Az első hetek
Az első hetek rendkívül nehezen teltek. Rendkívül frusztráló volt, hogy egész álló nap vagy egy gyerek csócsálta a mellem, vagy mellszívóval nyúztam. Mindig kapkodva ettem, és a zuhanyzásra szánt idő luxusnak tűnt. Hulla fáradt voltam. Éjszaka 1 körül és 5 körül ébredt a baba. Tudtam róla, hogy a babák nem aludják át az éjszakát, fel is készültem rá elméletben, de a gyakorlatban ez baromi nehéz. Nem az volt a baj, hogy fel kellett kelni, hanem hogy egy órán keresztül kellett a félhomályban ücsörögni, és koncentrálni arra, hogy ne aludjak el. Szerencsére csak 5-6 hetet kellett így átvészelni. Utána a baba fél 11-től fél 6-ig aludt, ami már egész normális pihenést tett lehetővé számomra is.
Ha valahova el kellett mennünk, akkor állandóan ki kellett számolni, hogy etetés után gyorsan büfiztessük a babát, felöltöztessük, betuszkoljuk a hordozóba, felöltözzünk mi is, berakjuk a kocsiba (és még szerencse, hogy nem a BKV-ra), elinduljunk, bevásároljunk/odaérjünk a dokihoz és sprinteljünk haza, hogy ismét kezdhessük az etetést. Ráadásul azt is ki kellett találni, hogy a baba hol aludjon el, mennyit tud pihenni, hogy ne legyen nyűgös. Minden kiruccanás kicsit olyan volt, mintha startpisztollyal jeleztek volna kezdéskor. Kész tortúra volt minden kimozdulás.
Az első pár hétben a tejtől ekcémás lett a baba bőre, illetve bekoszmósodott a haja. Babaolajjal és fogkefével próbáltunk szabadulni a rendkívül ragaszkodó koszmótól, és krémmel az ekcémától, de szegény kisfiú elég ijesztően nézett ki.
Érdekes jelenség volt az első egy hónapban állandóan jelentkező izomláz. Többé-kevésbé edzettnek tartom magam, de az első hetekben állandó izomlázzal küzdöttem a vállamban és a lábaimban. Rengetegszer kellett masszírozni, mert teljesen beálltak az izmaim attól a 4 kilós kis krumpliszsáktól, akit legalább napi 3-4 órán keresztül a vállamon kellett cipelnem.
Az is nehéz volt, hogy megtanuljuk megfejteni a baba sírásait. Üvöltött, ha tisztába tettük, ha éhes volt, ha fáradt volt, ha fát valamije, vagy csak úgy. Mi pedig teljesen tanácstalanok voltunk, hogy mikor mi a baj. A szűk családi körünk, a babához maximálisan alkalmazkodva, eljött meglátogatni bennünket, és a barátok is folyamatosan érdeklődtek a hogylétünk felől. Megmondom őszintén, hogy az első pár hétben ez annyira hiányzott nekem, mint púp a hátamra. Sosem volt időm semmire, mindig pont akkor hívtak, mikor üvöltött a gyerek, vagy büfiztetnem kellett volna, vagy épp pelenkát cseréltem. Nem mindig vettem fel, de akkor előbb-utóbb vissza kellett hívnom az illetőt, amire megint nem volt időm. Mindig úgy éreztem, hogy szélmalomharcot vívok a teendőkkel.
Én azt gondolom (így utólag persze!), hogy az első hat hét a leghúzósabb időszak a babával. Nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy ez a gyermekágyi időszak. Szerencsére rengeteg segítségem volt a család részéről. Főztek ránk, kivasalták a ruháinkat, a férjem pedig rengeteget segített a háztartási munkában és a baba körül, de még így is nagyon kilátástalan volt néha az egész. Nehéz volt megszokni, hogy az alapvető szükségleteimet is csak sokára, nehézkesen tudom kielégíteni. Kellett egy kis idő, mire tudomásul vettem, hogy mostantól egy darabig nem megyek el oda, ahova akarok, akkor, amikor akarom. Hogy nem ehetek vagy épp pisilhetek akkor, amikor kell. Hogy először a gyereket kell ellátni, utána a háztartást, utána a férjemmel sem árt foglalkoznom, ha még szeretném, hogy egy darabig a férjem maradjon. Majd ha mindezekkel végeztem, és van még erőm, akkor magamra is szakíthatok időt. Nem panaszkodhatom, mert sok segítségem volt, de az első hetekben kicsit át kellett magamban hangolni ezeket az érzéseket. Az idegállapotom továbbra is labilis volt. Még mindig nagyon gyakran elsírtam magam, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy rettenetes anya vagyok.
Hasfájás
Amikor már kicsit belerázódtunk a dolgokba, a baba életének 3. hetében, beütött a krach. Kezdődött a hasfájás. Lefektettem a gyereket az egyik este aludni, és épp mentem volna aludni, amikor éjfél felé elkezdtet sírni. Bementem, megetettem, elszunnyadt, leraktam, majd 5 perc múlva újrakezdte. Próbáltam ringatni, sétálgattam vele, de semmi nem használt. Visszaraktam az ágyba, és 5 percenként bementem megnyugtatni. Gondoltam hátha elmúlik, de semmi. Kettő körül felkeltettem a férjem, hogy csináljon valamit, mert lövésem sincs, hogy mi a baja a gyereknek. Nála bukott egy nagyot, büfizett is, és egy kicsit megkönnyebbült. Leraktuk, de ismét üvölteni kezdett. Hajnal fél5-ig tuszkoltam a szájába a cumit, mert ez egy kicsit megnyugtatta, és végül el tudott aludni. Végül neki is lemerültek a telepei.
Másnap szomorúan konstatáltuk a tényt, hogy nem úsztuk meg a dolgot, hasfájós lett a baba. Utánajártam a neten a témakörnek, elolvastam, hogy mitől lehet, milyen megoldások vannak rá. Beszereztünk szirupot, és minden étkezés előtt adtunk neki, mert úgy gondoltuk, hogy a pocakjában felgyűlő gázok okozzák a problémát. Próbáltuk hosszasan büfizetni. Ha nagyon üvöltött, akkor lajhárként lógattuk le a karunkról. Próbáltam az étkezésemből is kizárni minden K-betűst, aprómagvas gyümölcsöt, tejterméket, narancsot, egyszóval mindent, amire valaha azt írták a neten, hogy pocakfájóssá tehet egy babát. Ezek a dolgok kicsit megnyugtatták, de ha fájt, akkor fájt, és nem segített semmi.
Egy idő után persze kitapasztaltuk, hogy vagy a bent ragadt büfi a probléma forrása, vagy a kakitól nem tud megszabadulni. Ezekre megtaláltuk a megfelelő pózokat, forgattuk körbe-körbe a gyereket, vállra feltettük, karról lelógattuk, ölben tartottuk. Valamit segítettek, de csodát nem tettek. Pár hét után kipróbáltuk a Bio Gaia nevű dolgot. Nekünk leginkább ez segített, mert ettől könnyebben ment a kakilás, ami a bajok fő forrása volt. Ez azért sokat segített, meg az, hogy telt az idő. Ahogy a baba gyomra fejlődött, egyre kevesebbszer üvöltött órákon keresztül. De azért eléggé frusztráló időszak volt. Mivel azt olvastam, hogy három hónapos korra általában elmúlik a hasfájás, így a végeláthatatlan üvöltések közepette, sokszor számoltam a napokat, hogy mikor lesz már vége. Azután amilyen hirtelen jött a baj, olyan hirtelen el is múlt a 10. hét környékén.
Folyt. köv.
Niké
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
