"Zéró Szeparáció! Összefogás a jobb ellátásért! A szülőknek mindig legyen helye koraszülött és beteg újszülött babájuk mellett!" - hangoztatja a Melletted a helyem Egyesület alelnöke, Nagy Lívia. Kollégáival egy globális kezdeményezéshez csatlakoztak hazánkban, melynek célja, hogy a koraszülött és beteg újszülötteknek lehetőségük legyen a szüleikkel lenni, még a jelenlegi járványügyi helyzetben is.

A koronavírus globális elterjedése és a járványügyi intézkedések bevezetése óta rengeteg visszajelzés érkezett az Egyesülethez arról, hogy a hivatalos ajánlások ellenére nagyon sok szülő küzd a járvány miatt a koraszülött intenzív osztályokon hatályba lépett látogatási korlátozásokkal.

Sajnos a koraszülött osztályokon érvényben lévő gyakorlat nem minden intézményben támogatja a szülői jelenlétet, ami ezeknél a piciknél létfontosságú. Ráadásul “ahány kórház, annyi szokás”, van, ahol napi tíz percet tartózkodhatnak bent a szülők, van, ahol pár órás együttlét is megengedett, míg másutt akár 24 órában is ott lehetnek a gyermekük mellett a szülők és aktívan részt vehetnek a gondozásukban is, ami koraszülöttek esetében kijelenthető, hogy feltétlenül szükséges az egészséges életkezdéshez. A szeparáció hosszú távon egészségügyi és fejlődési zavarokat okozhat az újszülötteknél, illetve a szülő mentális egészségét is befolyásolja.

 „Nem kétséges, hogy a betegek és a személyzet biztonságának mindig első helyen kell állnia, de a koraszülöttek egészséges életkezdetéhez szükség van a folyamatos szülői jelenlétre, még a világjárvány idején is"

- hangsúlyozta Dr. Nádor Csaba, a Semmelweis Egyetem Szülészeti Klinika Üllői úti PIC osztályvezető főorvosa, a Melletted a helyem Egyesület elnöke.

Fontos, hogy olyan evidenciákon alapuló ellátási formák, mint az anyatejes táplálás, a bőr-bőr kontaktus továbbra is elsődleges szerepet kaphassanak minden pici életében. Ennek elérésében, de legalábbis a jelenlegi helyzet egységesítésén dolgozik a Globális Összefogás az Újszülöttek Ellátásáért (GLANCE) együttműködve a Melletted a helyem Egyesülettel. Az összefogás támogatja és segíti a korábban érkezett és /vagy beteg újszülötteket és szüleiket, valamint az újszülött gondozásban dolgozó szakembereket, azzal a céllal, hogy család és betegközpontú ellátás megvalósulhasson a kórházi ellátás során a COVID-19 világjárvány idején is.

Anide

Koraszülöttekről itt írtunk még:

A koraszülöttnek az érintés is fáj

Imádkoztunk, hogy amikor beérünk, ne legyen üres az inkubátor

Négy napig nem láthattam koraszülött kisfiamat

Csak sírtam az inkubátor mellett

Fogalmunk sem volt, mivel jár, ha koraszülött a babánk

Az összes, koraszülöttekkel foglalkozó cikkünket itt találod>>>