Baj van a gyerekünkkel, szólt hozzám minap a feleségem. Serdülő lányok apjaként lepörgött a déjavu, volt abban szexualitás, furcsa eszmék és ideológiák követése, alkohol, drog – egy férfinek nem kell túl mélyre kaparnia a merevlemezen, hogy sejtse, mikor mi történhet egy tizenhat évessel.
Aztán persze kiderült, vicc az egész: a gyerekek szobájában pakoló anya belenézett a gyerek táskájába, és cigaretta és/vagy „ismeretlen eredetű növényi törmelékek” (kriminalisztikai szakszó, házkutatási jegyzőkönyvek termius technicusa) helyett egy Dosztojevszkij kötetet talált benne.
Az egyik gyerekkori osztálytársam iskolában előadott történeteiben visszatérő motívum volt a koffervizit, amikor az apja rajtaütésszerűen kirámoltatta az iskolatáskáját, és az oktatáshoz nem feltétlenül kapcsolódó tárgyakat – képregény, csúzli, plexigyűrű, boxer – kivette a tanszerek közül.
Hova vezet a gyerek holmiijainak ellenőrzése? Korhoz, érettséghez vagy fejlettséghez kapcsolja a szülő az intimszféra határainak tágabbra nyitását, vagy vészhelyzet esetén annak szűkítését? Titkosan csinálja vagy a gyerek bevonásával? Fel tud-e készülni a szülő az ellenőrzés során előkerülő tárgyak és kérdések megválaszolására? Megalázza a szülő evvel a gyereket? Szükségtelenül elszakítja a bizalom fonalát? Vagy inkább csak bízzon a gyerekben, és annak viselkedésében vegye észre, ha van, az aggasztó jeleket?
pásztor
