sziámi ikrek Tünde

Napjainkban egyre kevesebb sziámi iker születik a fejlett diagnosztikai eszközöknek köszönhetően (ahol ezek elérhetőek), és a megszületett sziámi ikrek szétválasztásában is fejlődik az orvostudomány. Legutóbb a fejüknél összenőtt, bangladesi sziámi ikrek szétválasztásának történetével volt tele a sajtó, melyben magyar orvoscsapat is részt vett. Sokszor a műtét nem jöhet szóba, de van olyan ikerpár is, aki nem engedte az operációt, pedig lett volna lehetőségük rá. Egyetlen pillanatra sem lehettek egyedül - 9 híres sziámi ikerpár története a világ minden tájáról.

Gófitz Ilona és Judit
 

A Komárom megyei Ószőnyben, 1701-ben született ikrek keresztcsontjuknál voltak összenőve. 1706-1709 között Csúzi Imre orvos és református lelkész a testvérpárt európai körútra vitte, így szerezve tetemes vagyont, a lányoknak pedig európai hírnevet.

sziámi ikrek Tünde

A lányok később a pozsonyi Orsolya-apácák zárdájába kerültek, és itt is éltek 1723-ban bekövetkező halálukig.

Chang és Eng Bunker
 

Chang és Eng Bunker 1811-ben születtek Sziámban (mai Thaiföld). A szegycsontjuknál voltak összenőve, és egy porc tartotta őket össze. 1829-ben egy brit kereskedőnek adták el őket, akivel utazgattak és a „Kínaik Ikrek” nevű műsorral léptek fel világszerte.

sziámi ikrek Tünde

Az ikrek egy testvérpárt vettek el, Észak-Karolinában letelepedtek, és felvették a Bunker vezetéknevet. A párok négyen osztoztak egy ágyon, összesen 21 gyerekük volt. Chang agyvérzést kapott, majd tüdőgyulladásban meghalt, Enggel szívroham végzett 3 óra múlva.

Millie és Christine McCoy
 

Millie és Christine McCoy a csípőjénél összenőve született 1851-ben Észak-Karolinában, két rabszolga gyerekeként.

sziámi ikrek Tünde

A tulajdonosuk eladta őket tízéves korukban, majd újra továbbadták őket egy mutatványosnak, aki számos show-t adatott velük elő. Az ikrek 1912-ben haltak meg tuberkulózisban.

Giacomo és Giovanni Tocci
 

A Tocci ikrek Locanában, Olaszországban születtek valamikor 1875 és 1877 között. Két fejük volt, egy közös mellkasuk, egy közös lábuk és csípőjük, valamint egy köldökzsinórjuk. Az apjuk átmenetileg megőrült, amikor meglátta az újszülött fiait.

sziámi ikrek Tünde

Miután gyerekkoruk nagy részét furcsa showműsorokban töltötték, az ikrek roncsokká váltak, és utána senki nem hallott róluk, csak találgatások voltak az életükről, vajon volt-e gyerekük, vagy hogy mikor haltak meg.

Daisy and Violet Hilton
 

Daisy és Violet Hilton 1908-ban születtek Angliában, és a csípőjüknél, feneküknél voltak összenőve. A lányok a koruk egyik legnagyobb vaudeville előadóművészei voltak, valódi hírességek. Mindkettejüknek számos kapcsolata volt, rövid házasságaik voltak. Történetük ihlette a „Side Show” musicalt 1969-ben. Az orvosok szerint a műtét a halálukhoz vezetett volna, így nem vállalták el szétválasztásukat. Elkapták a hongkongi influenzát, és az otthonukban haltak meg. A szakértők szerint Daisy halt meg hamarabb, Violet pedig 24 óra (!) múlva.

A Hilton-nővérek szomorú életéről itt található videó: 


Donnie és Ronnie Galyon
 

Donnie és Ronnie Galyon 1951. október 28-án születtek az Ohio-beli Daytonban. A 2009-es Guiness Rekord szerint az akkor élő legidősebb sziámi ikrek voltak. 2004-ben ők voltak a valaha élt legidősebb sziámi ikrek. Szegycsontnál és ágyéknál vannak összenőve, közös szerveik vannak. Szüleik látványosságként vitték ki őket az utcára mutogatni, hogy a kilenc gyerekükre pénzt keressenek. Noha egészségük romlik, az ikrek még mindig életben vannak, és állandó egészségügyi felügyelet alatt állnak.

Lori és George Schappell
 

Lori és eredetileg Dory Schappel 1961. szeptember 18-án születtek Pennsylvaniában, a fejüknél összenőve. Dorinak nem tetszett, hogy a neve rímel a testvére nevére, így megváltoztatta Rebára. Mikor 2007-ben Reba ráébredt férfiúi identitására, így megváltoztatta a nevét George-ra és utána transzneműként élt.

Lori és George életébe itt nyerhetsz bepillantást:

Abigail és Brittany Hensel
 

Abigail és Brittany Hensel 1990-ben született Minnesotában közös testtel és végtagokkal, de két fejjel. Fejletlen közös harmadik karjukat leoperálták. Először hatéves korukban, az Oprah Winfrey Showban tűntek fel, majd 16 évesen egy TLC dokumentumfilmben jelentek meg. A lányoknak eltérő személyiségük van, és külön-külön vágyaik randizni, utazni, férjhez menni, gyereket szülni.

Itt egy hosszú dokumentumfilm az életükről:

Shivanath és Shivram Sahu
 

Az ikerpár 2002-ben született Indiában. Mindkettőjüknek saját, különálló agya, szíve, tüdeje és karja van, gyomruk közös, és két lábuk van. Az orvosok a szétválasztást javasolták, ám az ikrek nem akarták az operációt. „Mi így maradunk, akkor is, ha megöregszünk. Úgy akarunk élni, ahogyan megszülettünk” – mondták. Az azóta 18 éves ikrekről itt láthatsz felvételeket.

Tünde

Ikrekkel kapcsolatos cikkeinkből

Meglepetés a szülőszobán: a nagyinak ikrei születtek

Tízévesek lettek a leghíresebb nyolcas ikrek

Halott apósom üzenete mentette meg a babámat