PETYA ELSŐ A-S LETT! El se hiszem, hogy ilyen nagy már, pedig de! Augusztus végén volt egy előszülői az osztályteremben, amin ismertettek pár fontosabb dolgot. Az osztályterem a lépcsőn felérve jobbra található, az ovi pedig balra – minimális a távolság a kettő között. Korán szoktunk beérni Petyával, így az a szabály, hogy az osztályterem melletti padokon átöltözés, cipőváltás, majd a tanítás kezdetéig az ovi zsibongójában gyülekezés. Onnan kísérik át őket a teremhez, 8 óra előtt.

Mintha mindig is így működött volna ez a dolog - Petya egyszer sem tette szóvá, hogy miért is nem a megszokott helyre, az oviba megyünk, hanem egy másikra, újra… Az osztályhelyiség: kicsi tanterem igazi táblával, amire krétával írnak; még kisebb, igazi iskolapadokkal és kisszékekkel, a padokon rajta már a gyerekek nevei (mostanra már a RÉGI óvodai jelek is mellé kerültek)! A szekrények polcain játékok, a sarokban kis szőnyeges rész babzsákfotellel… Egyszerűen alig tudom felfogni, hogy itt vagyunk! Mit fognak csinálni? Hogyan? A terem ajtaja előtt van egy kis folyosó, ahonnan a gyerekek mosdója nyílik. Másik oldalt kis polcos szekrények akasztókkal, cipőtartós résszel sorakoznak. A nevek (jelekkel együtt) itt is ráírva…

Próbáltam összeismerkedni a többiekkel. Az a lényeg, hogy Petyát szinte mindenki ismeri és szereti, és ettől jobb indulási alap nem is lehetne! Aranyos, fiatal, lelkes tanító nénije van, egy délutános fiú segítséggel és egy lány asszisztenssel. Heten vannak egy osztályban, közülük hárman az itteni oviból jöttek, a többiek külsősök, és összesen három Downos van a csapatban. Van egy szintén Downos, Petyához tök hasonló kisfiú is. Mind a ketten szeretnek a szájukban turkálni, azt hogy Nem! tökéletesen használják, de más szót nem nagyon; az apukájuk nyakában ülni és apa fülébe, fejébe kapaszkodni az egyik kedvenc elfoglaltságuk, és még ugyanazt a mesét is szeretik.

Elmondták, hogy kétszer fogják járni az elsőt. Az idei első félévben a csapattá kovácsolódás és az önállóságra nevelés továbbfejlesztése a kitűzött cél. Ez mit is jelent? Tanítani őket az egyedül öltözésre, fogmosásra, az önállóbb evésre, mosdóhasználatra… Itt is kaptam tanszerlistát – azt hittem rosszul látok! Háromszög alakú, vastag ceruzák – színes és grafit, irtó vastag ecset (22-es!), papírok, ragasztó, olló… Na, igen, olló… Amikor megvettem, direkt olyan helyre mentem, ahol tudtam, hogy kapok egy kis segítséget. Milyen olló legyen, anya? Egy ujjas vagy több ujjas? Jobbos vagy balos? Kisebb vagy nagyobb? Pár mondatban összefoglaltam, hogy milyen is Petya, így sikerült kiválasztani az egyiket.

Mint általában tanévkezdéskor, most is kellett szakorvosi igazolás, hogy pépes kaját eszik, és kérjük az iskolát (ételszolgáltatót), hogy biztosítsák ezt számára. És elérkezett a nagy nap, szeptember elseje! Mintha nem is lett volna a nyári szünet, indultunk el az első tanítási napra szép ruhában, mert akkor volt az évnyitó is, kis, kék hátizsákkal a vállain – így, a harmadik hétre jutottunk el oda, hogy már nem reklamál, hogy fel kell vennie! Sőt, már keresi is indulásnál, és odaérkezéskor ügyesen le is veszi és odaadja nekünk. Általában a váltóruhák, pelenkák meg az uzsi szokott benne lenni – nagyon könnyű. De hát, aki iskolába jár, annak táskájának is kell lennie!

Az első héten csak fél napot, ebéd utánig voltak bent, hogy szokják az új helyzetet. Csütörtökre úgy ítéltük meg a tanító nénivel együtt, hogy nyugodtan maradhatnak már egész napra. És ez azóta is így van. Jól érzi magát az új társai között, így a reggeli bemenetellel sincs probléma. Az látszik, hogy estére rendesen elfárad – irtó gyorsan alszik el… Itt, az 1. a-ban már nincs délutáni pihenő. Aki mégis szeretné, eldőlhet a játszósaroknál egy kicsit, vagy ahol gondolja, de ágyakat már nem visznek be.

Egyik délután, mikor Andi ment érte, mesélte, hogy várnia kellett a portásfülkénél. Pár perc múlva jöttek le az 1. a-sok a lépcsőn. A pedagógus elöl, a gyerekek mögötte kettes sorban, egymás kezét fogva, szépen, ügyesen. Petya észrevette, hogy ott van Andi, de nem ugrott ki a sorból, hanem megvárta, amíg leérnek, és onnan ugrott Andi nyakába, nagy vigyorral az arcán.

Pankuci

A SZERZŐ TOVÁBBI ÍRÁSAIBÓL...

Anya, ebben az újságban pucér nénik vannak!

Szégyelli Down-szindrómás öccsét a fiam?

Ő is ugyanolyan gyerek, mint mi...