„Bőrdarabkás főzelék, agyvelőből készült lebbencsleves” a menzán, de vajon mit esznek azok a gyerekek, akik otthonról visznek ebédet?

Evetke a lányom osztálytársa. Fantáziái szerint egyik nap bőrös főzi, másik nap agyleves van az iskolai menüben. A lányom nem eszik ott (nem ezért), már lassan egy éve. A többség viszont még mindig befizeti a gyerkőcöt, a hátborzongató menük és az egy-két falatos kóstolgatás, majd a hullaéhesen hazaeső egyedek ellenére is.

Előbb vagy utóbb szinte minden szülő szembesül a kérdéssel, hogyan is biztosítsa gyermeke egészséges és tápláló étkezését az iskolában. Vagy legalább azt, hogy valamit egyen az a gyerek egész nap! Mi történik akkor, ha a menzás ételek nem felelnek meg a gyerek ízlésének, vagy éppen egyéb okokból jobbnak látjuk, ha otthon készített ebédet / hidegcsomagot visz magával? Miközben egyre komolyabb szabályok vonatkoznak a közétkeztetésre, sok helyen még mindig állandó vita tárgyát képezi, hogy mit és hogyan vihetnek a diákok az iskolába. Nézzük, milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik a menza helyett más megoldást keresnek!

Az elmúlt években az iskolai menzarendszer jelentős változásokon ment keresztül. Egyre szigorúbb előírások szabályozzák, hogy az iskolakonyhák milyen alapanyagokat használhatnak, hogyan kell változatos heti menüket összeállítaniuk, és hogyan igazodjanak a különböző korosztályok táplálkozási igényeihez. A sótartalom csökkentésére például nagy hangsúlyt fektettek, kezdetben azonban ez az intézkedés komoly elégedetlenséget váltott ki. Sokan úgy érezték, hogy az ételek élvezhetetlenné váltak. Idővel azonban a konyhák kitapasztalták, hogy ízletes fogásokat is lehet alkotni kevesebb sóval – bár a menzai kínálat minősége még mindig változó. 

Ehhez társulnak az egyéb szempontok is, mint a speciális diéták és ételérzékenységek figyelembevétele, ami további kihívást jelent mind az adott intézmény, mind az érintett gyerek szempontjából. Egy ételérzékenység esetén csomagolni sem olyan könnyű, illetve az összes közös étkezés, buli, születésnap, farsang idején nagyon oda kell figyelni, nehogy elfogadjon valami olyasmit a gyerkőc, ami komolyan árthat neki.

A menza ára országosan jelentős eltéréseket mutathat attól függően, hogy egy városi vagy épp egy kisebb településen lévő iskoláról van szó. Míg az egyszerűbb helyeken akár 10 000 forintba is belefér egy havi étkeztetés, máshol ez az összeg elérheti a 20 000 forintot – egy olyan menüért, amelyet a gyerek általában meg sem eszik. Gyakori panasz, hogy nemcsak az ízek vállalhatatlanok, de az adagok mérete is kevés. A mi iskolánkban például ugyanannyit kap a kis elsős és a kétméteres gimis is, tenyérnyi főzeléket egy kis feltéttel. És bár a szabályok szerint az ételeknek megfelelő arányban kell tartalmazniuk különféle tápanyagokat, a gyerekek gyakran arról számolnak be, hogy az ebédből farkaséhesen állnak fel.

Azok, akiknek nincs lehetőségük ebéd után hazatérni, hogy otthon egyenek, kénytelenek mást kitalálni. Legyen szó szendvicsről, péksüteményről vagy termoszban hozott házi készítésű fogásokról, a szülők kreativitásán és a tanárok rugalmasságán múlik, mi kerülhet az iskolatáskába.

Vihet-e mindenki saját ételt? 

Ez az egyik legnagyobb vitát kiváltó kérdés. Egyes intézmények megengedik, hogy a gyerekek otthonról hozott ebédjüket az iskolai ebédlőben fogyasszák el – feltéve, hogy nem igényelnek külön hűtést vagy melegítést, amelyet az iskola nem biztosít. Más helyeken akár mikrót és hűtőt is a diákok rendelkezésére bocsátanak, sőt, névre szólóan tárolhatják az ételeiket. 

Azonban sok iskola szigorúbb szabályokat alkalmaz. Van, ahol kifejezetten kikötik, hogy az intézmény nem vállal felelősséget a hozott ételek kezeléséért, és nincs lehetőség azok melegítésére. Ilyenkor a szülők különböző megoldásokat keresnek, például hőtartó edényekben csomagolják az ételt, amely órákon át frissen tartja a házi készítésű fogásokat. Persze a leves óhatatlanul kilötyög és kihűl, a szendvics szétnyomódik, a saláta tavasztól őszig összenyakkan, mire a gyerek odaér, hogy megegye, de a szülők állhatatos és heroikus küzdelemmel készítik be nap, mint nap – a reggel még nagyon guszta – fogásokat csemetéjük emeletes dobozkájába. Ezzel a lelkiismeretük azért sokkal nyugodtabb lehet, mint ha a kezébe nyomnának egy kis pénzt, hogy vegyen magának sajtos tekercset a közeli boltban.

Azok a gyerekek, akik egészségügyi okokból különleges étrendet igényelnek – például cukorbetegek, gluténérzékenyek vagy egyéb táplálkozási korlátokkal élnek – szintén jelentős akadályokkal találkozhatnak. Az ilyen diétás étkezések biztosítása ugyanis még kifinomult szabályozás mellett is nehézségekkel járhat. 

Nálunk van olyan kisgyerek az iskolában, akinél sertéshústól mentes étkezést próbálnak biztosítani a szülők. Jobb nem akadt számukra ebben a helyzetben, mint diétás menüt igényelni.  

Az ilyen helyzetek ugyanakkor további feszültségeket szülhetnek, hiszen sok gyerek nehezen éli meg, hogy mást kapnak, mint a társaik. Vannak olyan intézmények, amelyek szinte minimális kompromisszumot sem hajlandóak kötni, ami külön feszültséget, lelki terhet jelenthet az érintett diákoknak.

Bármi is legyen a hunyó – a menzarendszer, az ételek minősége, vagy a gyerek finnyássága –, a lényeg az, hogy minden iskolásnak szüksége van megfelelő táplálkozásra, hogy napközben megfelelően koncentrálni tudjon. A közös étkezés nevelési célzattal is bír, hiszen segíti a gyerekek szocializációját, megtanítja őket az étkezési idő betartására, és közvetetten hozzájárul az egészséges szokások kialakításához. 

Legyen szó menzáról vagy otthonról hozott ételekről, a feladat minden szülő és pedagógus számára az, hogy megpróbálják biztosítani a gyerekek számára a legjobb feltételeket. Végül is, egy jól lakott gyerek a legboldogabb gyerek, nem igaz?

Nálatok hogy van ez? Ételhordó vagy felismerhetetlen menük?

Soósné Fritz Dalma