Hadd kezdjem azzal, ki is vagyok. Egy 31 éves, 3 gyermekes (6, 4, 1,5 évesek) anyuka vagyok. Aki elég erősen introvertált is egyben. (Introvertáltságról bővebben később.) Most jöhetne az a kérdés is, hogyan lehetne idesorolni az intróságot, hiszen az „könnyű”. Hááát…. Lássuk! 

Introvertált jelentése: Nehezen barátkozó, befelé forduló típusú, külső világtól elforduló - ettől kicsit többet jelent, de ez nem lényeg most.

Három gyermek anyukájának lenni nem könnyű. Tényleg nem az. Nehéz, állandó figyelmet igényel és fárasztó. Emellett pedig a házat is rendben tartani, magadat is (azért apukának is tetszeni kellene), hát őszintén szólva az is nehéz. És ehhez jön még hozzá az is, hogy két gyermekem már óvodás, (abba most ne menjünk bele, miért járnak mindketten más óvodába, túl hosszú és idegtépő lenne, mire leírnám).

Rövid betekintés az ovis (Covid-mentes) reggelekről. 

6:30 ideje felkelni, reggeliztetni a manókat. (Amíg kikönyörgöm Danit (4 éves) az ágyból, (mert este hiába mondogattam neki, hogy reggel óvoda, menjél már aludni, basszus) nem hallgat rám, még szerencse, hogy a 6 éves is segít keltegetni.  Lassan üvöltözve mondom, irány a fürdő! Mosakodni, fogat mosni, most! 

Persze a kisasszony is felkel. Gyorsan neki is valami finom reggeli. Közben a fiúk ovis cuccait készítem elő. Ki mit vesz fel? Na, itt jön az első harc. Barninak pókemberes felső, Dancinak „csak” zebrás. Hűha, anya, nekem is pókemberes póló kell… Oké, túrjuk fel pókos pólóért a szekrényt… Na, megvan, már nincs hiszti. 

De én lassan türelmetlen leszek, hiszen 7:16 van. Lassan jön a falubusz, hogy a fiúkat elvigye 7 és 15 kilométerre oviba. (Igen, 15km.) De még nyammognak, egyre csak azt hajtogatom, hogy egyetek, egyetek, egyetek, egyetek… 

Na, végre, gyors öltözés, de Dani fordítva veszi fel a nadrágot. Oh, basszus oké, gyere, szívem, fordítva van, vedd le, fordítsd meg és vedd fel újra jól. (Huh…) Közben kisasszony is megreggelizett. Csupa vaj, vagy éppen, amit evett… Gyors fürdő és mosdatás. Táskák elöl, benne, aminek benne kell lenni és irány…

Nem egyszerű, ilyenkor elgondolkodom, csak nekem ilyen nehéz? A nehéz szó alatt nem azt értem, hogy nehéz felkelni vagy reggelit csinálni… Hanem arra gondolok, hányszor is borultam ki kicsit csak reggel a két óra alatt. Amiért lusták. (Nem, nem azok, csak álmosak.) Amiért lassan esznek. (Persze, most keltek fel, jó, hogy lassan veszi a szájához a kanalat…) Vagy hogy azért is még mindig morognom kell, hogy mosakodjanak és fogat mossanak reggel. (Nem csak reggel, este is morgok). Vagy mert a pici most tanul enni, és pont akkor néz ki nyakig kajában úszva, mikor épp sietnék. 

Elgondolkodom, vajon azért vagyok ingerlékeny, mert nem aludtam ki magam? Vagy épp feszült vagyok valamiért. (Máshogy dolgozik a férjem, ő is mérges.) Vagy a hold nem úgy áll, ahogy kellene. Vagy csak mert nő vagyok… (Ilyen indokot is hallottam/olvastam már.) 

Sok könyvet olvastam már arról, hogyan lehetne „tökéletesen” nevelni a gyereket. De olyan, hogy „tökéletes nevelés” nincs. Felejtsd el. Még hogy tökéletes… Ahahahahaha. Facebookon meg Instagramon igen! 

Na, de akkor na, mégis mi van? Miért kezdtem el én írni te meg olvasni ezt? Nos, miért borul ki minden anya? (Ne hazudj! Te is kiborulsz velem együtt néha!)  Mi az oka? Hááát oka az sok lehet… Ahogy fentebb írtam, lehet, kialvatlan vagy. Stresszes vagy, vagy valami. De egy biztos, akármilyen türelmes is vagy, van olyan nap, amikor te is kijössz a sodrodból. 

Meg akartam ennek találni az „ellenszerét”, hogy ne legyek üvöltő anya. Hiszen ez is „bántalmazás. nem igaz? (Itt várok egy picit, hátha valaki felszólal.) 

Na, de hogy is fogjak bele??? 

Mitől nem fogok kijönni a sodromból? Jógázzak? Meditáljak? Sportoljak? (mikor épp ráér a férjem vigyázni a gyerkőcökre), vegyek mély lélegzetet minden egyes robbanás előtt? Oké, de honnan fogom tudni, mikor robbanok? Mikor megint bepisil? Vagy kiönti a teát? Vagy megint éhes, de csokira? Nem, ez jön, és már csak akkor veszed észre, amikor már magadból kikelve üvöltesz. 

A titok, figyelni… Magadat. Nem a gyereket… Magadat! Mi az az utolsó valami, amiért robbansz? Szerintem az nem titok, ha te ingerlékeny, ideges vagy, az átragad a kicsikre is. Feszültek lesznek ők is. Ugye te is észrevetted? Hát én is. Ha nyugodt vagyok, általában ők is, ha épp nincs olyan dolog, ami borzolná a kedélyeket… Pl. hogy holnap hova utazunk. (Ha elárulod nekik, hova mentek másnap, nem fognak aludni menni hamarabb. Hidd el. Tapasztalat.) 

Na, és itt jön a képbe, ami engem általában stresszesen érint. De lehet, más szülőt is. 

Óvodai szülői értekezlet, vagy karácsonyi barkácsolás vagy stb….  Tudod, amikor be kell menni az oviba vagy suliba és találkozol a többi szülővel. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen szülő, aki rendesen bestresszelek már attól a gondolattól is, hogy nekem ekkor meg ekkor be kell mennem az oviba mondjuk két órára, mert ez meg az lesz a szülőkkel karöltve. És mielőtt eljönne ez a pillanat, addig akárhányszor eszedbe jut, kiakadsz…. Bárkire… ha a gyerekek vannak körülötted, akkor rájuk zúdítod, de biztos, hogy robbansz. (És utána a bűntudat… áh…) 

Eljön a nagy nap, bemész, síkideg vagy, de próbálod titkolni, ezért felvértezed magad, hogy te jó leszel. Minden oké lesz, nyugi. Ez csak egészséghét… Nyugi, legalább megismered a többi szülőt is…  Aha, persze. Odaérsz és azon kapod magad, hogy mindenből hátrálsz, mondván te nem tudod, nem akarod. Ettől már csak az jobb, amikor műsort kell nézni a gyerekről. Akkor legalább nem szólnak hozzád. Ugye? Na, szóval ott vagy bűntudattal, hogy erre sem vagy képes, és hazakullogsz a mosolygós gyerekkel… (Miért mosolyog, mikor nem csináltam semmit? Mert ott voltam! Elmentem! Megnéztem! Neki már ennyi is örömet okozott!) Hazaérsz, és a bűntudattal nem tudsz mit kezdeni, kiakadsz. Igen, jön az üvöltés, ha kilöttyen a tea. Le vagy strapálva, ki vagy merülve…. Mit csinál egy intro? Elvonul feltöltődni. 

Ilyenkor van az, hogy zenét hallgatsz, olvasol, gyurmázol, vagy takarítasz, lehetőleg EGYEDÜL! Összeszeded magad ez idő alatt és lenyugszol. Átgondolod, hogy legközelebb mi lesz. (Spoiler: ugyanez.) (Vannak olyan anyák, akik ennek az ellentétei. Akik alig várják, hogy találkozzanak, csevegjenek más szülőkkel. Őket is meg tudom érteni! Ők extrovertáltak. De ez most nem lényeg.) Ez sem könnyű. 

Van, akinek a doki, terapeuta vált be. Másnak elég volt annyi, hogy rávegye magát a változásra… (Hogy csinálta?? Bár magamat ismerve…) Én még mindig keresem, olvasom a tippeket és bezzeganyűák bejegyzéseit a Face-en. Hátha, de csak magam alatt vágom a fát.  

Most ott tartok, ahogy fentebb írtam, figyelem magam… Mikor borulok ki… Mikor jön az a kis valami, amitől robbanok. És akkor talán nem fogok…. Na, de, hogy vált ez be nekem? Először is, mikor érzem magam stresszesen? Ha rájövök, hogy épp olyan ingerek érnek, amik miatt „idegbeteg” leszek, abbahagyom… (Itt volt olyan is, hogy este otthagytam a francba a mosogatnivalót, majd este 10-kor mégis nekiálltam, mert zavart…)

Elgondolkoztam, hogy régen szerettem jógázni. Szóval újra belekezdtem. (Mikor apuci éppen vigyáz a gyerekekre.) Elkezdtem újra sétálni is egyedül, imádom a zöld környezetet, ami körülvesz. Szóval újra kezdem jól érezni magam. Ez már jó jel. Egyre kevesebbszer leszek ideges. Ennek már kerek egy hónapja. Nem is igen borulok már ki olyan gyakran. Folytatom. Ha érdekel hogyan sikerült (adok magamnak egy fél évet), leírom majd.

E.

Olvass még anyasággal kapcsolatos cikkeket!

Ne szóljon bele senki az anyaságba!

Nem tudok jó anya, feleség és háziasszony is lenni

Amióta anya lettem, nem vagyok jófej