A budapesti Szent István Kórházban szültem 2015 februárban. Tervezett volt a helyszín, az orvos, a szülésznő, csak az időpont nem. Gergő fiam a 36. hetet betöltve érkezett, miután szétrúgta a magzatburkot éjszaka.
Miután kiharcoltam a mentősnél, hogy márpedig hivatalosan ez nem koraszülés, tehát lesz szíves engem a választott helyre szállítani (Az Istvánban ugye nincs koraszülött osztály), szerencsésen megérkeztünk, majd a szülés is gond nélkül lezajlott.
A kórház kívülről átlagos, pont, ahogy elképzel az ember egy ilyen régi, de módjával karbantartott állami intézményt.
A szülészettel magával azonban már nincs panaszom. Ha nem is csili-vili, de megfelelő, és van minden, ami kell. Van alternatív szülőszoba is, ami kádat, labdát, szülőszéket, kemény vajúdóágyat, bordásfalat, kötelet tartalmaz. Ide álmodtam magunkat, de persze a kellő időben foglalt volt, így maradt egy hagyományos szoba állítható szülőággyal, ahol szintén adtak alám egy labdát is. (Az bejött). Zenét is hallgathattunk volna, volt valamilyen lejátszó, de nem érdekelt. Én inkább a férjemmel trécseltem.
Minden volt/adtak, ami kellett. Volt elég eszköz, még szülés utáni betét is, és alám alátét az ágyra, hogy ne vérezzek össze mindent.
Választott embereimmel minden úgy ment, ahogy kértem, békét hagytak nekünk, amikor kértem, kaptam fájdalomcsillapító koktélt, volt gátvédelem (amihez vittem olajat, de elfelejtettem, szó nélkül használtak mást).
A fogadott embereken túl (nők) látott még egy férfi orvos is, és vagy két ápoló (illetve nem ismerem a státuszukat) nézett rám, amíg ők nem értek be.
Mindenkivel elégedett voltam, minden kérdésre választ kaptam.
Az egyetlen negatívum, hogy vécére ki kellett menni, át a jó hosszú folyosón, ami ebben az állapotban olimpiai teljesítmény. De a sétának is volt előnye persze.
Nekem zavartalan szülésem volt. Ha mindenképp kritizálni akarok, akkor az azért nem tetszett, hogy kérdés, így a hozzájárulásom nélkül préseltek (nyomták a gyereket kifelé) többször is a vége felé. De lett volna lehetőségem tiltakozni, ha nagyon akarok.
Az újszülött osztályon még ennél is jobb élményeim voltak.
Épp az akkor két hete átadott Oroszlán szobában voltunk, ami háromágyas, mindenkinek volt ott fotel, kisszekrény, de csak két pelenkázó. Elég volt a hely, tartozott hozzá külön vécé-zuhanyzó, ami szép, tágas.
Minden nap takarítottak, rend, tisztaság volt. Azért láttam, hogy a népesebb szobák nem voltak ilyen színvonalúak.
Amit szóvá tettem: látogatási tilalom volt, vírus miatt. Apa nem jöhetett be egy hétig (besárgult a fiam, így ráhúztunk a három napra), viszont a munkások munkaruhában rohangáltak, mert épp festés volt. Na, őket láttam minden órában, mert a szobában is fúrtak-faragtak. Persze a felújításnak örülünk...
A csecsemősök nagyon segítőkészek voltak, mutogatták a szoptatási technikákat, segítettek a fejésben (nekem nehezen indult be), vigasztaltak, támogattak, amikor Gergő harmadszor is kék fény alá került, és nem bírtam sírás nélkül. Egészen más ember voltam, mint egyébként, százszor törékenyebb, és hál' istennek ezt orvos, nővér, takarító egyaránt figyelembe vette. Kellett is a támogatás így bezárva egy hétig, láthatás nélkül. A hozzátartozók is eléggé nehezen viselték, és nekik még engem is támogatniuk kellett telefonon, neten, üvegajtón keresztül.
A végére már tiszteletbeli betegirányító lettem, tőlem kérdeztek a „frissek” mindent,hozzám hozták a babát, ha sárgának látták. Az egyik reggeli vizites doki mindig tréfálkozott, hogy szállóvendég vagyok.
Azért egy dolgot muszáj említenem:
Minden doki mindig mást mondott, máskor akart hazaengedni vagy nem engedni. Miután már becsomagolt az ember, megnyugodott, nem egyszerű megemészteni, hogy még marad kicsit. És ezt kétszer. Harmadszorra már nehezen hittem, akkor „szokatlan” időpontban engedtek el, órákat vártam, míg végül vadásztak egy dokit, aki alá tudta írni a zárómat.
A koszt átlagos, ehető volt, azért teljesen nem hagyatkoznék rá, bár ez is kibírható.
Én adtam a csecsemősöknek egy ajándékkosarat, mert sokukat megszerettem, de ez egyáltalán nem elvárás. Nagyon örültek neki. Nagy a hajtás, kevesen vannak, de tartják a frontot, és ha kell, fél órát bíbelődnek egy szerencsétlen kismamával, aki harmadszor kérdi, hogy akkor ezek az értékek most jók már, vagy mit várhat.
Távozáskor egyébként én is kaptam „ajándékcsomagot”, mint mindenki, pelenkával, törlőkendővel, egyéb kedvességekkel és reklámokkal.
Látogatási rend: volt, mert láttam kifüggesztve, de senki nem tartotta be, senkit nem is érdekelt (miután már nem volt látogatási tilalom ugye, ezt az utolsó napunkon oldották fel).
Kb. a második napon jön egy hölgy, elkér minden szükséges iratot lemásolni, és ad egy paksamétát a babás ügyintézés elkezdéséhez. Aztán jön egy másik, aki ezek elintézéséhez felajánlja szolgálatait (tehát meg lehet fizetni őt, hogy járkáljon az ember helyett pl. CSED-et, ilyesmit intézni), majd egy harmadik, aki mindenáron fényképes naptárat szeretne a kicsivel (mi nem kértük egyiket sem). Őket lehet kellemetlenkedőknek tekinteni, de voltak, akik örültek nekik. Plusz a kórházban már meg lehet fülbevalósítani a kislányokat.
Van egy saját alapítványuk, ahová befizetve fix összeget ki lehet bérelni egy „magánlakosztályt”, ami nagyon jó, de kicsi, és igen magányos tud lenni ott az ember, ha nekikeseredik. Én megcéloztam, de mikor felszabadult, már nem kellett. Addigra úgy döntöttem, jobb a társaság.
De ami igaz az igaz, oda naponta többször tért be orvos, nővér, csecsemős, és soká elidőztek ott. Míg előfordult, hogy a népesebb szobákra nem jutott annyi idő. Szerencsére ez engem nem érintett hátrányosan, mert én elballagtam a fiamhoz a folyosó másik végébe, a csecsemősökhöz, akik már hamar ismerősként fogadtak.
Ehhez hozzátartozik, hogy a fogadott szülésznőm a vezető szülésznő volt, az orvosomnak pedig szintén bejárása volt oda, de nem hinném, hogy csak ezért voltak kedvesek, segítőkészek velem. Láttam, hogy másoknak is segítettek ott, akinek kellett.
Az igény szerinti szoptatás „mánia” és az éjjel-nappal melletted a gyerek a kiskocsiban rendszer jó dolog, de akinek nincs teje (vagy kevés, mint nekem) azt sokáig tartják nem kis nyomás alatt, hogy „teljesítsen”, nem pótolnak, csak napok múlva anyatejjel, ha muszáj. Cumi kizárva. Alapvetően jó, de nem minden esetben üdvözítő módszer.
Összességében 10 pontból 9-et ítélek meg a kórháznak. Lehet, hogy a második csemete is ide érkezik majd.
Szent István Kórház
szülés ideje: 2015 február
pontszám: 10/9
Orsolya
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
