faros a babám?
33. hét: Megfordult a babám a 33. héten!
34. hét: Kinevetett a csecsemős nővér segítség helyett
35. hét: Alig foglalkozik velem a védőnő
36. hét: Elfelejtettem, hol hagytam a lakáskulcsot
37. hét: Kértem a babámat, várjon a születéssel, amíg meggyógyulok
38. hét: Magzatméret: ha kicsi, azért piszkál a doki, ha nagy, azért
39. hét: A dokim nem fehérköpenyes, nagy isten
40. hét: Segítség, elkezdődött a szülésem!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
