Lakodalmat háznál tartani  nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem

Ébredés után azonnal a telefonomért nyúltam. Időjárás. Azt már szemüveg nélkül is láttam, hogy egész napra a kis esőfelhős piktogramokat írja ki a nyomorult app!

Kicsit megborultam az információtól, és halkan anyázva kászálódtam ki az ágyból. Az ablakból pont ráláttam a BOLDOGSÁGKAPU nevezetű izére, amit a „gyerek” (az én 24 éves „kisfiam”) saját kis kezeivel fabrikált, és előző nap tették fel rá a borostyánt meg a szalagokat.

Egész héten gombóccal a torkomban nézegettem az előrejelzéseket, ami kb. óráról-órára változott a mai napot illetőleg. 26 fokkal, és ragyogó napsütéssel kezdte, erre tessék! Kövér esőcseppek bámulnak a képembe pimaszul.

Mennyivel jobb lett volna a másik helyszín! Igaz, ott csak szeptember végén lett volna hely, de legalább tetővel a fejünk felett! Aztán jött nekik ez az ötlet. Háznál. Kezdetben pofonegyszerűnek tűnt az elképzelés. Kiürítjük a kocsiszínt, annak van két oldala, meg teteje. Megesszük az ételt, aztán széthúzkodjuk az asztalokat, és lehet mulatozni. A családi tanyán lesz. Kész. Pont. A többi dologgal csak menet közben szembesültünk.

A kocsiszín. Azt előbb ki kell pakolni! Az évek alatt odahalmozott cuccokat szétválogatni, átnézni, kidobni. Mivel nem lett volna ildomos kizárólag a háziakat terhelni ezzel, az ifjú pár és mi is hétvégéken át rendeztük a helyszínt.

Aztán, hogy egy darab vécé van. Egy pottyantós. Nos, arra a nagyérdemű násznépet ráültetni, háááát… Oké, béreljünk ToiToi-t. Igen ám, de fesztiválszezon van, ez nem olyan egyszerű. Végül több órányi telefonálás után azért sikerült céget találni.

A násznép létszáma. Csak a szűk család, és néhány barát. Viszont nálunk a legszűkebb család is közel harminc fő, így szempillantás alatt ott tartottunk, hogy hetven ember. Ennyien viszont nem férünk el a kocsiszínben! Akkor vegyünk hozzá még sátrat!

Áram! Ohhó, napkollektor van, az meg véges számú hűtőt bír csak el (egyet!). Akkor egy hűtőautó! Igen ám, de mint írtam, fesztiválszezon van! Így autó sem terem minden bokorban. Ez bizonyult a legnehezebb feladatnak, ismerős ismerősén keresztül sikerült egy autót megkaparintani.

Végül aztán összeállt minden, csak éppen az időjárás készült betartani.

Szóval keltünk, mert 7-re ígérte magát az ifjú pár. Jönnek dekorálni, meg az utolsó simításokat megejteni. Libbentek a terítők, akasztódtak a girlandok, a fényfüzérek, rendeződtek a virágok.
Az előző héten megvásárolt 50 szalmabálából sajnos nem készült padsor az ámuló násznépnek. Ki is akarna a szabad ég alatt, esőben ücsörögni, míg ezek egybekelnek!? Néhány szalmakanapé került csak be az egyik sátorba.

Vasalás. Egy ing, két ing, öt ing… hányan vannak még ezek? Kettes számú magzatom kitalálta, hogy összeöltözik az öccseivel. Csak kb-re sikerült megvalósítani, még ingből sem kaptunk három tökéletesen egyformát, de így is roppant helyesek lettek.

Aztán az egyik fordulóban összefutok a menyasszonnyal. A saláta? Lett azzal valami?
Hát, passz, de add, megcsinálom! (A szakács hozza készen az ételt, mi csak egy vegyes salátát vállaltunk be.) A vendégeket kettőtől hívtuk, lassan érkeznek az első autók, én még a kitérdelt tréninggatyómban tépem a leveleket. Legifjabbam nem túl partner benne, az alvása is nyúlfarknyira sikerült, azóta meg csak bömböl, ha nincs kézben (leginkább az enyémben lenne). Saláta kész, én még mindig tréningben rohangálok, emberemet berángatom, segítsen öltöztetni az aprónépet. Aki puccban, az kifelé!
Nem, nem érdekel, hogy esik az eső!

Három óra, mire mindenki klakkban-frakkban. Tíz percet adok magamnak összekészülni. Zuhannyal. Sikerül megugrani a szintidőt, még vigyort is festek az arcomra.
Megyek a vendégekhez. Abban a pillanatban konstatálom, hogy már nem esik az eső.

Várjuk a menyasszonyt. Jönnek is a menyasszonyi autóval (menet közben lelépett átöltözni, egy közeli szálláson béreltek szobát), nyomja a dudát, ő vezet. Vagány kiscsaj, az biztos! Fülig érő mosollyal pattan ki az autóból. Abban a pillanatban kisüt a nap!

A boldogságkapunál megkezdődik a szertartás.

Körbesandítok. Többeknek fátyolos a tekintete. Nekem is rázkódik a vállam, mivel életem értelme hozza a szokásos formáját, és időnként egy-egy szóval kommentálja az eseményeket a fülembe. Az anyakönyvész pont jó. Nem túl hosszú, nem túl rövid, nem túl giccses.
Csattannak a csókok, aztán az immár szikrázó napsütésben elkészül vagy kétszáz fotó.

Megüljük a malackák földi maradványai felett a tort, a szakács remekelt, mindenki odáig van az ízkavalkádtól. Aztán indul a buli. Az eső is szemerkél ismét, de ez már nem zavar senkit. A fentiek teljesítették a kívánságot. Az apróságok /van belőlük vagy 20!/ szép egymásutánban dőlnek ki. Némelyiket sikerül ágyba tuszkolni, a többiek a bálákból rögtönzött alkalmatosságon horpasztanak. Kettőkor végül fellövik a pizsit, a társaság kornyadozik, ráadásul a srácok reggel könyörtelenül ébresztőt fújnak.

Másnap aztán bontunk. Pakolunk. A kaput is. Már nincsen rá szükség, mert a boldogság a szívekbe költözött.

Borsoly
 

Esküvő-témában itt írtunk még...

Kifeküdtek a gyerekeim az esküvőn

Ararexia - őrült fogyás az esküvőig

Titokban, a Facebookon szervezte az esküvőnket a férjem

Egy hétig kocsmáznak az örömszülők Albániában

Szingliknek szerveznek esküvőt Japánban