szülés kismama terhesség Norbi Réka Tünde

A "fitneszguru" nőket gyalázó értékrendje nem most alakult ki, már évekkel ezelőtt kifejtette véleményét a nőkkel kapcsolatos elvárásairól. Bár a napokban botrányt kirobbantó videójában hangsúlyozta, hogy nem a szülés után a nőkön maradt súllyal van gond, hanem az évek alatt felszedett kilókkal, ez a régebbi, most előkerült videó egész másról árulkodik.


Ez a hét a "fitneszgururól" és családjáról szólt a magyar médiában: Norbitól megtudhattuk, hogy minden házassági problémát mi, súlyfelesleggel küzdő (ti. igénytelen) nők okozzuk, mert a mifélénket nem kívánja meg a párja, emiatt lesz vége a házasságunknak, és a gyerekeink is miattunk maradnak árvák. Menjünk egy kicsit vissza időben.

Ebben a korábbi videóban az autóban Norbi és Réka első gyermekük születésének körülményeit idézik fel. Norbi meséli, hogy megszületett Lara, és ő elindult kis családjáért a kórházba. Nagyon ügyelt arra, hogy megadja a módját, e jeles esemény vasalt nadrágot, inget, nyakkendőt (és béemvét) kíván, így érkezett meg, meséli.

„Réka már elkészült, Chanel Mademoiselle illat, rakott, pöttyös miniszoknya volt rajta, barna, izmos, gazella, szőrtelen, fényesre krémezett lábai, alatta egy gyönyörű, 12 centis magas sarkú, fekete cipő. Rajta volt egy ilyen kötött felső, amiben eeekkorák voltak a mellei, gyönyörűen meg volt mosva a haja. […] Ott volt az orvos, a védőnő, és a többi kismama, akik hazabocsátásra vártak Rékával együtt. A többi kismamát úgy képzeljétek el, hogy úgy néztek ki, hogy ilyen pizsamákban, ilyen zsákruhákban ültek ott, nagyon-nagyon zsíros, loncsos, fölnyírt hajjal, ragyásan, felpüffedten, sápadtan, és roppant fájdalmakkal teli depressziósan, pedig egyszerre szültek a Rékával.”

A "fitneszguru" aztán teljesen felháborodva meséli el, hogy a loncsos kismamák majdnem megölték a szemükkel imádott feleségét:

„Olyan utálatot kaptál, olyan gyűlöletet, mit keres itt ez a modell vékonyságú ribanc – ezt láttam a szemükben” – mondja.

„Pedig csak annyi volt a bűnöm, hogy nem híztam el a terhesség alatt, boldog voltam és szerelmes a családomba” – teszi hozzá Réka.

A végén Norbi elárulja azt is, hogy ő azért szereti a feleségét 17 év után is, mert egy bomba nő, és még mindig így néz ki. 

Így látja egy anyuka:

„Más is szokott hajat mosni, más is borotvál lábat, de úgy gondolom, hogy egy szülés után, amikor mennek haza a babával, csak annak jut az eszébe, hogy talpig sminkelve várja a férjét, aki anélkül képtelen elfogadni magát, és a párja sem fogadja el úgy, amilyen! Szerintem ezen nem vigyorogni kellene, hanem sírni! Hogy még egy baba születésekor is azzal kell foglalkozni, hogyan nézel ki! Szánalmas!”

Ne felejtsük el: Réka a testéből él. Neki fontos, hogy szülés után is kifogástalan legyen a kinézete. Egy átlag anyukának viszont más a prioritás, nem a szexi külső. Mi is ezzel a baj?

Tünde

Ui: Egy másik posztban kifejtem majd részletesen, hogy három gyerek után hogyan látom a szülés utáni időszakot, az elvárásokat és a megfelelési kényszereket.

Olvass még gyermekágy témában!

Megszülni sem voltam képes, etetni sem tudom

Úgy éreztem, nem szeretem eléggé a kisbabámat

Szülés után hat hétig az anya az utolsó

A kórház mosdójában zokogtam, hogy milyen béna anya vagyok

Császármetszés után kínszenvedés a gyermekágy