Elérkeztünk a számomra mérföldkő 37. héthez. A heti ctg ismét reaktív volt, össze-vissza mocorgott a babám. Dokim azt mondta, jelen állás szerint 50 százalék esélyem van a VBAC-re (ki hitte volna? Vagy sikerül, vagy nem.), de ha kihúznám a 39. hétig, már 60 százalék. Valamilyen telefonos alkalmazásba pötyögte be a BMI, életkor, korábbi szülés császár indikációja adatokat. Azzal bocsátott utamra, hogy gyógyuljak meg és pihenjek sokat, egy hét múlva ctg, ultrahang, teljes labor.
Elmentem a héten a szerintem utolsó dúlás információs estre kicsit lelkileg hangolódni, feltöltődni. Minden hónapban 10-e körül szokott lenni, mondtam is, hogy szerintem ez az utolsó, de ha tévednék, és valami csoda folytán március 10-ére nem szülnék még meg, már csak azért is elmegyek a következőre is mindenórás kismamaként.
Sajnos egy vírus ledöntötte az egész családot. Amikor a gyerek és a férjem is lázas lett pár nap különbséggel, már sejtettem, hogy nem úszom meg. Nagyon vacakul vagyok, de lázam nincs hál istennek. Gyenge vagyok, csak vonszolom magam, éjjel alig alszom. Ha nem a nagylány ébreszt, akkor a jósló fájásokra, a babám aktív mozgására, a vádlim görcsbe rándulására szoktam ébredni. Kértem a babámat, várja meg, míg meggyógyulok és gyűjtök egy kis energiát.
A betegség miatt a nagylány státuszvizsgálatát is le kellett mondani, talán eljutunk még szülés előtt.
Tesóm is hasonlóan fáradékony, rosszul alszik, ilyenkor üzengetünk egymásnak éjszaka.
Megint rá kellett jönnöm, milyen idilli tévképzeteim vannak a kétgyerekes létről, mikor mondom a lányomnak, hogy:
„Milyen jó lesz, jön a jó idő, megyünk sétálni sokat, toljuk a babakocsit, te meg szépen biciklizel vagy motorozol mellettünk.”
A válasz:
„Dehogy, anyaaa, én is beülök a babakocsiba!”
Pirilány
Pirilány terhesnaplójának előző részei itt olvashatók:
Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?
24. hét: Ne reménykedjen természetes szülésben
25. hét: Kiköhögöm magamból a gyereket
26. hét: A védőnő öt perc után elviharzott
27. hét: Megúszom a szájsebészt terhesen?
28. hét: Hülye, vízfejű gyereke lesz!
30. hét: Engedélyt kaptam a dúlás szülésre
31. hét: Úgy szédültem, hogy nem tudtam felvenni a kislányomat
32. hét: Spirituális oka van, hogy faros a babám?
33. hét: Megfordult a babám a 33. héten!
34. hét: Kinevetett a csecsemős nővér segítség helyett
35. hét: Alig foglalkozik velem a védőnő
36. hét: Elfelejtettem, hol hagytam a lakáskulcsot
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>