hármasikrek  ikrek terhesség

A történetünk elején szeretném leszögezni, hogy ugyan római katolikusok vagyunk a férjemmel, a halál utáni életben, szellemekben, csodák nem hiszünk, de valami nagyon különleges történt velünk.

Kezdem a legelején: 2017.10.06-án volt az esküvőnk. A polgári szertartás előtt minden vendég kapott egy, a címünkre felbélyegzett képeslapot, melyre jókívánságokat és kisebb felajánlásokat írtak. A képeslapokat héliumos lufikkal szélnek eresztettük. Izgatottan vártuk, vajon jön-e majd vissza belőlük. Az első lapok már a következő héten jöttek vissza. Kb. 2 hónapig érkeztek. A lapokról időközben el is felejtkeztünk, sajnos szomorú és fájdalmas dolog történt, január 3-án apósom, egy nappal az 55. születésnapja előtt meghalt.

Eltelt a temetés után körülbelül két hónap, amikor szembesültünk férjemmel, hogy babát várunk. Meglepődtünk, hisz régóta szerettünk volna gyereket, de a bébi nem akart jönni. Április 3-ára , húsvét utáni keddre kaptunk ultrahangra időpontot, amit izgatottan vártunk, ekkor voltam 6 hetes terhes. Semmi különlegeset nem vettem észre, csak hogy a reggeli (ami egész nap tartott) rosszullétek egyre erősebben jelentkeztek.

Az első sokk a vizsgálószékben ért minket, mikor is a doktor úr közölte, nem egy, nem is kettő, hanem három pici szív dobog a hasamban. Az első sokk utáni örömünk nem tartott sokáig, mert egyből sorolta az orvos, hogy ez egy nagyon veszélyes terhesség, nem csak az anyai szervezet számára nagyon megterhelő, mivel nem sokkal a terhesség fele után akkora a súlya a három magzatnak, a három magzatvíznek és a három méhlepénynek, mint az egy magzatos terhességnél a 40.héten. Három magzatot kell táplálnia és fenntartania az enyémnek, de nagy az esélye a koraszülésnek, 24. hét előtt (vetélés) és a 24-32. hét közt is sok trigeminis kismama szervezete elfárad és megindul a szülés, ami a babákra nézve sok komplikációt hordoz magában, hisz ekkor még fejletlenek.

Felvetette, hogy a három magzatból egyet „távolíttassunk el”, orvosi szakszóval ez az embrióredukció, mely során az egyik embrió kálium injekciót kap és elhal. Így a két másik magzatnak jobbak az esélyei. Persze ennek is vannak kockázatai, de a doki szerint kisebb, mint a koraszülésnek és annak következményeinek. Rögtön kaptunk is egy telefonszámot, melyen tudunk érdeklődni a redukcióról. Vegyes érzelmekkel indultunk haza, hisz amire rég vártunk, beteljesülni látszott, de ugyanakkor féltünk is, hogy hogyan lesz, mi a helyes döntés, mit kellene csinálnunk. Hazaérve anyósom már várt minket a hírekkel, a hidunkon megállt a párom, és amíg nyílt a kapu, észrevettem, hogy valami kilóg a postaládából, gondoltam gyorsan kiveszem, bár nem sűrűn szoktam én bevinni.

Már a címzés is furcsa volt, a férjem és az én nevem is rajta volt a borítékon. Nem szoktunk közösen levelet kapni, kibontottam, még a férjem rám is szólt, hogy hagyjam azt a levelet, most van fontosabb dolgunk, ekkor mutatom neki, hogy egy esküvős képeslap az, (közel fél évvel az esküvő után), elolvasva szembesültem vele, hogy anyósom és apósom által írt lap érkezett vissza, melyen többek közt az áll: Vigyázunk az unokákra…

Mintha csak apósom üzenni akarna nekünk, hogy ő majd vigyáz ránk. Elmondani személyesen nem tudja már, hát üzent a képeslapon keresztül. Persze ez így leírva elég furcsán hangzik, hisz halottak nem üzennek nekünk, de itt annyi a véletlen, hihetetlennek tűnő dolog. A képeslap hat hónapig egy fán lógott, átvészelt egy telet, az írás olvasható maradt, megtalálták, olyan találta meg, aki vissza is küldte a 120 kilométerre szállt lapot,  pont azon a napon jött vissza, amikor szükségünk volt egy kis útmutatóra, egy fénysugárra az alagút végén. Nem azt mondom, hogy a lap az egyetlen oka, annak hogy innentől kezdve nem volt kérdés marad mind a három magzat, de jelentősen megkönnyítette a döntésünket. Az ismeretségi körömben, illetve a Facebookon van egy hármasikres csoport, ahol sok pozitív dolgot is írtak, így hátunk mögött a nagypapa védő „tekintetével” elindultunk a reményeink szerint hosszú utunkra a három pocaklakóval.

hármasikrek  ikrek terhesség

A terhességem a 30. hétig problémamentesen zajlott, az orvosom, akinek meséltünk a képeslapról, többször is elmondta, a nagypapa jól végzi a dolgát. A 30. héten a vérnyomásom, ami amúgy 110-115 közt mozgott, 140 fölé kúszott, de szerencsére gyógyszerrel kordában lehetett tartani. A 33. héten be kellett feküdnöm a győri kórház nőgyógyászati osztályára, hogy folyamatosan szemmel tudjanak tartani. A tervezett császár 34+6. napra volt kitűzve, de végül is két nappal korábban, a 34+4. napon az egyik kisfiú köldökzsinór gondjai miatt sürgősségi császár lett.

Három egészséges, (egy lány és két fiú) gyönyörű és hármasikres babák közt, nagynak számító gyermekünk született. Két hetet töltöttek a PIC-en, majd haza is jöhettek.

Nem lehetünk elég hálásak a győri szülészet dolgozóinak, akik alig 15 perc alatt, közel 20-an készen álltak, hogy segítsenek a császár alatt, hogy a babák a lehető leggyorsabban megkapják azt a segítséget, amire szükségük lehet.

Most, már több mint 6 hónapos babáinkról senki nem mondja meg, hogy öt héttel előbb érkeztek, de így is három héttel túl szárnyalva a kezdeti célunkat.

A férjemmel biztosak vagyunk benne, az a képeslap nem véletlenül aznap érkezett vissza, Judit és József, akik a lapot visszaküldték azóta, már meglátogattak minket, és tervezzük, hogy pár hónap múlva megnézzük mi is azt a nagy fát, amin a képeslap lapult, és várta a megfelelő időpontot, hogy „leszólítsa” Józsefet, hogy hahó, itt vagyok, fontos vagyok, küldj vissza, hisz egy kis ember élete múlhat rajtam…

Hajni

hármasikrek  ikrek terhességIkrekről ezekben a posztokban is olvashatsz:

Hármasikreket szültem természetes úton

Egy nő nem arra van kalibrálva, hogy két gyereket szüljön

480 grammal született ikerbabáink nem maradtak életben

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>