Szemészeti problémával, 40 fokos lázzal, három és félóra várakozással kezdtünk a gyerekkórházban. Közben a folyosóról ránk pillantva

„Anya, ez csak egy kis allergia, illetve egy pici kötőhártya”

- kaptunk 6 csepp antihisztamint meg egy lázcsillapító kúpot, és azt mondták, ez nem fontos. De nem tudják, mi történt, mi a baja, még most sem, pedig a gyerek másfél kilóval kevesebb. Majd hogy üres maradjon (szerintem) az osztály, átpateroltak gyorsan az infektológiára, ahol hányással, hasmenéssel veszik fel a kicsiket. Ott nem volt steril eszköz a szeme ellátásához, illetve az infúzió normális bekötéséhez hosszabbító, pedig megmondták, mikor be lett szúrva, hogy kell.

Már tizenkét napja vagyunk itt. Mellément az infúziós folyadék is. Jelenleg 18 szétszúrt vénánál tartunk, remélem, nem lesz több, mire hazamegyünk! Elhiszem, hogy nem könnyű, mert kicsi, de 18?!

Vérképet egyszer csináltak, amikor átvettek az enterológiára. Súlymérés nem volt szintén, csak mikor bekerültünk! Hússzori hasmenésnél haza akartak engedni!! ???WTF??? Mondván ez nem gond… Kiemelnék egy orvost, akinek köszönöm, hogy nem szedünk össze még bármi mást az itt tartózkodásunk alatt!

Tehát szemészeti problémával érkeztünk, ezután belgyógyászatra fektettek be, onnan át a fül-orr- gégészetre, ahol a továbbküldés előtt megígérték, hogy biztosan nem kapunk szobatársat, hiszen ők sem tudják, hogy vírus vagy az antibiotikum nyírta-e ki a gyerek pocakját. Lényegében ilyen az „ellátása” egy 8 hónapos csecsemőnek!

Majd ezek után felvettem a kapcsolatot a betegjogi képviselővel, hogy mik a lehetőségek, és miután elmondott mindent, már tudtam, mihez kezdjek.

Itt tartunk most: azóta minden nap van már súlymérés, jött többször az orvos ellenőrizni, vizeletet, vérképet is többször csináltak, sikerült elsőre vénát szúrni. Nem utolsó sorban mindenről tájékoztatnak. Úgy néz ki, talán holnap már hazamehetünk, és ez az egész csak egy rémálomként fog megmaradni.

Tehát ajánlom mindenkinek, hogy mielőtt kórházba megy, tudja meg, ki a betegjogi képviselő, ha kell, el tudja érni, hogy saját magát és a gyerekét is biztonságban érezhesse, és tudja, hogy milyen lehetőségei vannak, ha nem elégedett az ellátással!

XY

Gyerekkórházról tapasztalatokat itt olvashatsz:

A kicsik lelkével is foglalkoznak a gyerekkórházban

Flottul megy az orrmandulaműtét a Heim Pálban

Gyakorlaton a gyermekkórházban

Ha kórházba kerül a gyerek