Pirilány terhesség kismama terhesnapló penicillin

25. hét

Nem sikerült még kikeverednünk a betegségekből sajnos, így anyósom és lányunk is elkezdte a héten az antibiotikum-kúrát. Alapvetően nem vagyok híve az antibiotikumos kezelésnek, de úgy ítéltem meg így három hét után, hogy a talonban nálunk lévő receptet ideje most már kiváltani és elkezdeni, mert vasárnap reggelre magas lázzal, full taknyosan, nagyon nyűgösen ébredt, annak ellenére, hogy csütörtöktől nem is vittem oviba, remélve, hogy az otthoni inhalálással, pihenéssel gyógyulásnak indul. Szerdán látta a gyerekorvos, tüdeje tiszta, torka nem piros, „csak” durván hurutosan köhög, éjszakánként alig alszunk. A jövő héten szuper programok lesznek az oviban, hetek óta ezt emlegeti, nem szeretnénk, ha lemaradna.

Én is elmentem a háziorvoshoz, mert lassan kiköhögöm magamból a pocaklakót. A doktornőm szerint érdes a légzésem, vírusos a torkom, írta is volna ki az antibiotikumot, mikor rájött, hogy penicillin-érzékeny vagyok. Ez az egyetlen, amit ő kiírhat egy várandósnak.

Emlékszem tinédzserkoromban egy magas lázzal járó felső légúti betegségre kaptam penicillin tartalmú kapszulát, ami után testszerte csípésszerű kiütéses lett a bőröm, illetve az ízületeim is bedagadtak. Ekkor nyilvánítottak penicillin-érzékenynek, nem is vizsgálták, hogy tényleg a szerre vagyok allergiás, vagy a vírusfertőzés tünetei voltak ezek. A napokban olvastam erről egy cikket, hogy: a penicillin allergiában szenvedők 96 százalékának nincs is valós érzékenysége az életmentő antibiotikumokra. A rossz diagnózis következményei igen súlyosak lehetnek: annál, akit penicillin-érzékenynek találnak gyermekkorában, és azóta kerüli a penicillin minden formáját, jelentős egészségügyi problémák merülhetnek fel élete során – írja a cikk. Most nyilván várandósan nem kísérleteznék, de jó lenne ennek majd utána járni, ha ez egy egyszerű allergiavizsgálattal kideríthető. Maradtak most a természetes gyógymódok, illetve ha súlyosbodna a helyzet, lázas lennék, akkor a nőgyógyászomnál jelentkezem.

Tesómmal egyik nap kismamadélutánt tartottunk, beültünk egy cukrászdába, és benéztünk egy bababoltba is. Én az első lányunk születésekor rengeteg babás dolgot kaptam a családból, barátnőktől, amik most még a garázsban pihennek, januárban tervezem őket előszedni, átnézni. A költözéskor a babaruhák mennyiségét egyben látva akár négyesikreket is várhatnék… úgyhogy jut belőle bőven tesómnak is. Beleestem anno én is abba a hibába, hogy elfogadtam mindent, amit adtak, főleg a fodros-bodros übercuki kisruhákat, amiket persze max. egy fotó erejéig tudtam ráadni,  mert rájöttem, hogy ha az ölembe fogom a gyereket, az összes a nyakában van. A barátnőm és legfőképp a férje persze örömtáncot jártak, amikor egy-egy nagyobb doboz babacucctól sikerült megszabadulniuk.

De azért az sokat jelentett anyagilag, hogy nem kellett költenünk kiságyra, légzésfigyelőre, mellszívóra, mérlegre, sterilizálóra, pihenőszékre stb. Az egyik dolog, amibe az első lányunknál beruháztam, egy pároló, pürésítő szerkezet volt, miután a kialvatlanságom miatt többször előfordult, hogy a tűzhelyen felejtettem a párolni feltett zöldséget. Mondjuk azt is mire elhatároztam, hogy megveszem, már szépen ette a darabos ételeket is, úgyhogy túl sokat nem használtuk, na, de majd most…

Így visszagondolva az idő megszépíti ugyan az emlékeket, de annyira kimerült voltam az első kb. fél évben, hogy az is előfordult, hogy a postaládában hagytam a komplett lakáskulcsomat a lépcsőházban, és majd csak az egy órás séta után kezdtem el keresni… isteni szerencse, hogy egy gondos szomszéd találta meg. Úgyhogy most nagyon bízom egy jól alvó, nyugis baba érkezésében. Még ősszel voltam babalátogatóban egy barátnőmnél, és rájöttem, mennyire elszoktam a pici babáktól, alig mertem megfogni, annyira szokatlan volt. Remélem, azért hamar belerázódom a babázásba újra.     

Pirilány

Pirilány terhesség kismama terhesnapló penicillinA terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: 
Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?
24. hét: Ne reménykedjen természetes szülésben

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>