A világunk szennyezése miatt lassan megkérdőjelezik sokan, hogy érdemes-e, jó-e gyermeket szülni erre a világra. Mindezt leginkább a környezetszennyezésre értik. De mi van az emberi gondolatok, tettek, szándék szennyezésével? Egyre nagyobb veszélynek látom ezt. Néha nagyobbnak, mint a környezetszennyezés fizikai módját, hatását.

Hogy milyen világban nőnek fel a gyermekeink, rajtunk is múlik. Sőt, leginkább rajtunk múlik. Éppen ezért jó alaposan át kell gondoljuk, hogy mit is teszünk. Egyre-másra előjönnek a képek, az emlékezős írások a mi gyerekkorunkból, és a mai gyerekekről. A városi gyereknek (leginkább) a számítógép/tablet/telefon körül forognak a napjai. Van, ahol több az engedmény, van, ahol szigorú a korlátozás. Családja válogatja.

Ezzel szembeállítva megjelenik az utcán, téren szabadjára engedett, bandázó, játszó, kissé koszos gyerekek képe a 90-es évek előttről. És nosztalgiázik sok felnőtt: Bezzeg az én időmben… Aztán lecsapnak a fiatal anyák, hogy „de már más világ van” és sorolják az ezernyi veszélyt, ami a ma gyerekeire leskelődik. Igen. Van ezernyi veszély. Volt régen is. Talán kicsit másabb, de volt, van és lesz.

Nyár végén, olvastam, hogy egy édesapa a kamasz lányával, akit egyedül nevel, bejelentkezett egy szállodába, akik kihívták rá a rendőrséget. Elborzasztott a hír. Ó, igen, vannak sajnos pedofil emberek, és óvni kell az ifjúságot tőlük, de ez szörnyű, hogy átestünk a ló túlsó oldalára. Egy édesapa már el se viheti az üzleti útjára a lányát anélkül, hogy pedofilnak néznék? Megalázták, meggyanúsították, meghurcolták, belegázoltak a becsületébe csak azért, mert él a Földön sok perverz alak.

És vannak szülők, nem is kevesen, akik a gyermeküket óvó bácsi felügyeletére nem bíznák, vagy tanító bácsiéra, mert aki ilyen szakmát választ, az biztos… És itt jön a nem épp megtisztelő előítélet. A pedagógusok, pszichológusok pedig kongatják a vészharangot jó ideje, hogy nagyon-nagyon kéne a férfi minta a gyermekeknek. Boldogok, ha jelentkezik ilyen szakmára férfi ember.

Eszembe jutott az a gyermeknevelő foglalkozású nagycsaládos édesapa is, aki amiatt kellett otthagyja a munkáját, mert a gondozottak között egy lányt kénytelen volt szobafogságra ítélni, ő pedig feljelentette bosszúból. Hosszas hercehurca után aztán kiderült, hogy a férfi ártatlan, de már a sárral jó alaposan befröcskölték. Csoda, hogy inkább árufeltöltőnek ment a Tescóba? Kinek kell ez? Pedig nagyon jó nevelő volt. A gyerekek rajongtak érte. De elég volt egyetlen bosszút forraló tini elejtett szava, és vége is volt az egész addiginak.

És jönnek a játszótéri történetek. Engeded-e egyedül felfedezni a játékokat, vagy ott állsz mögötte, még ha el is múlt már 5-6 éves, akkor is? Mert ha leesik, vajon mit szólnak hozzá? Mert jön ám a hibáztatás ezerrel. Nem figyelt oda! Biztos a telefonját nyomkodta! Minek az ilyennek gyerek? El kéne venni tőle! Holott semmi más nem történt, mint egy 5-6 éves felmászott, ügyeskedett, tágította a határait, és most nem volt szerencséje. Rosszul esett, megütötte, eltörte vagy csak alaposan megzúzta. A legfigyelmesebb és legjobb családban is előfordul az ilyen. Így tanul meg egy csomó dolgot.

Ha túlféltem, akkor meg így tanul meg anyámasszony katonája lenni. És itt ne gondoljon senki szélsőséges felelőtlenkedésre, hanem egyszerű, hétköznapi esetre. Aki azt mondja, hogy fel lehet balesetek nélkül nőni, az kapaszkodjon, mert kőkemény dolog vigyázni egy határait próbálgatóra és nem engedni előre a fejlődésben. Az óvintézkedések ellenére is történnek bizony sebészeti ellátást igénylő esetek.

A minap hallottam, hogy ha baj van, már nem azt kell kiáltani, hogy SEGÍTSÉG, hanem azt, hogy TŰZ VAN! Mert a segítség kiáltásra senki a füle botját se mozdítja. Oda se figyel, elfordítja még a fejét is, csakhogy ne lássa, hallja, ne legyen tanú. Megtanítjuk hazudni a gyereket, csakhogy segítséget kapjon? Milyen világ ez? Milyen világ, ahol ha bejelenti a kamasz a rendőrségen, hogy családi erőszak folyik otthon éppen, akkor azt mondja a rendőr, hogy nem ér rá kimenni? Milyen világ az olyan, ahol a szomszéd még kulcsra is zárja az ajtaját, ha hallja, hogy a szomszéd épp püföli a feleségét, kisgyermekét? Milyen világ az olyan, ahol a három majomhoz hasonló emberek élnek? Vannak térfigyelő kamerák, de a szomszéd semmit sem vesz észre. Nem akar észrevenni, meglátni.

De mindez változtatható. Legfőképpen azzal, hogy nem ülünk fel a rémhíreknek. Aztán változtathatunk azon is, hogy bár a saját dolgunkkal foglalkozunk, mégis egy pillantásnyira odafigyelünk a másikra is. Sőt, ha nem előítéletből született gondolatainkat mondogatjuk. Ha sokkal több bizalommal élünk. Ha nem folyton a bűnbakot keressük. Mert mi lesz így a világból? Abból a világból, ahol a gyermekeink felnőnek, és nélkülünk élik majd tovább az életüket. Egy társadalomban nem lehet bunkerben, egyszemélyes bunkerben élni. Hogy lesznek barátaik, társa a gyermekünknek, ha nem tanítjuk meg bízni, ha nem tanítjuk meg, hogy van sok rossz dolog, de az élet gyönyörű, és itt vagyunk egymásnak segítségül?

Nem csodálom, hogy világelsők vagyunk a depressziósok listáján. De elsősorban nekünk kell megváltozzunk, hisz csak így hagyhatunk jó örökséget a gyermekeinkre. Nekünk kell elkezdeni felszámolni a bizalmatlanságot, a hibáztatást, nekünk kell odafigyelni a másikra és segíteni a másiknak. Nekünk kell szemléletmódváltás, hogy a gyermekeinknek jobb legyen a világ.

nagycsaládos

A szerző korábbi posztjaiból...

11 dolog, amin sürgősen változtatnod kellene, ha jövőt akarsz a gyerekeidnek

Hülye mindenki, aki nem úgy csinálja, mint te?

Az én gyerekem biztos nem néz pornót. Aha...

A beteg hazamegy, mert nincs, aki elaltassa

Társasjátékozás helyett te is a telefonodat nyomkodod?