35. hét

A 35. hét első napja ismét nyugiban telt, ahogyan már írtam, a tisztaság kellős közepén. Apa-lánya programok mentek egész nap lakáson kívül; én már nyugodtabban, trash videókat nézve anyaságról, celebekről - tiszta agymosás kategória. Elindítottam az ebéd témát is, de nem sikerült végigvinnem a folyamatot, hát ez is a férjemre maradt. Elolvasgattam, mit írnak a 35. hétre a kismama-baba oldalak, és élveztem, hogy kedvemre való zenét bömböltethetek, nem feltétlenül a Hétpettyes katicabogárka és az Egyszer egy királyfi megy végtelenített verzióban. Bár ez utóbbi nekem is jólesik sokszor, nem is tudom, talán a gyerekkoromra emlékeztet.

Másnap már munkanap, aznap érkezett meg anyám a fővárosba úgy, hogy akkor hosszabb időre rendezkedik be. Bérletet is vett, hogy tudjanak a gyerekkel jönni-menni, és ha befektetnek, akkor akár délelőtt is jöhetnek majd látogatni, nem kell apát megvárni az autóval délután. A lányunk természetesen ismét megmakkant, hogy itt van a mamikája, és még nagyobb elhatározással offolta a délutáni alvást. Kezdek beletörődni, mert napja válogatja, hogy a délutáni alvás nélkül este mikor dől ki. Persze hamarabb, mint általában, nyolc és kilenc között bármikor. Azt nem szeretem csak ebben a helyzetben, hogy sokszor már hétkor nagyon nyűgös, és alap dolgokat bojkottálni akar. Ezért néha már hat után megfürdetjük, hogy utána még legyen ereje enni, pláne fogat mosni. Aztán persze jó, hogy esetleg már fél kilenctől csak ketten vagyunk fenn a férjemmel, és az utolsó ilyen estéket ki tudjuk használni.

És végre eljött a nagy nap, az orvosi vizsgálat! Tesómnak valószínűleg lelkiismeretfurdalása volt, hogy kb. letojt a nyár alatt, és megbeszéltük, hogy bevisz a délutáni vizitre, aztán nálunk marad még gyerekezni. Nagy örömmel konstatáltam, amikor az asszisztens felhívott, hogy tudok-e előbb menni egy órával. Mi az hogy, egyenesen repülök, erre vártam már majd egy hete! Bejutva, a doktornő széles mosollyal fogadott, hogy mindig megörül, ha jövök. Hát még én, huhuhú. Elmeséltem neki a múlt heti pánikolós sztorimat, mondott pár megnyugtató mondatot, és már pattanhattam is az ultrahangos ágyra. A méhszájam még teljesen zárva van – igen, köszönöm, ezt szerettem volna hallani, akkor megyek is…

Kenetet vett, ez az utolsó hetek egyik kötelező eleme, aztán jött a szokásos monitorozás. Ekkora babákat már nehéz „lefotózni”, oldalra is kellett dőlnöm, hogy ne ájuljak el, nagyon tudják nyomni az aortát a legénykék. A gép most azt dobta ki, hogy a kisebbik elkezdte behozni a lemaradását, 2401 és 2444 grammok, elvileg. Atyaég, amikor elkezdtem az egész terhességet, arra gondoltam, hogy 2600-2700 grammig milyen jó lenne őket felhizlalni, és hát nem vagyunk messze ezektől az értékektől.

Mindketten örültünk, jó volt látni, hogy a dokinő is őszintén vigyorog ezekben a percekben. Még magzatvizük is van elég, nem fenyeget az a veszély, hogy a kis hegyes körmükkel kikezdenék a burkot, úgyhogy ez is pipa. Na de a lényeg még hátravan. Megbeszéltük, hogy nagyon jó időzítés lenne befeküdni a 35. és 36. hét között, ne várjuk meg a betöltött 36-ot. Ő is biztosabbnak érezné, én úgyszintén - már a múlt heti agymenésem után úgy gondoltam, hogy minél hamarabb, annál jobb. Ezt persze a férjemmel és anyával is megbeszéltük. Megnézte a naptárát, mikor lesz ügyeletben, hogy ő vehessen fel, és a dátum augusztus 22. lett. Így van még egy hetem a családdal és átgondolhatom a bőröndök tartalmát, hogy ne kelljen már a második nap pótlólagos dolgokat behozni. Ergo, amikor ez a poszt megjelenik, már készülődni fogok a reggel hét órás felvételre.

Teljes zen állapotba kerültem a hallottak és megbeszéltek után. A további napok java részét már fekve töltöttem, anyám jött-ment, programozott az unokájával, igyekezett felvenni a tempót. A VIP barátnőm ugrott fel egyik délelőtt egy órára, ami nagyon sokat jelentett, mert úgy érzem, a férjemen kívül a környezetemben vele vagyok most a legteljesebb hullámhosszon. Amikor elváltunk, frankón elbőgtük magunkat. Olyan érdekes, a kislányom születése előtt (is) ő látott utoljára pocakkal a családon kívül, de megbeszéltük, hogy ha hosszabbra nyúlik a kórházi tartózkodás; oda is beugrik majd.

Aztán sikerült beszervezni még a pedikűröst, ezzel is eltelt egy délelőtt. Vele jól kibeszéltük a kórház orvosait, mert ugyanott szült, mint én - klassz, hogy találtam egy olyan embert, akivel nem kínoskodás az az egy óra.

A hét vége felé megint nyúltak a szalagok, és szemmel láthatóan nőtt a pocak, a fiúk szépen, érezhetően mocorogtak. Ezt a növekedést ismét meg kellett szokni a testemnek, egy napig kacsáztam és úgy éreztem, hogy ha nem tartom, tényleg leszakad a hasam. Aztán a derekam is bedurrant. Éjszaka leizzadtam, mert furán ütemesen kezdett fájni. Fájt kicsit, aztán abbamaradt, és ezt legalább négyszer eljátszotta. Mindezt félálomban asszisztáltam végig, de sikerült elaludni, másnap pedig semmi különös nem történt, ezért nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Az eddigi csodaságok maradtak, a kezeim zsibbadnak, és ülni is csak pár percig jó, ha azt jónak lehet egyáltalán nevezni. Ezt a posztot is félig fekve írtam meg, és ha minden résztvevő úgy akarja, akkor a következő irománnyal már a kórházból jelentkezem.

Betti

A terhesnapló előző részeit itt találod:

0-14. hét: Két vetélés után, túlkorosan ikreket várok
14-24. hét: Az egyik ikerbabám szívével gond van
25. hét: Receptre írnám fel a kismamáknak a munkát
26. hét: Túl alacsony a terhességi vércukor értékem
27. hét: Kismama a strandon: jobb kint, mint bent
28. hét: Kardiológusra lenne szükség a szülésemnél
29. hét: A testem jelzett, hogy pihennem kell
30. hét: Ikerterhesség: nem biztos, hogy császár lesz
31. hét: Bőgőmasina kismama - elindult a fészekrakás
33. hét: Már két kiló fölött a babák
34. hét: Pánik a köbön: szülünk?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>