A szülésemet követő időszak úgy kezdődött, hogy a három nap kórházi lábadozás alatt öt órát aludtam összesen. Szörnyen kimerült voltam, vasárnap aztán hazaengedtek a kórházból, aminek nagyon örültem, de aztán úrrá lett rajtam valami szörnyű szorongás, lehangoltság.
Imádtam a picimet, de valahogy percenként sírni akartam, szoptattam a picit és fölötte zokogtam, holott a legcsodálatosabb dolog történt velem, velünk. Teljes lett az életünk ezzel a kis csöppséggel. És mégis valami nem volt kerek.
Arra gondoltam, hogy biztos a hormonok, majd elmúlik, de eltelt egy hét és semmi változás. Éjszakákat átsírt a baba, ettől fáradt voltam, és a szorongás sem múlt, nap közben zombiként éltem, és percenként sírni tudtam volna. Bűntudatom volt, hogy esetleg nem szeretem eléggé a babát, haragszom rá valamiért. És szép lassan, ahogy teltek a napok és én nézegettem a lapos hasamat a tükörben, rájöttem, hogy mi áll a szorongás hátterében.
Azt a 9 hónapot sirattam, ami 5,5 óra alatt elszállt. Már nagyon vártuk a pici érkezését, de mégis egy korszak lezárult az életemben, az a 9 hónap, amíg bennem fejlődött a pici, amíg bent óvtam és vigyáztam rá. A szüléssel úgy éreztem, hogy egy darabot kiszakítottak belőlem, hogy mintha elszállt volna valami, ami az enyém volt. Hiába volt fizikailag ott a baba, az elmúlt 9 hónap elmúlását, és végét nagyon nehezen éltem meg. És miután megértettem, hogy mitől vagyok levert, elkezdtem jobban odafigyelni a babára, örülni a kis grimaszoknak, annak, hogy apa mennyit foglalkozik vele, és hogy ennek a csöppségnek én adtam életet.
Aztán ahogy teltek a napok, a szorongás is alábbhagyott. Sírdogáltam így is, de az inkább már a kimerültségtől volt, úgy gondolom. Ezt csak azért írom le, mert tapasztalatom szerint ezekről ritkán beszélünk, mert a társadalmi elvárás az, hogy friss anyaként rózsaszín felhőn úszkáljunk. De ez szerintem nagyon kevés nővel esik meg, és ezt nem is szabad szégyellni. Igenis nehéz feladat anyává válni, és fárasztó is, így nem csoda, hogy néha úgy érezzük, kicsúszik a lábunk alól a talaj. És csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, aki ilyen helyzetbe kerül, hogy beszéljen róla barátaival, családjával, és sokkal egyszerűbb lesz átvészelni az első napokat, heteket.
Hálás vagyok az orvosomnak, aki kiváló szakember és a szülésznőmnek, aki óriási segítség volt az egész szülés alatt, a férjemnek, aki a terhességem alatt is és a szülés alatt is végig fogta a kezem, és együtt éltük meg ezt a csodát. Sok sikert és nagyon jó egészséget kívánok mindenkinek.
E.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
