Összeszorul a szívem, ha kisgyermekeket látok hosszú ideig egy kórházi szobában szebb napokra várni. Hiszen most kezdte el csak életét, és mekkora próbát kell máris kiállnia! Három kisfiú töltötte napjait nem olyan régen az Országos Kardiológiai Intézetben, új szívre várva. Sorsukat soron követhettük a televízióban és az újságok hasábjain. Kérdéses volt, hogy kibírják-e addig az ideiglenesen beültetett műszívvel, amíg megérkezik a beültethető szív. Mire is vár ilyenkor a szülő? Arra, hogy egy másik gyermeket veszítsenek el, azért, hogy az övé tovább élhessen? Aminek meg kell történnie, sajnos megtörténik, s csak abban reménykedhetnek, hogy a donorszív megfelelő lesz és használható állapotban érkezik a műtőbe? Vagy csodára várnak? Sajnos a legkisebb, másfél éves Lacika szervezete feladta a küzdelmet. De a másik két kisfiú – bár hosszú hónapokig éltek a kórházban – új szívet kapott.
Máté szívizomgyengeség miatt került fel a transzplantációs várólistára. Bátyját szülei szintén emiatt a betegség miatt veszítették el sok évvel ezelőtt. Azon a kisfiún akkor még nem lehetett segíteni. Máté testében 264 napig dobogott műszív, Zsoltival, aki szintén a kórházban várt a beültetésre, azonos vércsoportú szervre vártak. Zsoltinál 177 napig tartott a műszívkezelés, neki külföldről hoztak donorszívet. Máté szülei végső elkeseredésükben a minisztériumhoz fordultak, levelükben kérték a döntéshozókat, minél előbb állapodjanak meg más országokkal a szervcserét illetően.
Műszív mellett, főleg ha az több mint hat hónapig van beültetve, nagyon magas a fertőzésveszély. Az idő egyre fogy. Máté azonban tavaly decemberben új szívet kapott. Nem kellett kivárnia, míg Magyarország megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Eurotransplanttal, 2011 év elején. A magyar betegek ezután az összes tagországtól kaphatnak szervet, és Magyarország is felajánlja nekik azokat a szerveket, melyek nem felelnek meg a várólistákon szereplő betegeknek.
Mára mindkét kisfiú jól van. Hazatérésük után néhány hónapig steril szobában kell aludniuk, maszkot viselnek, szigorú diétát tartanak, fontos kilökődésgátló gyógyszereket kell szedniük, és a gyermekközösséget is nélkülözniük kell egy ideig. A beültetés nem csak egy egyszerű műtét. A kilökődés veszélye sosem múlik el. Bár két év után az immunrendszert gátló szereket csökkenthetik, a betegnek egy életen át gyógyszert kell szednie. A gyógyszeres kezelés beállítása is komoly szaktudást igényel, folyamatos az orvosi kontroll. Ennyit tud ma az orvostudomány, és úgy tűnik, az eddig elvégzett transzplantációk többségében sikeresek voltak. Új reményt adtak embereknek, akik e nélkül a beavatkozás nélkül talán meghaltak volna.
Bár én nem dolgozom az egészségügyben és a bioetikához sem értek, határozott véleményem van a szervdonációval kapcsolatban. Összegyűjtöttem néhány érdekes információt, mert úgy érzem, a téma nem kap elég teret a médiában.
Magyarországon 1992-ben végeztek először szívátültetést felnőtt betegen, gyermeken csak 2007-ben. 2008-ban sor került egy olyan műtétre is, ahol egy kisbaba kapott új szívet. Húszfős orvoscsapat vett részt a beavatkozásban. Az elmúlt években több mint tíz kisgyermek kapott új szívet. A várólistán kétszer annyian vannak, mint amennyi műtét történik egy évben. Gyermekeknek sokkal nehezebb donorszívet találni, hiszen a méret miatt a szervnek gyermektől kell származnia. Kevés a donorfelajánlás és – hozzáteszem, szerencsére! – kevés a haláleset is. Viszont, ahol már megtörtént a baj, sem mindig jelentik a szervet, vagy a szülők nem ajánlják fel azokat.
A médiában történő megjelenések a magyar donációs kultúra javítását tűzték ki célul. Mind az élő donoros, mind a halott donorból történő szerv és szövetátültetést szigorú törvények szabályozzák. Hazánkban nem szükséges beleegyező nyilatkozatot tenni, ha valaki felajánlja szerveit. A tiltakozó nyilatkozat megtétele áll a polgárok rendelkezésére. A szervátültetésre szoruló, életveszélyben levő beteg élethez való joga az emberi jogok rangsorában előbbre való, mint a hozzátartozók kegyeleti jogából levezethető utólagos hozzájárulás joga. (Kiskorú személy esetén viszont az orvosoknak kérniük kell a hozzátartozó engedélyét.) Angliában annak kell nyilatkoznia, aki felajánlja szerveit. A lakosság kevesebb, mint harmada regisztrált szervdonor. A brit orvosi etikai tanács azt a javaslatot tette, hogy fizessék ki a szervdonor temetésének költségeit. Ezzel szeretnének javítani a szervadományozáshoz való hozzáálláson, és kifejeznék a társadalom háláját a donorok felé.
Sok tévhit él a szervdonációval kapcsolatban, sokan vallási, kegyeleti vagy erkölcsi okokra hivatkozva utasítják el. Gyakori, hogy az elhunyt hozzátartozója úgy érzi, az orvosok tárgyként tekintenek a családtag szerveire, csak a recipiens érdekeit tartják szem előtt, nem tisztelik az eltávozottat és a hozzátartozók érzéseit. Nem látják tisztázottnak a beültetés pszichés következményeit, melyekről az orvostudomány sem foglal egyértelműen állást. Egyesek nem tudják elfogadni azt a tényt, hogy bár a beteg agyhalott, még dobog a szív, még mesterségesen életben tartható. Vannak betegek, akik attól tartanak, hogy az új szerv hordozhatja a donor tulajdonságait, megtöri az én integritását. Az élő és a halott donoros szervcseréhez a különféle vallások is eltérő módon viszonyulnak. Sok vallásban máig vitatott a halál fogalma, illetve vita van az agyhalál definíciója körül. XVI. Benedek pápa például még bíboros korában tett nyilatkozatot, hogy halála esetén felajánlja szerveit. (Pápaként erre nem valószínű, hogy lehetősége lesz.) Donornak lenni szeretetgesztus – fogalmazta meg. A hinduk általában támogatják a transzplantációt, mert számukra nem fontos a halott test épsége.
Régen az orvosok a lélegzés leállását és a szívdobogás megszűnését tartották a halál biztos jelének. Később azonban kiderült, hogy ez tévedés. (Hiszen egy nem lélegző ember is visszahozható az életbe mesterséges lélegeztetéssel.) 1967-ben született meg a harvardi agyhalál koncepció, mely szerint a halál a teljes agyműködés megszűnésével áll be. Bár ezek a betegek biológiai értelemben életben vannak, agyi működésük visszafordíthatatlanul megszűnt.
2009-ben az amerikai Bioetikai Elnöki tanács az elmúlt évek kutatási tapasztalatainak tükrében felülvizsgálta ezt a definíciót, és arra a következtetésre jutott, hogy az agyhalott továbbra is halottnak tekinthető. (A kutatásokban szerepet kapott az agytörzs és agykéreg vizsgálata is.) Biológiai és erkölcsi értelemben egyaránt visszafordíthatatlanul halálnak tekinthető az az állapot, amikor bekövetkezik a külvilággal való kapcsolattartás agyi funkciójának visszafordíthatatlan megszűnése – nyilatkozta a kutatási eredményeket összegezve Oberfrank Ferenc kutatásetikai és tudományetikai kérdésekkel foglalkozó kutató. Ne tekintse a beteget senki potenciális szervdonornak – egyrészről. De mikor az állapot már visszafordíthatatlan, és beállt az agyhalál, komoly etikai felelősség, hogy ne haljanak meg olyan emberek, akiken ezekkel a szervekkel segíteni lehetne. Magyarországon jelenleg az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodája végzi a szervtranszplantációk szervezési feladatait.
Ti hogyan vélekedtek a szervtranszplantációról?
Juditty
Forrás:
Medical Tribune, VII. évfolyam 4. szám, 2009. február 26. Viták az agyhalál definíciója körül - Újraértelmezés
http://www.mediakutato.hu/cikk/2011_02_nyar/07_transzplantacio_targyalasa/01.html
http://bioetikablog.hu/2008/09/a_halal_ujjaszuletese
http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20100923/ha_beteg_a_gyereksziv/
http://nol.hu/belfold/szabad_az_ut_a_nemzetkozi_szervcsere_elott
