Az összezártság nemcsak a felnőttek között, felnőtt és gyerek között, hanem még a testvérek között is előhozhatott problémákat, kiélezett helyzeteket. Mi, szülők mit tudunk tenni, hogy egyengessük a közös életüket?
Nálunk a háború már jóval a koronavírus megjelenése előtt kitört. Friss óvodás kisfiam az első két hónapban csak tombolt hazafelé. Négykor átvettünk egy megfáradt, frusztrált, éhes kisgyereket, aki hazáig üvöltött, vagy földhöz verte magát, vagy ütött-vágott, amit csak ért - igen, minket is - a pici szerencsére, aki még csak 13 hónapos, hordozóban volt, így a javát én kaptam. Az út mindössze 7 perc séta, de volt, amikor ennek sokszorosára volt szükség, hogy visszakapjuk az én okos, törődő, emocionálisan többnyire stabil gyerekemet.
A nyugalmi szint elérése után az esti fürdetésig már csak kisebb villanások voltak, azok viszont mindig a kistestvér rovására. A nagyobb folyamatosan elvette a játékait, ment a lökdösődés, néha elcsattant egy-egy erősebb hátba verés is. Mi pedig tízmillió dolgot megpróbálva kértük szépen, biztattuk és dicsértük, ha jót tett, fenyegetőztünk, alkudoztunk, könyörögtünk, hogy picit legyen emberségesebb a testvérével.
A karantén elején rettegtem, hogy az eddig napi két-három óra harc kiteljesedik, ha össze leszünk zárva naphosszat. Vadul túrtam az internetet, hogy milyen tippek segíthetnek, és jelentem, az alábbiak nálunk beváltak, bátran merem javasolni!
Adj nekik munkát, ha tudsz közösen elvégzendőt
Persze mindenki korának megfelelően, van, aki söpör, van, aki a lapátot tartja, vagy csak egyszerűen szemléli a másikat, hogy mit csinál. A sikeres elvégzés és a hasznosság érzése mindenkit boldoggá tesz. Ráadásul, ha olyat tudtam kitalálni, amit együtt csinálhattak, az öröm is közös volt. A dicséretben pedig mindketten fürdőztek. Újabb 1tízperc harc nélkül. Ráadásul, ha közben még a gyurma is visszakerült a tégelyébe, dupla siker!
Közös játék velünk, szülőkkel
Ez azért is volt nálunk hasznos, mert a nagyobb sok-sok trükköt átvett tőlünk a kicsi kezelésére vonatkozóan. Jó volt látni, amikor odament és ugyanazokkal a szavakkal vigasztalta, amivel én szoktam, vagy például a játék elvétele már azzal járt, hogy cserébe vitt egy másikat. Nem tökéletes megoldás ugyan, de sokkal-sokkal jobb, mint csak szimplán kitépni a kicsi kezéből a plüsst és otthagyni sírni. Az én esetemben nagyon jól bevált az ott lenni, figyelni, együtt tevékenykedni.
Legyen mindkettőnek saját ideje a szülők egyikével
Rendszeresen beiktattunk „gyerek randikat”, amikor a férjemmel felosztottuk, hogy ki melyik gyerekkel tölt egy pici saját időt. Náluk még nem kell egy egész délutánra gondolni, 2o-3o perc is bőven elég arra, hogy feltöltődjön a szeretetraktáruk.
+1. A jó példa ragadós
Százezredszer is bebizonyosodott, hogy a kis másológépek úgy cselekszenek, ahogy tőlünk látják. Tetszik, nem tetszik, időnként össze kell szednünk magunkat és tudatosan cselekedni. Ezzel magunkon is javíthatunk picikét, a gyerekeknek meg megfelelő irányt adunk. Én is utálom ezt a szöveget, de működik.
Nem mondom, hogy egy csettintésre minden jó lett, és nincsenek kisebb csatározások, de százszor jobb a viszonyuk, sőt, lett viszonyuk! Lettek közös játékaik, huncutkodásaik, ugyanakkor mindkettő nagyon jól eljátszik egyedül is, és örömmel osztják meg utána egymással a dolgaikat. Teljesen maguktól elkezdték ölelgetni egymást, ha valamelyiknek baja van, ömlenek a puszik a bibikre, ha megütik magukat, ahogy tőlünk látták. Repes a szívünk ettől. Számunkra végül a karatén áldás lett, nemcsak amiatt, hogy ők szupertestvérek lettek, hanem azért is, mert mindezt az átalakulást végigkísérhettük.
Anide
A szerző további cikkei:
Fizetünk az oviért, miközben zárva van
Nagy vírusgyilkos kísérlet, avagy miért fontos még mindig a kézmosás
5+1 tipp, hogyan éljünk túl egy videohívást két gyerekkel otthon
