Hosszú ideje olvasgatom a blogot, azt hiszem, több száz szüléstörténetet olvastam már. A saját szülésemet nem terveztem meg előzetesen túlságosan, de azt tudtam, hogy indokolatlanul nem szeretnék oxitocint kapni, és ha nem kapok oxitocint, akkor lehetőség szerint szeretnék fájdalomcsillapítás nélkül szülni, mert számomra ez adna erőt ahhoz, hogy kibírjam, és féltem, hogy ha kapok fájdalomcsillapítást, akkor elengedem magam. Az mindegy volt számomra, hogy természetes úton vagy császármetszéssel szülök, csak a vákuumot és a fogót szerettem volna elkerülni.
2019. augusztus 24-én hoztam világra a kisfiamat. Az első trimeszterben tapasztalt vérzés, illetve egy kis vérszegénységen kívül problémamentes terhességem volt. Erre szükség is volt, mert mozgalmas volt az életünk a várandósságom idején. Napi kétszáz kilométert autóztam a munkahelyemre, lakást vásároltunk, amit fel is újítottunk, majd beköltöztünk. A terhességem utolsó másfél hónapja igazán embert próbáló volt fizikailag is a sok teendő miatt. Nem cipekedtem természetesen, de rengeteget takarítottam, pakoltam, rendeztem, szerveztem, sorba álltam, újabb és újabb hivatalos ügyet intéztem. Közben mindig megígértem a kisfiamnak, hogy pihenni fogok, csak még egy kicsit tartson ki.
Valószínűleg mindennek a következményeképpen a 36. héten augusztus 11-én élénkpiros vért találtam a fehérneműmben. Nagyon megijedtem, mert egyáltalán nem voltunk kész a baba érkezésére sem fizikailag, mert nem szereztük be a szükséges dolgokat, sem lelkileg. Zokogva készülődtem a klinikára, ahol arról tájékoztattak, hogy egy ujjnyira nyitva van a méhszáj, valamint első babához képest szokatlanul fel van puhulva a méhszáj, de a burok ép, és a ctg nem mutatott fájásokat sem, úgyhogy hazamehetek. Két nappal később a saját orvosom is ugyanennyire érezte nyitottnak a méhszájat, ezért sok pihenést javasolt, illetve hogy szedjek magnéziumot, mert legalább még egy hétig bent kellene tartani a babát.
Persze a vérzés óta folyamatosan feküdtem, szeptember 4-re voltam kiírva, az volt a cél, hogy szeptemberig bent maradjon a baba, őszi baba legyen, ahogy az anyukája és az apukája is. Szépen keretbe foglalta a várandósságomat, hogy az első trimeszterben is szigorú fekvésre ítéltek, majd az utolsó két hetet is így töltöttem. Augusztus 24-én hajnali 4:20-kor feküdtem le, 6 óra körül felriadtam arra, hogy fáj a hasam. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert egyáltalán nem menstruációs görcshöz hasonlított, inkább olyan szúró érzés volt, mint egy szélgörcs.
Visszaaludtam, de időnként újra és újra felébredtem arra, hogy fáj a hasam. Forgolódtam, mozogtam, de még véletlenül se jutott eszembe, hogy ezek fájások lennének, de nem tudtam kialudni magam. Furcsán éreztem magam, nem volt étvágyam, sehogy nem volt jó, és a kisfiam se nagyon mozgolódott. Délután fél 3 körül pisilés után nagyobb mennyiségű nyálkás, élénkpiros vért találtam a vécépapíron, amiről azt gondoltam, hogy a nyákdugó lehet, de tudtam, hogy ettől még napok is hátralehetnek a szülésig, így nem izgultam, de végül a férjem bevitt a klinikára.
16:30 körül vizsgáltak meg, ekkor már 4 centiméterre volt nyitva a méhszáj, így előkészítettek. Kaptam hálóinget, elzártuk a holmimat, kaptam kúpot, hogy legyen székletem, és szóltak a saját orvosomnak, hogy jöjjön. Voltak fájásaim rendszeresen, amik kicsit kellemetlenek voltak, de nem vészesek. Nem hasonlított menstruációs görcshöz egyáltalán, a hasam alján éreztem éles feszítő fájdalmat.
18 órakor érkezett meg az orvosom, ekkor már 6 centiméter volt a méhszáj nyitottsága. Burkot repesztett, amiből csak azt éreztem, hogy elönt a meleg folyadék. A víz már sárgás volt, ezért kis mennyiségű oxitocint kaptam, nagyon gyorsan felerősödtek a fájások. Már határozottan fájtak, de még kibírhatóak voltak, így visszautasítottam a felajánlott gázt egyelőre. Úgy gondoltam, hogy még órákig fog tartani, és szerettem volna eltartalékolni a legrosszabb időkre. Kicsit később kaptam görcsoldó injekciót, a fájások pedig egyre gyorsabb ütemben jöttek, és erősödtek.
Számomra fekve volt kényelmes vajúdni, de azt igényeltem, hogy szabadon forgolódhassak az ágyon. Ekkor már csak a hátamon fekve volt viselhető, és 19 óra körül eljött az idő, amikor kértem a gázt. Nekem nagyon bevált, kellemes bódultságot okozott, és épp annyira tompított, hogy viselhető legyen. Pár perccel később megvizsgált az orvosom, és közölte, hogy már 9 centiméterre nyitott a méhszáj, fél 8 körül meglesz a baba, szóljak, ha nyomási ingerem van.
19:10-kor éreztem először, hogy a testem akaratlanul nyom a fájások végén, de semmi székelési ingert nem tapasztaltam, amire számítottam volna. Szóltam, kérték, hogy tartsam vissza, amennyire tudom. Mivel ekkor is 9 centiméter volt a nyitottság, ezért egy fájás alatt kézzel tágított az orvosom, amiből szintén nem éreztem semmit. Ezután megkezdődött a kitolás 19:15-kor. A gáz helyett oxigént kaptam, és az orvosom utasításait követve nyomtam. Eleinte szépen haladt a folyamat, meg is dicsértek, hogy jól csinálom. Azután csak nyomtam és nyomtam minden erőmmel, de nem történt semmi.
Az orvosom folyamatosan a baba szívhangját ellenőrizte a fájások között, én pedig a harmadik vagy negyedik eredménytelen nyomás után nagyon kimerültnek éreztem magam. Még néhány fájás alatt próbált az orvosom tolni a hasamon, hogy segítsen, majd elhangzott a mondat:
„Vákuum lesz.”
Bennem egy világ összetört, teljesen kétségbeestem, iszonyatosan féltem, hogy milyen következményei lesznek a kisfiamra. Ott abban a helyzetben is tisztában voltam vele, hogy baj van, de nem volt erőm tiltakozni, és tudtam azt is, hogy hiábavaló lenne, mert már késő a császármetszéshez.
Hirtelen nagyon sok orvos és szülésznő lett körülöttem, egy másik orvos nyomta a hasam, amíg a saját orvosom gátmetszést hajtott végre, és a vákuummal dolgozott. Azután cseréltek, és még tovább vágtak. Két-három fájással később 19:50-kor megszületett a kisfiam, gyorsan elvágták a köldökzsinórt, és már vitték is el. Semmi megkönnyebbülést nem éreztem, csak iszonyat fáradtságot és aggodalmat. Reszkettem, mint a nyárfalevél, kimerült voltam, és minden erőm elhagyott.
Körülbelül 5 perccel később mutatták meg, és adták a kezembe a fiamat, aki nagyon megviselt volt és sápadt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele, a csecsemőápoló szólt rám, hogy pusziljam meg, csinált rólunk a férjemmel néhány képet, és ismét elvitték a fiamat. Ezután összevarrtak. Jó nagy vágásom lett, de szerencsére nem repedtem, ami az orvosomat is meglepte. A férjem megkérdezte, hogy ez könnyű szülés volt-e, amire az orvosom azt válaszolta, hogy ez határozottan nagyon nehéz szülés volt.
Ekkor annyira gyenge és kimerült voltam, hogy nem is bántam, hogy nincs ott a fiam, mert nem tudtam volna mit kezdeni vele, de nagyjából egy óra alatt összeszedtem magam. Azonban hiába vártuk a férjemmel, a fiunkat nem hozták vissza, inkubátorba tették. A férjem elmehetett megnézni, és nekem mutatott róla fényképet a telefonján.
A gyermekorvos arról tájékoztatott, hogy a fiunk nincs olyan rossz állapotban, mint elsőre gondolták, de ha egy értéke egy óra múlva is rossz lesz, akkor elviszik egy másik klinikára megfigyelni. Erre szerencsére nem került sor, de egész éjszakára inkubátorban maradt. Éjfélkor kelhettem fel, és mehettem be megnézni a kisfiamat. Megsimogathattam a kis hátát, utána engem átkísértek a gyermekágyas osztályra, ahol persze én voltam az egyetlen a kórteremben, akivel nem volt ott a babája.
Másnap kétszer átmehettem hozzá, hogy megpróbáljam mellre tenni délelőtt, de csak délben kaptam meg végül. Nagyon megviselte lelkileg ez az egész, sokkal jobban igényelt engem, mint a többi baba az édesanyját. Szeretném tudni, hogy miért történt így. Én nem voltam alkalmas arra, hogy megszüljem őt, vagy mi az oka, hogy így alakult? Remélem, hogy egyszer választ kapok erre a kérdésre.
Black Swan
Vákuumos szülésekről itt olvashatsz még:
Nem császároztak meg, a fenekemig repedtem
Ha baj van a szülés alatt
Tartsa vissza a tolófájásokat!
Hánytam a gáztól a szülőszobán
A szülésznő ököllel tágított
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
