Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A dokim nem jött be a szülésemre, mert csomagot várt otthon

 
2019.02.10-én tudtam meg, hogy kismama vagyok, hat hónap sikertelen próbálkozás után. Páromnak Valentin-napon mondtam el (hatalmas volt az öröm, igazi idilli hangulat).  Az első hónapok folyamatos hányással teltek, tipikus reggeli rosszullétek, néha később is. Majd folyamatosan javult a helyzet, már csak heti egy-két alkalommal hánytam (én már ennek is örültem). Egy...
A bejegyzés folytatódik
 

Megbántam, hogy nem volt fogadott orvosom

Az én történetem tavaly januárban kezdődött. Ekkor derült ki, hogy kisbabát várunk. Nagy volt az öröm, főleg a párom részéről. Én az öröm helyett eleinte inkább...
A bejegyzés folytatódik
 

Rémálom lett a szülés, mert nem volt fogadott orvosom

Első várandósságom hatodik hónapjában vesztettem el az édesanyámat. Addig minden rendben ment, vidám és felszabadult voltam, vártam a picit, majd ezt felváltotta a gyász,...
A bejegyzés folytatódik
 

Kell fogadni orvost, szülésznőt a szüléshez?

Vannak helyek, kórházak, ahol nincs kérdés: nincs maszek orvos, nem fogadhatunk szülésznőt és maximum a leendő apuka lehet jelen a szülésnél. Máshol kórházat, orvost,...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (48)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (214)anyatej (20)anyós (30)apa (68)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (114)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (140)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (26)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (237)családtervezés (50)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (193)Down (33)drlucifer (36)egészség (93)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (467)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (37)halál (59)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (63)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (68)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1044)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (326)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (106)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (26)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (85)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (95)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (22)születésnap (34)szülés (1172)szüléstörténet (669)szülő (31)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1317)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (576)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (45)