Tavaly már (szerényen ugyan, de) képviseltette magát a Bezzeganya a Babamama Expón. Idén először saját standdal veszünk részt a legnagyobb baba-mama témájú rendezvényen, melyet november 13-14-15-én rendeznek a Budapest Sportarénában. A Bezzeganya standon kedvezményes áron lehet majd kapni a Bezzeganya Szüléstörténetek című könyvét, és a webshopból is kiviszünk néhány népszerű terméket: például a Nosiboo termékcsaládot, a Jégbetétet és bio terhesvitaminokat is. Lesznek nyereményjátékok is, melyekben értékes nyeremények találnak gazdára, és egyéb meglepetéssel is készülünk. A Bezzeganyát az 50/c standon találjátok meg. Érdemes Facebook oldalunkat is figyelni, mert hamarosan induló játékunkban 10 db páros belépőt lehet nyerni a rendezvényre!

térkép

Mindenki, aki a helyszínen vásárol a Szüléstörténetek című könyvből, egy Bezzeganya bögrét kap ajándékba, sőt, a vásárlók között a rendezvény végén egy Nosiboo gyermekbarát orrszívót is kisorsolunk. Három másik céggel együttműködve pedig egy játékra invitálunk titeket, melyben értékes kismamatermékeket lehet nyerni. Nem kell mást tennetek, csak a standunkon (vagy a másik három résztvevő standjánál) felmarkolni a nyereményszelvényt (vagy megkeresni a rendezvény területén sétálgató angyalt, és tőle beszerezni), és négy kérdésre helyesen válaszolni. A kitöltött nyereményszelvényt a négy részt vevő kiállító standján elhelyezett gyűjtőláda egyikébe kell bedobni. Sorsolás mindhárom kiállítási napon este 6 órakor a b.boom standjánál. Nyeremények naponta: 15.000 Ft értékű b.boom vásárlási utalvány, 13.000 Ft értékű Carriwell szülés utáni csomag, 10.000 Ft értékű Biobaba bambusz textilpelenka csomag, 8.000 Ft értékű MomCare jégbetét csomag a gátseb fájdalmának csökkentésére.

A Babamama expón a 200 kiállító között megtalálhatók a legújabb babaápolási termékek, bababútorok, kismamaruhák, itt vannak az őssejtbankok és a természetes kozmetikumok, bio termékgyártók legfontosabb képviselői is. Egyedi tervezésű kismama- és babaruhák és egyéb karácsonyi különlegességek is várják az Expóra ellátogató családokat. A 9000 négyzetméteres rendezvényen idén is lesz kedvezményes helyszíni 4D ultrahang vizsgálat, melyre korlátozott számban előzetesen is lehet helyet foglalni az Expo weboldalán keresztül.

A kisbabával érkezőket külön pelenkázó és szoptató helyiségek várják és az anyukák kényelmesen megetethetik babájukat a bébiétel kuckóban, a pihenőben pedig tartalmas olvasnivalót is találnak a pihenni vágyó pocakosok.

Az előzetesen a honlapon és a kiállításon is regisztráló látogatók értékes ajándékokat nyerhetnek, bababarát családi hétvégét, bababútort és babatermékeket is. Különösen érdemes regisztrálni a kismamáknak, hiszen a KRIO Intézet felajánlásaként már az Expo előtt nyerhetnek három „4D Babamozit”, a helyszínen is regisztráló kismamák közül a legszerencsésebb pedig egy 20 évre szóló, 350.000 forint értékű őssejt-tárolási szerződést!

A BabaMama Expo testvérrendezvénye, a 4-12 éves korosztálynak szóló KidExpo (korábban Gyerekvilág Élményhétvége) számtalan helyszíni programmal, foglalkozással, játék premierrel és edukatív oktató programokkal várja a családokat.

A rendezvény szombaton és vasárnap hosszabb nyitva tartással, már reggel 9 órától vár minden látogatót!

Részletek és regisztráció: www.babamamaexpo.hu

Szeretettel várunk mindenkit!

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?