Ritkaságok között is kiemelkedő esetként koraszülött hetes ikrek jöttek világra Des Moines-ben (Iowa állam, USA) 1997. november 17-én, ezzel beállítva a túlélő hetes ikrek világrekordját. A babák születéskori súlya 2-4 font volt (nagyjából 1-2 kg), és közös életüket a szülők döntésének köszönhették, akik korábban elutasították a szelektív redukciót (azaz a magzatok számának művi csökkentését).

A házaspárnak, Bobbi és Kenny McCaugheynek korábban egy Mikayla nevű lányuk született. De később - mivel Bobbi agyalapi mirigy problémával született, így nem termelt a szervezete elég hormont, termékenységet elősegítő injekciót kapott.

A kezelés több, mint sikeresnek bizonyult, mikor kiderült, hogy Bobbi 7 gyermekkel állapotos. Amikor az orvosok szelektálást javasoltak, a szülők visszautasították, mondván,

„Isten kezében van”.

Bobbi és Kenny pozitív és negatív reakciókat is kaptak. Néhányan megdöbbentek, hogy ilyen sok gyereket hoznak a világra, míg mások kifejezetten támogatták őket.

18 évvel később Kenny, Kelsey, Natalie, Brandon, Alexis, Nathan és Joel elvégezték a középiskolát Iowában. Mind a heten felmentek a színpadra fekete-vörös köpenyükben, és átvették a diplomájukat. A McCaughey hetesikrek 2018-ban már a 21. születésnapjukat ünnepelték.

„Úgy hiszem, mi mindannyian függetlenek lettünk, és megtaláltuk a magunk tehetségét és képességeit”

- mondta a Today-nek a negyedik legidősebb iker.

„Nagyon király ezt a különleges mérföldkövet megünnepelni”

- tette hozzá.

A testvérek már mindannyian saját útjukat járják, ám érzelmileg szoros kapcsolatban állnak.

„Mi nemcsak testvérek vagyunk, mi a legjobb barátok vagyunk”

- mondta Natalie.

„Tudom, mindannyian nagyon hálásak vagyunk a kapcsolatunkért és a kötelékeinkért”

tette hozzá.

Te hogy döntöttél volna, ha te lettél volna az anyuka helyében?

Tünde

Különleges ikerterhességekről itt olvashatsz még:

Nem akarták a sziámi ikrek, hogy szétválasszák őket

Tízévesek lettek a leghíresebb nyolcas ikrek

Meglepetés a szülőszobán: a nagyinak ikrei születtek

Halott apósom üzenete mentette meg a babámat

64 évesen szült ikreket egy spanyol nő