2021.03.02-án lettem terhes a kisfiammal (első baba). Tünetek nélküli terhességem volt. Madarat lehetett volna velünk fogatni, amikor megláttuk a pozitív tesztet, de azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy innentől kezdődik a legnagyobb rémálmunk.

Minden vizsgálat, ultrahang rendben volt. 28 hetesen 5 D babamozin is rendben volt minden. Már tudtuk, hogy a kis jövevény bizony kisfiú! És eljött a 32 hetes ultrahang. Ahol a kisfiam súlyát 1300 grammra becsülték. Kevés volt a magzatvíz, ezért két hét múlva visszahívtak kontrollvizsgálatra.

A 34 hetes ultrahangon 1400 gramm, az átlagosnál kevesebb magzatvízzel. De!!! Már az agyával és a szívével is láttak valami problémát. (Egri kórház.) Félrehívott az orvos, hogy elmondja a látottakat. El sem hittem, hogy ez velünk történik. Problémamentes terhességnek indult. Meg sem tudtam szólalni, csak sírtam. Elmondta, hogy adnak egy beutalót Debrecenbe, hogy ott is megnézzék, és ott többet tudnak majd mondani. Azt mondták, minél hamarabb induljunk, ezért mi már másnap el is indultunk.

Ahogy bementem a vizsgálóba azt éreztem, hogy nem lesz itt semmi baj. A kisfiam teljesen egészséges. Eddig rendben volt minden, ezért most is úgy lesz. Nem lehet másképp. Ahogy rám tették az ultrahangfejet, már látták, hogy a szívével, agyával súlyos gondok vannak. A súlya nagyon kicsi. És ő egy nagyon beteg kisbaba. Átküldtek minket genetikai tanácsadásra. Ott azt mondták, hogy azonnal be kell feküdnöm a kórházba, mert ha én most hazamegyek, akkor meghalhat a kisfiam a pocakomban.

Ezért befeküdtem. Egy nap 2 NST, ultrahang. Másnap konzultáltak az orvosok, utána behívtak engem is. Hazaküldenek, mert itt nem tudnak velünk mit csinálni. Nem vehetik ki a babát, mert nagyon kis súlyú volt, és ha kiveszik, valószínű, hogy nem élné túl, mivel ő egy nagyon beteg kisbaba, koraszülött is lenne, kis súlyú is. De ha itt vagyunk, akkor se tudnak velünk semmit csinálni. Ezért azzal a mondattal hazaküldtek, hogy

„Majd az élet eldönti, hogyan tovább.”

Ha a 37 hetes vizsgálatra megmarad, kiveszik, ha nem, akkor sajnos ennyi volt. Hazamentem. Minden nap félve keltem fel, hogy vajon él-e a kisfiam. Minden nap félve számoltam a rúgásokat. 37 hetes ultrahang! 1870 grammra becsülték a súlyát. Kórosan kevés magzatvíz. Befeküdtem a kórházba ismét. Négy napig várakoztam. Aztán jött a főorvos, hogy másnap szülünk. Felrakták a méhszájérlelő tablettát, és vártunk, hogy beinduljon a szülés. Inkább legyen kint és tudjanak rakta segíteni, minthogy bent még több baja legyen.

Reggel 7-kor szülőszoba. Felrakták a tablettát, 10 órakor már jöttek a fájások. Ez így ment délután 3-ig.. Már nagyon nagy fájásaim voltak. Mehettünk volna szülni, de a kisfiamnak leesett a szívhangja egyfolytában. Nem bírta tovább a küzdelmet. Ezért sürgősségi császár. Gyors katéter, infúzió. Betoltak a műtőbe, gyors érzéstelenítés. Férjem nézte az egész folyamatot. 16:53! Megszületett a kisfiam. 1480 gramm, 42 cm. Nem sírt fel, ezért én azt se tudtam, hogy kint van már a baba. Utána szóltak oda, hogy nem sírt fel.

Kivitték a kis hajasbabát, valószínű oxigén kell neki. Amíg engem varrtak, az altatóorvos kinézett az ajtón, mert én már nagyon sírtam, és nem tudtam semmit a fiamról. Megnyugtatott, hogy már minden rendben van. Levitték a PIC-re. A férjem látta. Én még csak meg sem tudtam nézni őt. 17 órakor toltak vissza a szobába. 12 órát várni kellett, mielőtt felkelhettem volna az érzéstelenítő miatt. Ezért reggel 5-kor kelhettem volna fel, de én már 4:30-kor ültem az ágyon segítség nélkül. Mert én már mentem volna a fiamhoz. 

Letoltak a gyermekágyas szobába. Jött is egy ápolónő. Rögtön kérdeztem, hogy mikor mehetek a fiamhoz (igaz, járni se nagyon tudtam). Mondta, hogy ha jól érzem magam, akkor akár már most is. Én pedig szaladtam. Már amennyire tudtam. Friss császár sebbel a második emeletre siettem. Pokoli fájdalom, de nem láttam mást, csak hogy látni akarom a fiamat. És akkor odaértem. Istenem. Csak sírtam. Olyan picike volt!

Ahogy betettem hozzá a kezem, mosolygott. Érezte, hogy ott vagyok. Légzéstámogatás kellett neki. CPAP. És szondán evett. Már ott mellette elkezdtem fejni neki a tejett, hogy erősítse az anyatej. Délben levették már róla a CPAP-ot. Egyre jobban lett. A vizsgálatok is azt mutatták, hogy kezd jobban lenni. Egy hét múlva már felkerült a SUB1-re, ahol már én pelenkáztam. És kikerült az inkubátorból. Oxigén kellett neki, ezért egy kis maszkot tettek elé. Végre egy hét után megfoghattam a kis 1500 grammos kisbabámat. Kenguruztunk! Már elvették tőle az oxigént, mert jól bírta nélküle.

Nagyon gyorsan hízott a kis picur, három hét múlva elérte az 1970 grammot, ezért már levihettem magammal a gyermekágyas szobába öt napig, mielőtt hazamegyünk, hogy összeszokjunk. Egyik nap aztán szóltak, hogy menjek fel. Jött a genetikus, beszélni szeretne velem. Levették a fiamtól a mintát, és megnézik, nem kromoszóma-rendellenesség áll-e a háttérben. Vagy csupán csak szervi problémái vannak?

Folyt. köv.

L.