Első várandósságom hatodik hónapjában vesztettem el az édesanyámat. Addig minden rendben ment, vidám és felszabadult voltam, vártam a picit, majd ezt felváltotta a gyász, és csak túléltem a következő három hónapot és a szülést is. A párom nem egyezett bele a szülészorvos és/vagy szülésznő felfogadásába, a keresetemből pedig akkor én sem engedhettem meg magamnak. Valahogy hittem benne, hogy méltóságban megszülöm majd a fiamat.
Miután elfolyt a magzatvíz éjszaka, gyenge fájásaim voltak. Első kérdés: ki az orvosom? Mondtam, nekem nincs fogadott orvosom. Mellékvágányra tettek. Az ügyeletes szülésznő volt, aki a legdurvábban bánt velem. Végig. Jó, majd lehet, hogy megvizsgál az ügyeletes orvos, várjak. Ekkor már gyanús volt, hogy nem lesz ez jó. Amikor beöntést adott a szülésznő, hangosan mondta:
„Meg van állva benne a szar.”
(Köszi.) Később a doki megvizsgált (felső burokrepedésem volt), a vizsgálattól a maradék víz is elfolyt. Reggeli vizitig várattak, hogy a főorvos eldöntse, melyik orvoshoz kerüljek. Amikor bejöttek a vajúdóba, az öt férfi és a szülésznő (egy főorvos, három doktor és egy medikus), döntöttek a sorsom felett. A medikus és egy orvos felügyeletére bíztak, mire az egyik „orvos” kinevetett a medikusnak, hogy engem kapott. A medikus egy percig sem nevetett, kellemetlen volt neki is, nekem pedig roppant megalázó. Megegyeztek, hogy 9-ig várnak, és ha nem jönnek a fájások, oxitocint adnak. Addigra bekérettem a páromat is. Időben jött, de az izgalomtól gyomorproblémái lettek. Erre a szülésznő:
„Az egyikben meg van állva a szar, ez meg fosik.”
Fél 11-kor adták az oxitocint. Amit úgy tudnék elmondani, mintha örvénybe löktek volna úszástudás nélkül. Tolófájásaim végig nem voltak, csak erős fájásaim és igen, volt, hogy ordítottam a fájdalomtól. Ezt nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy nem szabad. A végén vákuum és gátmetszés segítségével jött a gyermekem a világra 1 órakor. A köldökzsinór kétszer a nyakán volt, mint akit akasztottak, úgy láttam meg először a kisfiamat. A vákuumpumpa a fejecskéjén, és a medikus a köldökzsinórt fogta. Akkor az orvos kapcsolt, és szólt neki, hogy siessen, és szedje le a nyakáról.
Varrásnál kevés volt a fájdalomcsillapító, és sírva mondtam a páromnak, hogy „nekem azt mondták, a varrat, az már semmi, de nekem ez fáj a legjobban”. Ezek után magunkra hagytak. Tolószékben toltak az osztályra. Sokkot kaptam ettől az egésztől, ha valaki felhívott, csak sírtam, pedig szerelmes lettem a kicsibe, de valahogy elfedte a szomorúság, amin akkor ott keresztül mentem. A medikustól ösztönösen megijedtem a következő találkozásnál, ami egy vizit alatt volt. Ülni, állni sem tudtam, és a genny folyt belőlem.
Hazakerülve rengeteget sírtam a történtek miatt, mindig bevillantak azok az „élmények”. Hetekig, hónapokig, és évek múltán is bennem maradt. A páromat hibáztattam, mert sóher volt az én káromra.
Ezt mind akkor tudtam feldolgozni, amikor tudatosan eldöntöttem, hogy szeretnék még egy gyereket, és ezúttal a kezembe veszem a sorsomat, és nem foglalkozok senkivel, csakis a saját igényeim számítanak. Tehát azután estem teherbe, miután megteremtetettem az orvos és a szülésznő költségét, holott a párom végig ellenezte.
Amik utólag a második szülés után estek le vagy a szülésznő mondta: az első szülésnél a gátvarrat borzalmas, ki csinálta(?) öt év telt el, szóval nem volt friss. Illetve a szülésznő azt hitte, tapasztalt vagyok a szülésben, de akkor jött rá, hogy nem, amikor sírva mondtam neki, hogy én nem tudom, milyen a tolófájás, miközben tolófájásaim voltak. Ezt követően, bár másodjára is kellett oxitocin, gyönyörűséges szülésélményben volt részem, mintha a testem átvette volna az irányítást, tette a dolgát, a lelkem pedig szárnyalt. Saját lábamon sétáltam át az osztályra (lelkileg ez volt a legfontosabb célom).
Én így tudtam továbblépni ezen, és elengedni a haragomat a párom és a szülésznő felé.
Kata
Szülészeti erőszakról szóló cikkünket itt találod>>>. Ha a szülőszobán te is úgy érezted, nem figyeltek rád, erőszakosan vagy gorombán viselkedtek veled, amiről eddig nem mertél/akartál beszélni, most megteheted. A bezzeganya@bezzeganya.hu címre anonim módon küldheted el. Beszéljünk róla!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
