Tünde szülés vákuum fogó szülési komplikációk

Milyen fázisai vannak a szülésnek, és mi történik, ha elakad a folyamat vagy komplikációk lépnek fel a szülés során? Dr. Rákosi Miklós szülész-nőgyógyász főorvos segítségével foglaljuk össze, amit a szüléssel kapcsolatban tudni érdemes.

A szülés szakaszai

Tágulási szak/vajúdás

A rendszeres méhösszehúzódás jelzi a vajúdás kezdetét – ez az első fázisa a szülésnek. Kezdődhet a magzatburok megrepedésével és magzatvíz-szivárgással, de jelentkezhetnek csak fájások is, a burok repedése nélkül. A kontrakciók hatására a méhnyak megrövidül, a méhszáj kitágul. A vajúdás hossza első szülésnél általában 8-10 óra, többedszer szülők esetében általában rövidebb, de egyénfüggő, hogy kinél mennyi idő alatt tűnik el teljesen a méhszáj, és kezdődhet a kitolási szak.

Kitolási szak

A kitolási szak akkor kezdődik, amikor a méhszáj teljesen kitágult. A magzat koponyája ekkorra az anyai medencébe ékelődik, és megkezdi áthaladását rajta. Ebben a szakaszban úgynevezett tolófájásokat érez a kismama, aki nyomásokkal segíti a baba megszületését. A kitolási szak 5-10 perctől akár két óráig is tarthat. Amennyiben a kitolási szakasz elhúzódik, az orvos oxitocinnal erősíti fel a méhösszehúzódásokat, mondja Dr. Rákosi Miklós.

Lepényi szak

Az újszülött megszületését követően a méhlepény optimális esetben 5-10 perc múlva leválik a méh faláról és a szülőcsatornán keresztül távozik. A nagyobb vérzés elkerülése érdekében ilyenkor a kismama oxitocint kap(hat), mely segíti a méhösszehúzódást és a lepény leválását. Ha a lepény fél órán belül sem „születik meg”, fájdalomcsillapítást követően az orvos távolítja el a méhlepényt.

Megfigyelési szak

A szülést követő két órában az édesanya a szülőszobán marad, hogy az esetlegesen fellépő szülés utáni szövődményeket - mint például a méhizomzat ellazulása, és emiatt időnként jelentkező bő vérzés, a szülési sérülések, a vérzés gyengülése - azonnal el lehessen látni. Ha az édesanya és az újszülött állapota lehetővé teszi (az esetek túlnyomó többségében), ezt az időt együtt tölti az új család. Ezt az idősávot „Arany Óraként” emlegetik a szülészeteken, amikor biztosítják a háborítatlan „ismerkedést” az újszülött az édesanya és édesapa számára. Két óra elteltével a kismama a gyermekágyas osztályra kerül.

Segítség komplikációk esetén

A szülés során számos, előre nem látható komplikáció merülhet fel. Sokszor előfordul, hogy a kismama méhszája nem tágul kellő gyorsasággal, a baba szívhangja lassul, vagy a baba mérete túl nagy az anyai medencéhez képest. Ilyen esetekben a császármetszés a legjobb megoldás, hogy biztonságosan meg tudjon születni a baba.

Ha a kitolás során lép fel komplikáció, amikor a magzat már a szülőcsatornában van, császármetszésre nincs lehetőség, ilyenkor vagy szülészeti fogóval, vagy vákuummal segítik világra jönni a kisbabát. Ilyen komplikáció lehet például a méhtevékenység gyengesége, a baba koponyájának forgási vagy tartási rendellenessége. A szülészeti fogó két fém vagy műanyag kanálból áll, mellyel a baba feje a kontrakciók során a szülőcsatornán kifelé vezethető. Az újszülött fején látszódhat szülés után a fogó nyoma, de ez eltűnik, nyugtat a szülész-nőgyógyász.

A vákuumos segítség során harang vagy tölcsér alakú kelyhet vezetnek be a hüvelybe, és a magzat fejére illesztik. Méhtevékenység gyengesége esetén ez a módszer kíméletesen húzza a kifelé a babát, amíg a feje a szülőcsatorna nyílásában megjelenik. Ezt követően a szülés ugyanúgy folytatódik tovább, mint komplikációmentes esetben. A vákuum a baba fején vérömlenyt okoz, ám ez később felszívódik, nem jelent veszélyt az újszülöttre. 

Tünde

Tünde szülés vákuum fogó szülési komplikációkVákuumos szülésekről itt írtunk:

Rémálom lett a szülés, mert nem volt fogadott orvosom

Tartsa vissza a tolófájásokat!

Hánytam a gáztól a szülőszobán

A szülésznő ököllel tágított, vákuum is kellett

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>