Akinek rossz evő a gyermeke, általában igyekszik mindenféle módszert kipróbálni, hogy a megfelelő mennyiségű táplálékot elfogyassza a kicsi. Különböző trükköket vetnek be, próbálkoznak könyörgéssel, egyezkednek. De van, aki nem macerálja a gyermekét az evéssel „éhen nem fog halni” felkiáltással. Hogyan etetnek az anyukák? Körképünkből kiderül.

„Soha nem erőszakoltam az evést a gyermekeimnek, és az unokáimnak sem. Gyermekként tanúja voltam, hogy a húgom a beleerőszakolt ételt visszahányta a tányérba.”

- emlékszik vissza Éva.

Krisztina megengedő:

„Ha nem kéri, akkor nem kéri. Én sem fogom csak azért megenni a gombát, mert az van.”

Tímea sem szaladgált a gyerek után az étellel:

„A második lányom kifejezetten rossz evő volt kicsinek. 8 hónaposan kezdett el enni is, de alig valamit, főleg szopni akart. Akkoriban 8 kg volt és 13 hónapos korában is ugyanannyi volt. Úgy nézett ki, mint egy kis éhező etióp, de egészséges volt (kivizsgáltattuk). Lassan, ahogy egyre többet evett, elkezdett hízni, de kamasz koráig kisebb, vékonyabb volt, mint a többiek. Én sem csináltam soha ügyet az evésből. Nem bűvészkedtem, nem szaladgáltam utána a kajával, ha már nem akart enni, mehetett. Inkább sokszor evett keveset, ha csak tésztát, akkor azt, ha csak joghurtot vagy gyümölcsöt, akkor azt. Nálunk az alma-sajt kombó volt a jolly joker.”

Zitáéknál az a szabály, hogy minden ételt meg kell kóstolni:

„Nem macerálom. Egyfélét főzök és nem kap mást. Ennyi. Nem kötelező enni, de megkóstolni igen. Ha nem ízlik, nem kell megenni, de édesség nincsen. Ha nem eszik, majd kap a következő étkezésnél. Ahol van kaja, ott gyerek még nem halt éhen.”

Adrienn szelíden próbálkozik:

„Kérem többször, hogy egyen, de nem futok utána a kanállal és nem próbálom tömni. Ha éhes, majd eszik. 26 hós, tud már szólni, ha kér enni vagy mondani, hogy éhes. Sok mindent nem eszik meg, de attól még bepróbálkozom velük néha.”

Van, aki többféle módszert is alkalmaz:

„Minden gyerek más. Nálunk a lánnyal voltak problémák az evéssel. Amúgy is nehéz volt az etetése tejfehérje- és tojásallergia miatt. Ami nálunk bevált, az a „számolós” evés. Mindig megkérdezte, hogy hány kanállal kell enni. Aztán együtt kiszámoltuk a falatokat. Kicsit furfangosnak is kell lenni. Mikiegeres tányérból addig kellett enni, amíg meg nem látta az egeret!  A kenyeret kis "katonákra" vágtam és két féle volt a sereg. Az egyiken pl. mustár volt, ők voltak a franciák. A másikon kecsap, ők az angolok. Minden francia katona után bekapott egy angolt is. Ha nem ízlett az ebéd, mert az óvodába se szereti senki akkor nem kapott mást. Mára felnőttek. Jó evő lett mind a három. Ma is változatosan és egészségesen esznek. Minden gyerek más. Erőszakkal nem lehet tömni a gyereket, de ennie kell!”

– osztotta meg gondolatait Kovács Dénesné.

Te macerálod a gyereket az evéssel?

Tünde

Másnak is problémája volt azzal, hogy a gyerek nem eszik...

Miattam nem eszik a gyerekem?

Nem akar enni a gyerekem! Mit csináljak?

Csoda, hogy nem halt éhen a kislányom

Soha ne tömd meg a gyereket!

A fiam nem hajlandó darabos ételt enni

Nem volt hajlandó enni a gyerekem