Autoimmun beteg és egy szívbetegen született kisfiú anyukája vagyok. Két éve szedtem egy gyógyszert, aminek hála elállt az akut vastagbélvérzés, és tarthattam az 50 kilót, illetve ehettem bármit, amit eddig nem...
Akartunk gyereket a párommal. Akkori orvosom is kérdeztem akkor, hogy nem probléma a gyógyszer? Azt mondta, sok kismama szedte gond nélkül, nyugodtan szedhetem. Így az 5. terhességi héten izgatottan vártam a nőgyógyásznál. Addig nem is volt gond, amíg az utolsó tollvonásnál megemlítettem, mit szedek.
Az idős doktor borzalmas hangnemben kezdett velem beszélni. Nem érdekelte, miért, se a papírom, semmi, annyit mondott:
„Van egy hete eldönteni: a gyerek vagy a gyógyszer!”
Ezzel végzett velem, kérte a következő pácienst. Akkor mentem tovább feldúltan a sztorival a gasztronómia dokimhoz, aki csak annyit mondott:
„Hát igen, ezt sokan nem értik meg.”
Nem lettem sokkal okosabb, miért mondta. De intézett nekem egy másik nőgyógyászhoz időpontot, amire egy hónapot vártam szabi miatt, így egy helyetteshez mentem el.
Egy szó mint száz, a következő nőgyógyász sem mondott semmit, hogy gond lenne vele, csak továbbküldött genetikai tanácsadásra, onnan kapok majd levelet postán. Ez így is volt. Egy levélben kaptam meg: D kategóriás gyógyszer, s az esélyeket sorolva a szívrendellenességre.
A 12. heti és a 21. heti ultrahangom negatív lett, semmi rendellenességet nem láttak. Teljesen jól fejlődő fiú. A 22. hét végére kaptam időpontot magzati szívultrahangra. Láttak valami szűkületet a szívében. De nem látta a hölgy tisztán, s újra megnézett két nappal később. Hozzáfűzte: szerinte ez nem a gyógyszertől van, hanem genetikai, s kérdezgetett a családomról. Persze sehol senki semmilyen ágon.
Nyugtatott, hogy „korrigálható” a dolog, de azért menjek vissza oda, ahol ultrahangoztak, s beszéljek velük. Ha lehet, még ma!
Így is tettem aznap, ott elmondtam, mi volt, adtam a kardiológián kapott papíromat, vártam. Behívott a nővér s az a doktor, aki azelőtt is ultrahangozott, újra megultrahangozott.
„Ja, igen, tényleg kicsit visszamegy a vér"
- mondta.
Akkor már nyomták is az orrom alá a papírt, körbeálltak: írjam alá, megszakítom vagy nem, azonnal. A levegőn éreztem a nyomást. Kérdeztem: ezt most kell eldöntenem? De tudtam, ez nem fog megtörténni.
Legalább mondjanak valamit, mire számíthatok! De nem tudták. Azt viszont igen: van hat napom, ha meg akarom magam gondolni, hivatalosan addig engedik a beteg magzatok megszakítását, mint megtudtam az akkor adott papíromból, a 23. hétig. Egy sor betegség a papíron, hogy milyen szindrómával lehet ez. Ez protokoll persze, hogy ne legyenek felelősek semmiért. Csak ez számított nekik.
Sokszor visszajön ez a pillanat az emlékeimbe. Mi lehet azokkal, akik ugyanígy, mint én, bementek és eléjük nyomták a papírt? Megijednek, félnek, s nem tudják, mire számíthatnak?!
Az internetet bújtam sorstársakat keresve, s találtam is akik sok biztatást és erőt adtak nekem. Ahogy mondták. Ők nem akartak istent játszani, ahogy én sem.
Mikor visszamentem a második szívultrahangra, már tudtam, mik az esélyek, s mire számíthatok. diagnózis Pulmonalis súlyos valve senosis.
Másnapra már volt időpontom 3D babamozira, s vizsgálatra, ahol szintén minden normális volt, a szívritmusa is. A hölgynek nem jeleztem a szívgondot direkt.
Minden hónapban megnézték, s minden hónapban normálisan fejlődött. Utolsó hónapom már benn töltöttem császárra előjegyezve. Egy egész csapat volt velem, jó kezekben voltam, jó orvosom volt. Még tanulók is voltak benn. Kiemelték s vitték is el egy másik szobába, csak egy gyors mutatás volt. A párom ment velük beöltöztetve. Akkor minden érzés feltört belőlem, s sírtam, így az utolsó félóra, míg bezárták a metszést, altattak kicsit a kérésemre. Fel is keltem, mire végzett, nem éreztem magam nyomottnak. Kitoltak egy másik szobába, s a kezembe adták, hogy „jól van” kicsit a karomban. 9/10 Apgarral egy kis hős 2890 grammal. Majd vitték inkubátorban tovább a GOKI-ba megvizsgálni, csak másnap kaptam vissza. Messze volt tőlem, de biztos helyen, ahol megfigyelték. De nem kellett az életmentő sürgős katéterezést elvégezni.
Másnap már a saját lábamon mentem, látni akarom. A hatalmas fájdalom ellenére is nagy erő volt bennem. Sok segítséget kaptam, hálás vagyok a sok nővérnek s orvosnak a sok segítségért.
Persze sulykolta a védőnő fejjek s szoptassam, de nem akart. Csak elaludt rajtam, mint egy kisangyal. Én nem idegeskedtem ezen, boldogan néztem őt az intenzív üvegfalai közt ülve. Akkor pont kibújt a nap, ránk sugárzott a fénye, éreztem, ez nekünk süt most, s oly meleg volt, hogy megbizsergette a szívemet akkor.
Sok kérdés volt bennem: ez hogy lehet?! Csoda?! A válaszok itt már nem is számítottak annyira. Kellett kettő nap, míg magzati keringésből átállt emberi keringéssé a szervezete. Ennyit mondtak. Akkor látták csak tisztán a szívével mi a helyzet.
Nyolc napot benn voltunk még előtte egy kardiológus megnézte ultrahanggal, míg én lefogtam a kezeit, mert egy igazi sajtkukac volt, s azt mondta:
„Nem kell őt betegnek tekinteni, ezzel sportolhat, mindent csinálhat.”
Így másnap ki is engedtek minket
A cumit belerakták a szájába, s tápszerrel etették, szóval az anyatejet csak fejve fogadta el, de így sokáig nem volt elég. A nővérek beállították a gyerek etetését. Így otthon is mindig időre magától felkelt enni. Ez a mai napig megmaradt. Óra pontosságra kell este s reggel. A bal szemén colomoba iridissel született, s egy tűzfolttal azon a szemhéján, ami el is tűnt neki idővel. Havi szinten megyünk ellenőrizni a pulmonalis billentyűjét. Halk zörejt hallani mellette. Közepesen zár a billentyű, a növekedéssel ez változhat, de ki is nőheti ezt a dolgot. Reménykedünk minden hónapban, s imádkozunk.
Hipotón is volt kicsit, tornázunk a mai napig, de ez már egy másik történet...
12 hónapos fiú, aki erős, gyors, sokat eszik, és soha nem gondolná az ember, ha ránéz, hogy van is valami vele. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy isten útjai kifürkészhetetlenek.
Stefan az én hősöm. ️Minden szívbeteg gyermek egy igazi kis hős!
Lena
