Nem kicsit vagyok rosszul azoktól az anyukáktól, akik lépten-nyomon megosztják a gyerekük életének minden mozzanatát a saját közösségi oldalaikon. Pláne, ha még a profilképük is a gyerekük. Azonban ennek a lejtőnek még nem is ők vannak a legalján, hanem az „influenszer mamik”. Akik semmitől sem riadnak vissza, ha egy kis extra bevételre tehetnek szert a gyerekeik révén.

Tavaly volt egy eset, amitől picit zengett az Instagram pár napig, ugyanis Gwyneth Paltrow megosztott az oldalán egy képet, ahol ő és a lánya látható. Erre a képre kommentelt egyet a lánya nagyjából ezzel a szöveggel:

„Anya megbeszéltük ezt. Semmit sem posztolsz az beleegyezésem nélkül.”

Mire Gwyneth azonnal válaszolt, szintén kommentben:

„Hisz még csak nem is látszódik az arcod!”

Ami igaz is, mert a lányán bukósisak és hatalmas síszemüveg található. És látszólag ezt a vitát az azóta már 7,1 milliós követői bázissal rendelkező sztáranyuka nyerte, mert a kép azóta is fent van.

Nem hiszem, hogy Gwyneth Paltrownak kifejezetten szüksége van a lányára a posztjainál, hiszen önmaga is elég vonzó célpont, és anyagilag sem szorul rá effajta ügyeskedésre. Ez inkább csak egy szimpla családi csörte volt, anya nem volt eléggé figyelmes. Előfordul.

Meztelen gyerekek a neten - a szülő a felelős?

„Sok szülő nem gondol bele abba, hogy azzal, hogy pucér gyermekről tesz fel fotót az internetre, kvázi tálcán kínálja a gyereket a pedofiloknak. A meztelen gyermekfotók nem az internetre valók! Ezeket privát üzenetben se küldözgessük senkinek!”

Tovább>>>

Nem úgy, mint kis hazánk jóval szerényebb követői számmal rendelkező, de valamiért népszerű anyukái. Akik bizony a borsos haszon reményében, de egyébként gondolkodás nélkül teszik oda gyereküket bármilyen termék mellé. Babaápolási cikkek, gyerekjátékok, babaholmik esetében legalább lenne keresnivalója a csemetéjüknek, de nem gondolom, hogy 0-3-5 éves gyerekük tudatosan beleegyezett, sőt szerződött az adott termék népszerűsítésére. 

Kedvenceim azok, ahol az „instamami” fürdőruhát reklámoz és jobban mutat a medence partján a kisgyerekével, vagy mobiltelefont hirdetve gondolta anyuka, hogy a mobilozós fotójára kell egy gyerek. 

Mit keresnek ezek a gyerekek ott? Mindnek tisztán látszik az arca, cuki kisgyerekekről van szó, akik a szüleik alapján be is azonosíthatók, gyakran még a helymeghatározást is bekapcsolva hagyják. A virtuális világban sokkal rosszabbat nemigen tehetnének.

Nem akarok okoskodni, hogy mit hogyan kellene, sem marketing, sem gyermekjogi szempontból, megtették már előttem sokan, okos szakemberek, itt például. De üdvözlöm azokat a kezdeményezéseket a világban, amik lehetővé teszik, hogy, ha pici gyerekként nem is, de utána tudják érvényesíteni a jogaikat. A legközelebbi épp Ausztriában zajlik, ahol egy nagyobb, tizenéves gyerek perli épp a saját szüleit, mert azok nem hajlandók levenni a gyerekkori fotóit a Facebook oldalukról. Gondolom itt már nagyobb a baj egyébként annál, hogy kikerült egy-két kép a Facebookra, ha nem tudták simán vacsora közben megbeszélni.

Mindenesetre én rendre kikövetem azokat az anyukákat, akik hétköznapi emberként csak a gyerekeikről tudnak posztolni, és ügyelek arra, hogy az én gyerekeimet ne érje nagy meglepetés, ha felnőnek és megnézik az oldalaimat. Hisz tudjuk, ami egyszer felkerült a netre, az örökre ott is marad. Azt pedig, hogy ki mire használja, már nem a mi döntésünk attól kezdve, hogy kiposztoltuk.

Anide

A szerző további cikkei:

Kinyírják egymást a gyerekeim, mit tegyek?

Fizetünk az oviért, miközben zárva van

Nagy vírusgyilkos kísérlet, avagy miért fontos még mindig a kézmosás

5+1 tipp, hogyan éljünk túl egy videohívást két gyerekkel otthon