22 éves koromban, derült ki, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van. Csúnyán alulműködik. Fél évig próbálkoztunk, mire összejött a baba. Nem tartott sokáig az öröm, ugyanis az endokrinológusom közölte, hogy nem lesz ép a gyerek, vetessem el. A TSH értékem 29 volt a maximális 4 helyett, amikor teherbe estem. Azt mondta, csoda, hogy nem fekszem kórházban.

De mivel tudatában voltam a betegségem magzatra való veszélyeinek, digitális tesztet vettem, ami 1-2 hetes terhességet mutatott, így azonnal elkezdtük a gyógyszer beállítását, így már a terhességem ötödik hetére normál értékeim voltak.

Nem vetettem el, jöttek a kötelező vizsgálatok. A belgyógyászaton egy kb. 25 éves flegma doktornő konkrétan kiabált velem, hogy mit képzelek magamról, most azonnal vetessem el a gyereket.

A nőgyógyászom megnyugtatott, hogy semmi baj, jók az értékeim, a gyerek méretei, és amúgy is csoda, hogy egyáltalán menstruáltam, megtermékenyült a petesejt, beágyazódott és meg is maradt.

Nehéz terhesség volt. Veszélyeztetett terhesség. Állandó szűrésekkel. Szűnni nem akaró, állandó vizelési ingerrel, lábdagadással, egész napos álmossággal.

Majd jött a legrosszabb.

7,5 hónapos terhes voltam (még a szülői házban laktunk a férjemmel, a saját házunkat felújítottuk), amikor hajnal 2-kor becsengetett a rendőrség. A 16 éves húgom a barátjával súlyos autóbalesetet szenvedett. Mindene károsodott, leszakadt a balesetben. Súlyos fejsérüléssel. Két hetet töltött az intenzív osztályon becsövezve, amit én végigzokogtam. Ébredéstől lefekvésig. A babám nem mozgott a pocakban.

Ultrahangra rohantunk, ahol közölte az orvosom, hogy semmi gond, csak a baba mindent érez, és egyfajta védekezésképpen kicsit begubózott. A húgom a legjobb barátom volt, a nagy korkülönbség miatt kicsit a lányomnak éreztem.

Soha nem tért magához. Egyszer engedtek be hozzá, féltek, elvetélek a fájdalomtól.

Mikor betöltöttem a 8. hónapot, a testvérem meghalt. 16 évesen. A temetésre sem mentem el, mert féltem, belehalunk a fájdalomba, vagy a baba bennem, vagy én. A fiam az utolsó 6 hetet a mélyen gyászoló, zokogó anyjában töltötte. Féltem, mi lesz vele. Vajon mennyit ártottam neki ezzel?

A kiírt időpont előtt 1 héttel görcsökre ébredtem hajnalban. 11 óra körül indultunk a kórházba. Nem erősödött, nem sűrűsödött a fájdalom, de kitartóan fájt. Fájásgyengeség. Nyolc óra alatt semmi tágulás. Oxitocint kaptam. Délután 1-től este 8-ig.

Folyamatos fájás, szünet nélkül.

Olyan kín, amit leírni nem lehet. Beszéltek hozzám, hogy ne hörögjek, vegyek mély levegőt, de nem tudtam válaszolni. Nem tudtam szólni, hogy a tüdőm is görcsöl, nem kapok levegőt. Úgy éreztem, mintha nem is ezen a világon lennék. Nem tudom, másnak is ilyen élmény-e, de rossz belegondolni, hogy esetleg a baba is érzi ennek akár csak a felét is.

Majd este 8-kor megjelent a fogadott orvosom, akinek a látványától összeszedtem magam, és azt mondtam neki, hogy császározzon meg, vagy lőjön le, de ez nem megy tovább. 7 óra oxitocinozás ellenére sem tágultam, így megcsászároztak.

2014. december 27-én megszületett a gyönyörű, óriási 4 kg-os kisfiam. Ahogy felsírt és megláttam, hosszú idő után először örömömben sírtam. Mit sírtam… zokogtam! Nem tudom, hogy varrtak össze, mert végig rángatott a sírás.

A méretei miatt nem fért ki szegény, pedig 180 cm vagyok, azzal nyugtattak a terhességem alatt, hogy bennem van hely, széles a csípőm, nem lesz gond.

Összességében nem volt rossz élmény a császár. Sőt. Végig ezért imádkoztam, hogy így szülhessek. Orvosok keze között, úgy, hogy nem tőlem függ, megszületik-e a baba.

A felépüléstől tartottam, sok riogatást hallottam, olvastam erről. Nekem nem fájt jobban, mint egy durva izomláz. A babámat is kértem, hogy ne vigyék ki, így első perctől én láttam el. Pár nap alatt elmúlt a fájdalom, szinte láthatatlan a heg. Gyorsan felépültem. Nem kell félni a császártól, nem szabad hinni a riogatásoknak.

Úgyhogy kitartást mindenkinek, aki úgy érzi, a betegsége miatt nem lehet babája. Sikerülhet. Akit pedig tragédia ér terhesen, az a legborzasztóbb, de a gyerek be fogja gyógyítani a sebeket. A mi családunkat is meggyógyította a fiam, aki hála Istennek maradandó károsodás nélkül megúszta a 6 hét borzasztó állapotot odabent, és egy extra mozgékony, okos kisfickó.

Andrea

Olvass még szüléstörténeteket, vagy írd meg a sajátodat te is!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést