Mostanában sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe kamasz gyerekeink ebben a háborús, klímaválságos, TikTok-divatok diktálta világban. Biztos ti is tapasztaltátok, hogy a kamaszok élete már egészen más, mint a mi tinédzserkorunkban volt. Nem mondom, hogy nekünk nem volt nehezítő pályánk, de amit ők élnek át, az teljesen más dimenzió.

Nemrég olvastam egy kutatásról, amit tizenhétezer amerikai tinédzser körében végeztek. Kiderült, hogy kétharmaduk nem meri elmondani a véleményét, ha az eltér a többségétől, mert félnek attól, hogy emiatt kevésbé kedvelik majd őket. Gondoljunk csak bele: egy kamasz, akinek a vérében van a megfelelési vágy, akinek az életét amúgy is a hormonok és a belső kételkedés irányítja, egy ilyen helyzetben inkább hallgat. Nem azért, mert nincs mondanivalója, hanem mert azt tanulta meg, hogy a világ csak akkor fogadja el, ha csendben marad.

Az igazság az, hogy ez nem csak a kamaszokra jellemző. Mi, felnőttek is folyton csak azt érezzük, hogy nem vagyunk elég jók. Nem elég fittek, nem elég okosak, nem elég sikeresek. Legalábbis én gyakorta így vagyok ezzel. Nehéz ma már felnőttnek is lenni. Főleg, ha ránézünk az Instára, ahol mindenki mosolyog, óceánparton jógázik, megmutatja a tökéletes reggelijét és a makulátlan otthonát. Persze tudjuk, hogy mindez mű. Tudjuk, kinevetjük, elítéljük, de ettől még folyamatosan össze is hasonlítjuk magunkat ezekkel a képekkel.

Na, most gondoljunk bele, hogy mindez mit művel egy tinédzserrel, aki még csak most kezd ismerkedni önmaga elfogadásával! Egy friss adat szerint a fiatalok 95%-a már ötödik-hatodik osztályos korában jelen van a közösségi médián, és 41%-uk napi hat óránál is többet tölt a telefonját görgetve. Ez tulajdonképpen napi hat óra arra, hogy lássák, mások hogyan élik a „tökéletes” életüket, és arra, hogy újabb és újabb elvárásokat állítsanak maguknak.

A kutatás egy másik riasztó adatot is feltárt: 2017 óta a magukat magabiztosnak tartó lányok aránya 68%-ról 55%-ra csökkent. Közben a lányok 53%-a mondta azt, hogy tartósan szomorú vagy reménytelen a helyzete. Az egyik hetedikes lány szavai különösen szíven találtak: „A korombeli lányok nem érzik jól magukat a bőrükben. Mások szeretnénk lenni.” Eszembe jutott egy beszélgetés a lányommal, ami mély nyomot hagyott bennem. Egyik este leültünk a vacsoraasztalnál, és szóba került, hogy az iskolában milyen helyzetekben kell helytállnia. Elmesélte, hogy a baráti társaságában valaki olyan megjegyzést tett, amivel nem értett egyet, de nem merte kimondani a véleményét, mert félt, hogy emiatt kívülállónak tartják majd. Megkérdeztem tőle, mit gondol, mi történt volna, ha mégis megszólal. Rövid csend után azt mondta: „Lehet, hogy nem is lett volna akkora baj. Talán valaki más is egyetértett volna velem.” Ez a felismerés, hogy a saját hangjának ereje van, láthatóan felszabadítóan hatott rá. Azóta próbáljuk gyakorolni, hogy kicsiben kezdve hogyan állhat ki a véleménye mellett, akár a családi beszélgetések során is.

És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol nekünk, szülőknek, óriási szerepünk van. Az, hogy a gyerekeink hogyan látják magukat és a világot, nagyban függ attól, hogy milyen mintákat látnak tőlünk, milyen beszélgetések zajlanak otthon, és mennyire érzik azt, hogy szabadok lehetnek.

Talán az egyik legfontosabb, hogy beszéljük meg velük, hogy az értékük nem attól függ, hogy mások mit gondolnak róluk. Hogy lányaink és fiaink megtanulják, a véleményük igenis számít, joguk van megszólalni, nemet mondani, határokat húzni.

Fontos lenne, hogy lássák: a hibák nem rosszak, hanem a tanulás részei. Ha nem mondják ki a gondolataikat, nem fogják megtudni, milyen érzés az, amikor valaki tiszteletben tartja a véleményüket. Ha nem mernek nemet mondani, sosem tapasztalják meg a határaik védelmének fontosságát.

Nem kell, hogy mindig minden tökéletes legyen. Épp elég, ha szeretetteljes környezetet teremtünk, ahol szabad hibázni, nevetni, és tanulni.

A kamaszkorú gyerekek számára a saját véleményük kifejezése és annak felvállalása kulcsfontosságú a személyiségük fejlődése szempontjából. A jó szülői szerep ebben az időszakban abban rejlik, hogy támogatjuk a fiatalokat saját álláspontjuk felelősségteljes kialakításban és arrafelé tereljük őket, hogy mindeközben tartsák tiszteletben mások véleményét.

A kamaszkorú gyerekek gyakran válnak zárkózottá, mivel úgy érzik, hogy mások nem értik meg őket. Nem teljesen a mi hibánk, ez életkori sajátosságuk is.  Viszont ha rendszeresen lehetőséget kapnak arra, hogy döntéseket hozzanak saját életükben, és érezzék, hogy az ő véleményük számít, máris segíthetünk abban, hogy fejlődjön a saját véleményük iránti elköteleződésük, miközben megtanulják, hogyan hozzanak felelős döntéseket.

Nálunk is voltak időszakok, amikor a lányom véleménye igencsak meglepett, és a saját elképzeléseimmel szemben nem mindig értettem, miért ragaszkodik sokszor rögeszmésen egy bizonyos elmélethez. De ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy minden egyes ilyen beszélgetés, amikor megosztotta velem a gondolatait, egy apró ajándék volt. Ha most visszatekintek, úgy érzem, érdemes volt ezt az időszakot végigküzdeni vele, harapófogóval kihúzni belőle a dolgokat, ahogy nagymamám mondta mindig. Az egész kamaszosdi nálunk tulajdonképpen egy extra türelmi csomag aktiválásának kérdése volt részemről. Imádnivaló, embert próbáló csodás rémálom évek!

Nálatok hogy megy?

Fáncsi