kórházteszt szülés szülés után

A kórház neve: Szent István Kórház (Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent István telephely...)

A szülés időpontja: 2108. január

Előzmények: hosszas fejtörést követően szültem itt harmadjára. A fejtörést az okozta, hogy a korábbi két szülésem óta elment mind az orvosom, mind a szülésznőm sok másik kollégával együtt egy vezetőváltás miatt. Állítólag szemléletváltás is történt, változtattak néhány protokollon. Ebből nem sokat tapasztaltam, mert most problémamentes szülésem volt. Így nem tudom, hogy lassú tágulás esetén tényleg hamarabb avatkoznak-e be, illetve probléma esetén könnyebben nyúlnak-e a késhez, mint régebben.

Az országban az elsők között lett bababarát ez a kórház. Nincs cumisüveg, cukros víz, tápszer és egyebek. Cserébe van (néha nem kis) küzdelem a tejért, szoptatós párna, svéd itatós pohár, fejőgépek, szükség esetén tejbanki anyatej. Rooming-in rendszer van, a baba lehetőség szerint legyen az anyjával, emiatt nem nézik jó szemmel, ha csak úgy beadja valaki a babát. De ha anyuka olyan állapotban van, akkor a gondjaikba veszik. Nekem egyszer az egyik szülésznő ajánlotta fel, hogy vigyáz a babára, amíg lezuhanyzom, mert a csecsemős osztályig esélyem sem lett volna eltolni a babát...

A kórház állapota: Megfelelő. Nem csili-vili, nem modern, de nem potyog a vakolat. Régi, de karbantartott. Sok része frissen van festve, képek a falon, a szülőszobák pasztell színűek. Az osztályon évről-évre vannak felújítások, új VIP-szobák, fürdőszobák kerülnek kialakításra.

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: A szülőszobában csak a vécét láttam, tiszta volt. Az osztályon saját fürdőm volt, szintén tiszta, naponta takarították. A legtöbb kórházzal ellentétben itt mindenhol volt vécépapír, szappan és kéztörlő. Igaz, félfamentes, ami gátsebre mint a smirgli, de van.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: Elég régen lett felújítva a szülészet, ennek megfelelően a felszerelés nem a legmodernebb. A vajúdóban fotelok és ctg, de ha csak lehet, adnak szülőszobát. Egy alternatív szoba van káddal, matraccal, bordásfallal. A többiben ágy van, ikeás fotel, és kérhető labda. Vécé, zuhanyzó a folyosón.

Ami nekem nagyon szimpatikus még, hogy apukának nem kell műtős szerkót vásárolni. Elég felhúznia egy cipővédőt, vagy hoz magával egy papucsot. (Érdemes könnyebb ruhát is vinni, mert a hőmérséklet a hálóinghez van optimalizálva.)

kórházteszt szülés szülés után Háborítatlan szülés helyett oxitocin és grillcsirkepóz

A kórházi protokoll teljesen bedarált. A 41. héten oxitocinnal és grillcsirkepózban hoztam világra 3400 grammos babámat.

Tovább>>>

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Mindenki nagyon kedves és segítőkész. Az ügyeletes szülésznő minden egyes vizsgálatkor bocsánatot kért a kellemetlenségért. Az orvos éjjel 3-kor viccelődött, szóval tartott. A fogadott szülésznőmet is álmából vertem fel, de gyorsan beért, és szintén friss volt és mosolygós. Hasznos tanácsokkal látott el.

Külön kiemelném a csecsemős nővéreket. Igazából miattuk jöttem ide harmadjára is, és nem csalódtam. Mindhárom szülésemnél pozitív élmény volt a bent töltött idő. Biztonságérzetet adtak, segítettek, a nehézségek kapcsán (volt belőlük bőven), bátorítottak. Amikor segítségre szorultam én vagy a babám, nagy figyelmet fordítottak ránk. Amikor minden rendben volt, ránk néztek, de békén hagytak. Számomra különösen fontos volt a szoptatás támogatása, egyszer még a szoptatási ambulanciára is be kellett mennünk. Megtanítottak fejni, és az éjszaka közepén is kedvesek, segítőkészek voltak. Akad egy-két nővér, orvos, akinek az arcberendezése kicsit mogorva, talán a stílusa is, de ők is segítőkészek és profik, csak a tálalás nem mindig mézes-mázas. Viszont a legtöbben úgy bánnak az összes babával, minha a sajátjuk lenne.

Egy biztos: ritkán jutnak el a kórtermekbe, oda kell menni. Vagy ha nem megy, akkor meg kell kérni valakit, hogy szóljon a nővéreknek. Ez esetben amint tudnak, mennek segíteni. De néma gyereknek anyja se...

Szülésvezetés: Nincs borotválás, beöntés. Van gátvédelem, de ha kell, vágnak. Elvben nem siettetik, de a szülésznőm mondta, hogy pozitív streptococcus és folyó magzatvíz esetén például igen.

Császármetszés: Nem volt részem benne. Úgy tudom, hogy apuka nem lehet bent, de azonnal megkapja a babát, és vele töltheti az aranyórát.

Látogatási rend: Reggel 8-tól este 8-ig lehet látogatni, de 12-15 között nem lehet bemenni. A kórterembe egy anyukához egyszerre csak két ember mehet be, de a folyosón, előtérben lehet fogadni a többieket. A babát is ki lehet tolni hozzájuk, kézbe is vehetik. Annyi változás történt, hogy 10 éven aluli gyerek csak az előtérbe mehet be, akkor is, ha VIP szobában van az anyja.

Mit kell vinni a baba ellátásához? Ruhát, popsitörlőt, textileket (törülköző, lepedő, takaró, ilyenek). Pelenkát, betétet, pospikrémet, köldökápoláshoz mindent adnak. Ha kell, ruhát is, de jobban szeretik a sajátot.

Ha 2017-ben vagy 2018-ban hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Már minden szobának van saját zuhanyzója. A szobák 3-4 ágyasak, néhány háromágyas nagyon zsúfolt, a többi élhető.

Van-e VIP szoba? Van, több is, többféle, különböző árfekvésben. Családi szoba egy van (itt apuka is bent aludhat szülés után), emellett van néhány saját zuhanyzós, és két olyan, aminek közös zuhanyzója van. Mindegyik egyágyas, a családiban van kinyitható kanapé. Programcsászárra állítólag lehet foglalni, különben érkezési sorrendben adják. (Szüléskor kell jelezni az igényt.) Sajnos az egyik (VIP) szoba egy gazdasági bejáratra néz, hajnalban a kukásra, napközben a kis kerekes kocsik zörgésére ébredtem...

Koszt mennyisége, minősége: Átlagos menza. Amin meglepődtem, hogy érkezéskor külön megkérdezték, hogy van-e valami allergiám, vagy speciális étkezésem. Mondtam is, hogy van, és tényleg annak megfelelőt kaptam. A reggeli, vacsora a zsemle-felvágott páros, elég szegényes már maga a műfaj is (én hozattam be hozzá ezt-azt), de lehet kérni plusz zsemlét, illetve vacsorára adtak hozzá gyümölcslét vagy gyümölcsöt. Az ebéd nekem ízlett és bőséges volt. Minden nap kaptam egy nagy kanna teát, ennek örültem.

Kommunikáció: Szerintem jól tájékoztattak mindenről, nem éreztem, hogy valami hiányozna.

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igen, mind a szülészorvos elmondta, hogy mire figyeljek, és milyen esetben kell visszamennem, mind a csecsemős orvos elmondta a további tennivalókat. Harmadik gyereknél is megmutatták a köldökápolást, fürdetést.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz:

Ezúton szeretném megköszönni az osztály dolgozóinak a hozzáállását, munkáját.

Pontszámok:

  • szülészet állapota: 8
  • kórtermek állapota: 8
  • szülőszoba korszerűsége: 6
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 9
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 10
  • orvosok segítőkészsége: 10
  • szülésznők segítőkészsége: 10
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 10
  • kommunikáció, tájékoztatás: 10
  • tisztaság: 10
  • ellátás minősége: 9
  • személyes élmények: 10

kórházteszt szülés szülés utánTovábbi tapasztalatok a Szent István Kórházról: 

Nyomás alatt tartják a kismamákat az Istvánban

Vízben is lehet szülni az István Kórházban

A csecsemősök miatt nem szülök többet az Istvánban

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?