koronavírus digitális oktatás anya munka és tanulás

Alapjában véve elégedett vagyok a digitális oktatással, nálunk a tanárok többsége szuper munkát végez. De sajnos vannak olyanok is, akik úgy érzik, az ő tantárgyuknál nincs fontosabb. Történt valami, ami kicsit kibillentett, mert úgy érzem, eljött az a pont, amin túl nem vagyunk terhelhetőek. Öt kisgyermek anyukájaként elmesélem a helyzetet.

Mi vagyok?

Azt hiszem, a mai volt eddig a legnehezebb karantén-nap. Az iskolás fiaim mind olyan feladatot kaptak, hogy nagyon igényeltek volna, az ovis pedig úgy döntött, hogy ő is szeretne egy kis figyelmet kapni, a kisbabám full nyugtalan volt, összesen háromszor vagy négyszer fél órát aludt egész nap. Iszonyatosan elfáradtam.

Aztán este jött egy email az egyik gyerek TECHNIKA tanárától, hogy eddig még egy házit sem küldtünk vissza, és fogjuk már fel, hogy „itt mégiscsak oktatás folyik”. Még fogalmazom a választ, de gyakorlati tanácsot mindenképpen fogok kérni, hogy vajon mit kéne jobban csinálnom, hogy az is beleférjen.

Három iskolást koordinálok (akikből egy SNI, tehát az iskolában is háromnak számít egymaga és okkal), három számítógépen. Van, akinek discordon van órája, van, akinek zoom-on, van akinek hangouts-on. Van, akinek emailben küldik a meghívót, van, akinek nem. Használunk google classroom-ot, gmailt, google drive-ot, van learning apps, sutori, padlet, redmenta, youtube videók vannak (amiket csak trükkösen lehet elindítani, mert 13 év alatti gyereknek csak youtube kids-et engedélyez a google, de az Magyarországon nem elérhető), van sok minden, amit én kapok Facebookon, az egyik gyerekemnek a héten power point prezentációt kell készítenie, úgy, hogy egy hónappal ezelőtt még számítógép közelében sem járt.

Ja, és miközben ezt írom, kaptunk még egy levelet, hogy hittanból sem adtuk le a feladatokat (amiket amúgy KRÉTÁBAN adtak fel, és azt aztán már végképp nem nézem). A feladatok leadása úgy néz ki, hogy lefotózom, beforgatom, ha nem jól áll, átküldöm a gyerek emailcímére, onnan feltöltöm a drive-jára, onnan megosztható linket hozok létre, amit beillesztek a feladathoz, mint csatolmány, és ezt minden egyes feladathoz, mind a három gyereknek. Van olyan feladat, amihez 5-6 képet kell így feltöltenem, napi 20-30 képről beszélünk.

Közben a védőnő helyett nekem kéne kitölteni a havi státuszt, hiszen ő sem jön ugye házhoz, és már rám telefonált, hogy mikor tudom küldeni, mert már nagyon kéne. De főzzek ebédet közben, cseréljek pelenkát, altassak, foglalkozzak az ovissal, és figyeljek oda arra is, hogy a férjem dolgozik, tehát ne legyen hangzavar, és a gyerekek ne hozzá menjenek, ha kérdésük van, de az sem ártana, ha nem térdig járnánk a koszban.

Az edzéseket is online kapjuk, konkrét feladatleírás nélkül, tehát azt is én találom ki, hogy pontosan mit csináljanak és vezényelem le a dolgot heti három-négyszer. A gyerekeim pedagógusainak messze túlnyomó többsége jófej, és érzi a szitut, bár közel csont nélkül sikerül leadnunk a dolgokat, de nem értem azt a keveset, aki ilyen szinten nem látja át a helyzetet.

Értem én, hogy oktatás. Osztályozza az első pár hónapot, vagy tudomisén, de ezt így nem lehet. Nyilván mi vállaltuk az öt gyereket, de ez most egy gyerekkel is nehéz szituáció. Nem értem a rugalmatlanságot, és kicsit vacakul esik a kioktató hangnem, mintha nem törődnék a gyerekeimmel, vagy nem lenne fontos, hogy a feladataikat megcsinálják, mikor ők is totál odateszik magukat, és tényleg a feladataik nagy része csont nélkül megvan. Valóban, technikát és hittant nem adtunk le mindegyiknél. (Amelyik gyereknél nem adtunk le technikát, vele is festettünk, pufi festéket is csináltunk, sütöttünk, millió olyan dolgot csináltunk, amit be lehet tudni technikaórának...) Nem is értem, mit várnak el. Egyszerre tanítok három évfolyamon, vagyok óvónő, dajka és kisgyermekgondozó. Fejlesztőpedagógus, edző, nyelvtanár, minden szakos tanár, szakácsnő, védőnő, takarítónő, anya, feleség és HULLA FÁRADT.

egy anya

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Járvány: "Odamentem volna, ahol élni és halni akarok"

Digitális oktatás - egyest kapott a gyerekem tesiből

Te sem tudod tanítani a gyereked? Nem a te hibád!

Vagy a vírus csap agyon, vagy én a gyerekeimet

Maradj otthon, nézzé' tévét! Vagy olvass!

Home office: ha ovisod van, megszívtad

Koronavírus: Ne a félelmet mutasd a gyermekednek

Egyszerre szakadt rám minden, és a padlóra küldött

KORONAVÍRUS CIKKEK EGY HELYEN ITT>>>